8. Ördögkatlan Fesztivál, 4-5. nap
2015.08.10.

Az előző beszámolónk végén a Budapest Bár éjszakai koncertjén is felfedeztük a patást, a cél pedig továbbra is ez: „keresd az ördögöt!”. OROSZLÁN ANIKÓ BESZÁMOLÓJA.

Pénteken végre a Vylyan teraszra is eljutottunk, ahol a korábbi évekhez képest mintha több ember lenne. Idén is itt vannak a Kritikai Szalon rendezvényei, a Jelenkor által moderált irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók, felolvasások, dzsessz-koncertek és kortárs tánc. Esterházy Péter ugyan mégsem jött el, de Darvasi Lászlóval, Kemény Istvánnal, Víg Mihállyal és Keresztury Tiborral azért megvalósul „Az asztalnál Csokonai és egy kortárs író”, amely (Csokonai halálának 210. évfordulója alkalmából) a csurgói gimnázium rendhagyó irodalomóra sorozatából nőtte ki magát. A teraszon bemutatták még Szvoren Edina, Turi Tímea és Kollár-Klementz László új kötetét is, valamint játszott a Dresch Quartet, a Santa Diver és az indiai zenészekkel kiegészült pécsi – Singas Projectből átalakult – SINGAS jazz trió. 


A Vylyanon egyébként nem csak irodalmi programok vannak: társadalmi témák is terítékre kerülnek filmvetítések, beszélgetések formájában, idén ez az eutanázia és a halálhoz való viszony. A festői terasz viszont meglehetősen kiesik a többi Ördögkatlan-helyszínhez képest, ezért aztán az ingázni nem vágyó katlanozók az egész napot itt töltik. Mi viszont sajnos lemaradunk a számunkra legérdekesebb programról, Szabó Sándor Arc vagy álarc? című előadásáról, ami Shakespeare szerzőségét kérdőjelezi meg. (Szabó neve, akit az akadémia félig-meddig legitimált azzal, hogy 2014-ben a Magyar Shakespeare Bizottság előtt is bemutatta kutatásait, több anti-stratfordiánus fórumon is fellelhető az interneten.)

Ennek az előadásnak esetleg helye lehetett volna a palkonyai Bölcsész Udvarban is, ami tavaly óta a másik beszélgetős-elemzős, irodalmi témákat megmutató helyszín. A fesztivál ideje alatt szakértők bevonásával szó esett itt a holokausztról, irodalomtanításról, falusi életről, szegénységről. (A meseterápiás foglalkozás meg persze, hogy az ördögös népmesékről szólt.) Pénteken a tavalyi hagyományt követve a reneszánsz kor volt a vezérmotívum az egyetemek vonatkozásában, a P. Müller Péter moderálta beszélgetésen a Janus Egyetemi Színház 2015-ös Hamlet-bemutatójáról, valamint Shakespeare szerzőségéről beszélgettünk. 

Palya Bea
Palya Bea
Kohári Gabriella ismét reneszánsz ételeket főzött az udvaron, de ezekből sokaknak már csak az esti maradék juthatott, mivel a Mokos Családi Pincészet előadótermében nagy sokaság várt Pintér Béláék előadására, A soha vissza nem térőre. Örömmel konstatáltuk, hogy végre egy katlanos Pintér-előadás, ahová minden érdeklődő befér, sőt a tágas, légkondicionált terem megfelelő atmoszférát teremt ahhoz, hogy a történet giccs határán egyensúlyozó (abba néha át is csúszó) epizódjait, poénjait jól fogadjuk. A papírmasés történetben egy csőd szélén álló magyar cég fogad el titokzatos külföldi (fatalisztáni) megbízatást, és ennek sikeréért vállalnak minden erkölcsi mércén túlmenőt is. Hogy stílszerűek legyünk, céljaik érdekében az ördöggel cimborálnak, akiket jelen esetben a papírszivaros, cowboykalapos, westerncsizmás Mr. Goodman (Quitt László) és Mr. Freeman (Pintér Béla) testesít meg. Pintér Béla igazi brand name a fesztiválon, bármit is hoz, mindig óriási sikert arat, bár itt most érzékelhető, hogy a közönséget kevésbé érinti meg a texasi milliárdosok, a gazdag arab világ vagy az eladósodott magyar kisvállalkozások nyomora. Ez egy mezítlábas fesztivál, kérem szépen, a mezítlábasokat érintő problémákról szeretnénk hallani. Az esti Besh o droM koncertet sokan kihagyják, többen azért, mert Villányban éppen a Szabó Balázs Bandája játszik, ez ugyan nem katlanprogram, bár ehelyütt megjegyeznénk, hogy a zenekar jól illene a fesztivál profiljába.   

