Kész katasztrófa
2015.08.26.

A kortárs vígjátékok megújítója és ezermestere, Judd Apatow legújabban nőkre tesz, és jól teszi. Miután rászabadította a világra az HBO-n Lena Dunhamet (Csajok), itt a legújabb tűzről pattant felfedezettje, a komikus Amy Schumer, akivel a Kész katasztrófa című közös filmjüket jegyzik. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Amy Schumer persze már Judd Apatow előtt is robbant egyet a Comedy Centralen, ahol saját műsora van (Inside Amy Schumer), de most Apatow-tól színészként is megkapta a kreditet: a Kész katasztrófa közös gyermekük, és elég jól sikerült egy kölyök – Schumer írta és játssza a főszerepét, Apatow pedig dirigálta. Az utóbbinak fura módon ez a film még csak az ötödik rendezése, és a két legutóbbi melankolikus dramedyje után (Ki nevet a végén? 40 és annyi), visszatérés az első vígjátékok könnyedebb világához (A 40 éves szűz, Felkoppintva), már amennyiben a válságkomédiákra szakosodott, és a felnőtté válás problémáival foglalkozó Apatow kapcsán lehet egyáltalán ezt a jelzőt használni.

Mert ahogyan a 40 éves szüzeknek és az egyéjszakás kaland után teherbe esetteknek (Felkoppintva), úgy az Amy névre hallgató New York-i újságíró csajnak is megvan a maga keresztje a Kész katasztrófában: elköteleződés fóbiában szenved. Szemben a kilencvenes évek romcomjainak női karaktereivel, akik megszállottan keresték a nagy őt, és depresszióba estek, ha nem találták, a mi heroinánk inkább menekülne előle, jól tudván, hogy egyszerűbb az élete mindenféle érzelmi bonyodalmak nélkül (apai programozás még gyerekkorból).
 
A komédia első etapja a gender szerepek fejtetőre állítása: Schumer roppant szórakoztatóan pasizik; az oldalára fordul, miután megkapta, amit akart; Sundance-díjas művészfilmen szenved egy randi ürügyén; nem tudja, hogy került Staten Islandre hajnalban; és rosszul van a nővérétől (Brie Larson), aki nem elég, hogy házas, még elkötelezett mostohamamája is egy idegesítően tudálékos kisfiúnak. Hősnőnk természetesen a munkáját komolyan veszi, és szeretne főszerkesztő lenni, amire minden esélye adott a férfi magazinnál, ahol az elementáris és dögös Tilda Swinton a főnöke, aki jól szocializált szociopataként olyan témáknak ad zöld utat, mint: maszturbáció a munkahelyen, vagy: nem vagy te meleg, a csaj unalmas. 

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A fordulat akkor következik be ebben a laza, szabad és mozgalmas életben, amelyben egyedül a papa (Colin Quinn) betegsége okoz komoly érzelmi megterhelést, amikor Amy feladatként kapja, hogy cikket írjon a menő sportorvosról, Aaronról (Bill Hader). Semmi aha-élmény, elsöprő első látásra szerelem, rohanunk az oltárhoz-fordulat: Amy rutinból lenyúlja a dokit, de számára nem várt módon kezdetét veszi a második felvonás. Aaron járni akar, és nem lehet leszerelni a szokásos módon. Nem, nem azért, mert erőszakos, hanem mert mindenféle még nem hallott érvekkel jön, a reakciói sem kiszámíthatóak, egyszóval: nem illik a sémába. Van például lelke, meg ilyenek.

Ez az alaphelyzet, és többet nem is árulunk el a fordulatokról, amelyek mind katalizátorok Amy karakterfejlődésében, ami jó ízléssel és arányérzékkel nem megy el a csöpögős irányba (jelzem, ebben Apatow tényleg jó: soha nincs nála mesés fordulat, a változás mindig csak éppen annyi, amennyi a figura jelleméből és érzelmi tempójából még életszerű). 

És, hogy miben jó Schumer, miért lehet végigröhögni a filmet? Elsősorban kiváló író, másodsorban pedig színésznőnek sem rossz. Van érzéke az egyes közegek jellegzetes értékeinek és beszédmódjának kifigurázásához (a férfi magazinon túl visszatérő helyszín a vígjátékban a sport világa is, ahol a Downton Abbey-rajongó kosaras LeBron James játssza Aaron jó barátját és hű fegyverhordozóját). Jót tesz a mozinak, hogy Schumer narrátorként is végig jelen van, és időnként kiszól a nézőhöz; és a referenciákkal operáló posztmodern humor is ül (egymás közelébe engedni Tilda Swintont és Ezra Millert a Beszélnünk kell Kevinről után több mint poén; ahogy egyszerre fricska és hommage is Woody Allen Manhattenjének az ikonikus kép megidézése és a hozzá fűzött kommentár is).

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
A zene is a végig a helyén van (Billy Joel Uptown Girlje visszatérő motívum), és a film táncbetéte (igen, ez is van a filmben a New York Knicks pompomlányaival) is rendben: egyszerre vicces és érzelmes. 

Hogy mit tesz ehhez hozzá Judd Apatow? Nos, amit szokott. Miközben az összes romcomos értéket és fordulatot a feje tetejére állítja, tulajdonképpen a stabil párkapcsolatokat propagálja. Teszi ezt pont olyan finom noszogatással és szinte észrevétlenül, ahogy a veterán komikus, Dave Attell New York-i hajléktalanként megjelenik a filmben. Elsőre alig vesszük észre, mert elnyomja a tömeg és a forgalom, aztán egyre nyilvánvalóbb már, hogy ő az, míg végül már oda is figyelünk arra, hogy miről beszél.