Goldmark: Sába királynője / Budapesti Nyári Fesztivál
2015.07.10.

A Sába királynőjének margitszigeti premierjén minden együtt volt: megfelelő helyszín, kiváló énekesek és zenekar, remek rendezés. A titokzatos összetevő mégis csak két és fél óra elteltével jelent meg az oldatban. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Pedig cseppet sem elhanyagolható elem, hogy épp a Margitszigeten került színpadra a Sába királynője. A dualizmus aranykorát visszaidéző sziget épp eme opera születése táján, 1875 után kezdett felvirágozni – ekkor épült a gyógyfürdő, ekkor indult meg a parkosítás, itt írta Arany János az Őszikéket. De Goldmark Károly alkotásához is kötődhet némi történelmi nosztalgia. Noha Verdi Aidája miatt a Sába királynője épp lemaradt arról, hogy egzotikus témájában újítónak hasson, mi, magyarok megállapíthatjuk, hogy nekünk is van látványos, orientalista nagyoperánk, mely Londonon át New Yorkig a világ zenés színházainak kedvelt darabja volt.


Az egzotikus, izgalmas nő és a hűségesen szerető asszony közötti ingadozás vándormotívum mindenfajta irodalomban, ez Goldmark operájának nagy kérdése is. A szereplők színpadi elrendezése mindvégig tükrözi a zenedrámán végigvonuló konfliktust: a társadalom és az egyház által támogatott tiszta szerelmet Szulamit és a Főpap képviseli (a két szereplő interakciója folytonos), a csábító tévút alakja Sába, aki a lépcsőn ereszkedik alá szimbolikus állataival: leopárdokkal, kígyókkal és madarakkal. Közöttük ingadozik Asszád, az ő belső vívódására fókuszálva mind Sába, mind Szulamit prototípusos figurává egyszerűsödik. Hogy a dráma a férfi megvilágosodásáról szól, és nem a tiszta szerelem beteljesüléséről, azt jól illusztrálja, hogy az utolsó jelenetben a nő csak az emelvényen, eszményített alakként jelenik meg, és Asszád kerül a nézővel egy szintre. Káel Csaba rendezése nem helyezi Sábát sem főszereplői szintre, még ha a cím ezt is indikálná, felismeri, hogy több jellem alapos bemutatása a három órás játékidő ellenére sem lehetséges. Ez az irányvonal – még ha nem is képvisel eredetiséget – elég lenne egy hatásos operához, de pont itt van a hiányosság. A margitszigeti bemutatón egy megfáradt, mesterségesen lélegeztetett előadást hallottunk.


Pedig, ahogy elmondtam, minden adott volt. Káel rendezésének monumentalitását nem lehet elvitatni: kihasználja a tömegjelenetek és az intimebb színek váltakozását, a forgószínpad lehetőségeit, jó érzékkel vonultat fel táncosokat. A giccs és a művésziség határán egyensúlyozva rendre az utóbbihoz szegődik, de könnyen befogadható színházat csinál. Lehetne ennél több is, de kérdés, hogy egy könnyű nyári, szabadtéri estén kell-e. És persze van itt sok minden: szemet gyönyörködtető balett-táncosok (a Nemzeti Balett koreográfusa Venekei Marianna), izgalmas térhatással megszólaló, intenzív kórusok (az Operaház énekkara mellett a Budapesti Stúdiókórus és a Honvéd Férfikar is megszólalt), grandiózus díszlet (Szendrényi Éva), és tetszetős jelmezek (tervezője Németh Anikó), melyek közül egyedül Asszádéval nem sikerült megbékélnem. Az egyébként is sötét, jellegtelen öltözet még a tenor kerek vonalait is előnytelenül hangsúlyozta.

Fotók: Margitszigeti Szabadtéri Színpad
Fotók: Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Vannak produkciók, melyeket az énekesek visznek a hátukon; nos, a Sába királynője bemutatója nem ezek közé tartozott. Meglehetősen fáradt öt percet jelentett – de annál hosszabbnak tűnt – Asszád és Salamon duettje (Ob dich ein böser Zauber quäle), s Szulamit (Sümegi Eszter) első áriája úgyszintén erőtlen volt. Az első két felvonás alapján Nutthaporn Thammathit is alkalmatlannak vélhetnénk a szerepre, a rendkívül lágy hangú tenor drámai töltet nélkül tolmácsolta a Magische Töne kezdetű, egyébként nagyszerű áriát. Az utolsó felvonás sivatagi jelenete után azonban még a thaiföldi énekes feltűnő fizikai alkalmatlanságát is megbocsátottam, olyan intenzíven uralta a színpadot. Ez volt az a titokzatos összetevő, melyet egészen eddig hiányoltam. Salamon király szerepében (az említett duettet leszámítva) remek alakítást nyújtott Kelemen Zoltán, hangjával is a szilárd, rendíthetetlen, de humánus királyt közvetítette, aki felette állva a konfliktusnak, jó döntőbíróvá válhat. A Főpap szerepében Fried Péter intonálása ingadozóbb volt, mint valaha, talán a mikroport miatt hanyagolta el a biztosabb hangképzést. A siker nem múlott Rezsnyák Róbert baritonján sem, de az est epizódszerepe egyértelműen Töreky Kataliné volt, aki ragyogó volt a feketebőrű szolgálónő, Asztarót megformálójaként. S ha valakit maradéktalanul dicsérnem kell, az Gál Erika: Sába királynőjeként csak az első felvonás hetedik jelenetében lépett színre, de kezdettől fogva birtokolta azt a lendületet, mely a többiekből hiányzott, énekében megnyerően keveredett az egzotikum, az érzékiség és a súlyosság; aligha találhattak volna megfelelőbbet a szerepre.

A Héja Domonkos vezényletével játszó Filharmóniai Társaság Zenekara korrektül helytállt, de ennél több nem mondható az együttes teljesítményéről. Pedig a zenekart az első fél órában egypár énekesmadár is hallhatóan erősítette. Margitsziget, nyár, énekesmadarak – kell ennél több? Én azt hittem, nem.

Szerző: Csabai Máté
Zeneszerző:  Goldmark Károly,  Szövegíró:  Salomon Hermann Mosenthal,  Karmester:  Héja Domonkos,  Rendező:  Káel Csaba,  Szereplők:  Kelemen Zoltán,  Fried Péter,  Sümegi Eszter,  Nutthaporn Thammathi,  Rezsnyák Róbert,  Gál Erika,  Töreky Katalin,  Cserhalmi Ferenc,  Közreműködik:  a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara – az Opera együttese, Magyar Állami Operaház Énekkara, Budapesti Stúdiókórus, Honvéd Férfikar, Magyar Nemzeti Balett,  Koreográfus:  Venekei Marianna,  Jelmeztervező:  Németh Anikó,  Díszlettervező:  Szendrényi Éva,  Dramaturg, magyar nyelvű feliratok:  Orbán Eszter