Szombatra némileg elfáradni látszik a fesztiválközönség, a palkonyai faluháznál alig állnak sorba a Szabadkai Népszínház Van valami bejelentenivalója? című előadására, holott Csernik Árpád egyszemélyes műsora igazán élvezetes. A színész civil, azaz szabadkai színész énje és egy bácskai portásgeneráció különböző történelmi korszakokban (túl)élő figurái között váltogat identitásokat; így ismerjük meg Jugoszlávia privát tapasztalatokon átszűrt történelmét az első világháborútól a kilencvenes évekig. A színek közé videóbejátszások és a különböző korszakokra utaló rádiós álhírek ékelődnek. Csernik karizmatikus előadó, végig fenn tudja tartani a figyelmet, ez talán személyes érintettségéből is fakad, és ebben cinkosan össze tud kacsintani a közönség azon tagjaival, akik elég idősek ahhoz, hogy értsék az utalásokat a beli manastiri (azaz pélmonostori) tévé határon innen is fogható éjszakai műsorára vagy a szegedi egyetemisták és a csempészett rúdszalámik kapcsolatára. Kora este Palkonyán Palya Bea játszik, aki első katlanozó, meghívása Bérczes Lászlóék gesztusa a 25 éves Művészetek Völgye felé. (Bérczes előző nap Márta Istvánnal is beszélgetett ez alkalomból a palkonyai templomban.)

Kiscsillag
Kiscsillag. Fotók: Mihály László
Este az utolsó nagyharsányi színház a Vádli Alkalmi Színházi Társulás I. Erzsébet című darabja a tornateremben. A nyolckor kezdődő előadás előtt már fél hétkor találkozunk sorban ülőkkel, akik szerint Fodor Tamásék minden fáradságot megérnek. Szikszai Rémusz rendezésével közvetve Shakespeare (vagy legalább is a korszakának) szelleme is újra kísért, Pata Sola, a boszorkány (Nagypál Gábor) fekete öltözékében pedig igazán ördögszerű, és hát, mint tudjuk, a színház (nemcsak a puritánok szerint, és főleg, ha független) különben is ördögtől való. 

Az öt napos rendezvényt szokás szerint a Kiscsillag zárja a focipályán. Örömmel mondhatjuk, hogy bár a zenekar állandó résztvevője a programnak, idén is frissek és szórakoztatóak tudtak lenni, és a ráadás számnál (Fishing on Orfű) az emberben megerősödhetett az az érzés, hogy az Ördögkatlan Fesztivál – melynek több mint 400 programját lehetetlen átlátni vagy összefoglalni – nem rivalizál más rendezvényekkel, nem magamutogat, nem „üzletieskedik”, a nyolcadik évben is szerény, egyszerű, barátságos és szimpatikus tud maradni. Bérczes László a koncert végén megköszöni a hallgatóságnak, hogy pár napra sikerült egy jobb, emberibb ország képét mutatni, még ha csak így szűk körben (a részvevők számát idén több mint 45 ezerre becsülik), egymásnak is. És valóban, kimondva vagy titokban mindenki ezért az egyszerű, de nagyon jó, egyáltalán nem ördögtől való érzésért a leghálásabb.