Sándor Péter

A rockoperát – Tim Rice és Andrew Lloyd Webber korai művét – már láthattuk több előadásban itthon is, mégis alighanem a belőle készült híres filmre emlékeznek a nézők; és emlékszik rá Forgács Péter, az előadás rendezője is, ami persze nem baj.

Bátonyi György díszlete multifunkci és nagyszabású: templom, amfiteátrum, palota, de még stadion is képzelhető belé. Arra feltétlenül jó, hogy a rendezés legfőbb elemeit, a látványt és a hatást megsegítse, lehetőséget teremtvén számos tablóra, akrobatikus elemekre és alkalmanként intim jelenetekre is. Amelyek a közismert forgatókönyv szerint sorjáznak is, ahogy kell.

Felemás a kezdés: Sándor Péter Júdás szerepében ugyan magasról és lendületesen indít, ígérvén nekünk, a közönségnek sodrást és tempót, de sajnos, remek, erős és telt hangja ellenére a szövegét szinte egyáltalán nem érteni. Nem úgy Jézus Krisztusét, aki Szomor György kissé bágyadt, festményszerűen kétdimenziós, és az egykor Jézust alakító Varga Miklósra erősen emlékeztető jelenlétében körvonalazódik, de erőtlenebb éneklésének köszönhetően legalább a szöveget érteni. Már épp az erősítést okolnánk magunkban, amikor Baranyai Annamária Mária Magdolnaként az első jelenetében és dalában ugyancsak halvány, noha Silló István, a zenekart mindvégig hatásosan és látványosan animáló karmester itt halkabbra fogja csapatát. Reményünk a tánckarban viszont nem csalatkozik: megmásszák-berohanják a félkör alakú padsorokat, sztárolják Jézust ezerrel.

Szomor György

Forgács Péter rendezése funkcionális, vagyis: igyekszik flottul tálalni, és értelmezéssel, saját gondolattal nem túlterhelni az ismert anyagot. Amiben amúgy van gondolat: Júdásnak nem tetszik az önmagát celebbé sztároló Jézus, nem tetszik az őt eszeveszetten imádó nép sem, és Jézusnak nincs más fegyvere Júdás meggyőzésére, mint a kereszthalál. Bicsaklik kicsit ez az eszmefuttatás, elvégre mégiscsak kétezer éves a kereszténység, de azért határozottan lehengerlő Júdás kétkedése. Na jó, a pénzért elárulás csúnya dolog.

S ha így van, mármint az egyetlen igazi cél a közönség nívós szórakoztatása, akkor nyugtázhatjuk a sikerült jeleneteket; például a színes-látványos kavalkádot, amely – kufárok lévén – kiűzettetik a templomból; vagy azt, hogy Baranyai Annamária nagyon megtalálta magát és a hangját Mária Magdolna töprengő dalában az alvó Jézus felett; vagy azt, hogy Pilátus első megjelenésekor – és aztán később, teljes helytartói fegyverzetben is – Nagy Balázs meggyőzően hozza a sodródó vezető föl-fölhorgadó kételkedését, mielőtt odaadóan megkorbácsoltatja Jézust. És szolgáltassunk igazságot Szomor Györgynek is: a Getsemáne-kertben erőteljesen és tisztán énekel az alvó apostolok közt, és igazán vele szomorodunk az elkerülhetetlen végzet láttán.

Kajafást az elsőrangú basszus, Rácz István énekli. És itt tényleg csak az erősítést kárhoztathatjuk, hogy épp a legmélyebb regiszter nem szól átütően, pontosabban hallhatóan. Heródesnél egyik regiszter sem, de a Forgács Péter rendező által Forgács Péter színésznek celebrált revű-jelenetnek tán ez a legkisebb baja. A gúnyos-ironikus „change my water into wine”, illetve „walk across my swimming pool”-mentalitást (magyarul, persze, Miklós Tibor fordításában) szövegérthetetlenség és játékhiány miatt mindössze egy piros öltöny érzékelteti; megjegyzem, a tánckar itt is remek (koreográfus: Kováts Gergely Csanád).

Rácz István. Forrás: Győri Nemzeti Színház. Fotó: Fehér Alexandra

Szinte schnellben, de Mohácsi Attila gesztusgazdag játékában hatásosan pörög le Péter háromszori megtagadása, és ugyanilyen, vagyis hatásos a kettőse Mária Magdolnával.

A színpadi masinéria legtöbbször gördülékenyen működik, alig néhányszor látszik ügyetlennek a jelenetek közti átkötés – amikoris szereplők ki-, újabb szereplők beosonnak a félsötétben –, csak a szegény Jézus keresztre feszítése, mármint annak technikai megoldása béna és hosszas, kivált a flott és pörgős „korbácsolós jelenet” után.

Szóval lehet porciózni a sikerült és kevésbé sikerült elemeket és pillanatokat; az összhatás mégis az, hogy ezt az előadást Júdás, vagyis Sándor Péter viszi el a hátán (akkor is, ha a győri baleset óta csak jelzi a kötéllel, hogy bizony felakasztja magát). Jól énekel (mondom, csak a szövegérthetőség!), jól játszik, jól mozog – és gondol valamit erről a bibliai történetről, és azt el is játssza. Ami engem illet, vele kételkedtem…