Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

KATARINA, A VICC

Verdi: Az álarcosbál / Szegedi Szabadtéri Játékok
2015. júl. 7.
Immár második éve világsztárok fölléptetésére építi kommunikációját a Szegedi Szabadtéri Játékok. MÁROK TAMÁS KRITIKÁJA.

Tavaly Gérard Depardieu játszotta Napóleont a Háryban, idén Katarina Witt kétszeres olimpiai bajnok és Playboy-sztár műkorcsolyázónőt ügyeskedték bele Az álarcosbálba. Az idei eset azonban rávilágított az elképzelés gyöngéire. A 49 éves Witt ugyanis – aki már évek óta nem korcsolyázik – a fölkészülés során megsérült, ezért aztán az előadásban egyetlen centimétert sem korcsolyázott, mindössze betolták egy emelvényen és ő mosolyogva integetett. Mintha egy fociünnepet Messivel adnának el, aki aztán a zsúfolt stadionban verseket olvas föl. Amikor Witt így jelent meg, a nézőtéren nevetést halottam. Akik azért vettek jegyet, hogy a nagyhírű bajnokot lássák siklani a jégen, csalódottak voltak. Persze, mondhatnánk, hogy a Játékok vezetői nem sportszakemberek. De egyfelől a táncos-koreográfus ifj. Harangozó Gyula lényegében mégis, másfelől a kudarc mindenképpen kínos. (Ami az utolsó kép jégpályáját illeti, a valódi szereplők közül egyedül László Boldizsár siklott be korin, de pár méter után nyomban cipőre váltott, ami – valljuk meg – a jégpálya-koncepció teljes föladását jelenti.)

Fokanov Anatolij és Rálik Szilvia
Fokanov Anatolij és Rálik Szilvia

Verdi Álarcosbálja egyébként e nevetséges Witt-epizódtól függetlenül egészen jól sikerült. Béres Attila rendező fölszántotta a darab felszíni rétegeit, és sok jó ötlettel vetette be, bár a mű mélyére nem ásott. A tolókocsis főbíró szép lelemény, ahogy Oscar és Gustavo egymásnak lökdösik, nemcsak látványos, de kigúnyolásának is erős megjelenítése. Persze ezúttal a geg sajnos visszafelé összegerjed a tolókocsis bálkirálynővel és kontraproduktívvá válik. Átütő Ulrica halottat föltámasztó alakja, vagy a tiszti kinevezést papírrepülővé hajtogató király ötlete. Lelkesítő, hogy szapora futamait Gustavo a Tengerészdalban gyors futással énekli, s ahogy a magas hangokat egy székgúla tetején vágja ki. Közel s távol nemigen van tenorista, aki László Boldizsárnál jobban elénekelné a változatos szólamot, olyan azonban a világon se nagyon, aki közben emelvényekre ugrálna, piramisra mászna anélkül, hogy ez a hangadás rovására menne. László egyéniségéhez jól illik a király iróniára, bolondozásra, ám kétségekre is hajló alkata. Eközben tenorja a teljes ambituson fényesen, biztosan és erőteljesen szól. Igazi főhőse a történetnek, igazi főszereplője az előadásnak.

Rálik Szilvia világos, vágós szopránjának jobban álltak korábbi Dóm téri szerepei, Abigél és Turandot, ám a hangkarakterétől távolabb álló Améliát is szépen formálja meg. Első áriájának ellenáll a hangja, a szerelmi kettősben viszont szépen idomul, diadalmas C-t énekelnek Lászlóval, a szobakép Morro ma prima graziája pedig megrázóan szólal meg. A magas, karcsú szőke hölgy érezhetően megmozgatta Náray Tamás (vagy a jelmeztervezőként is ugyancsak feltüntetett Tihanyi Ildikó) fantáziáját. Az akasztófadombi mustársárga kapucnis kabát lenyűgözően elegáns – viszont még a legvaksibb férjről is nehéz elképzelni, hogy így ne ismerje föl nejét az első látásra. Szemere Zita kirobbanó temperamentumával és hangjával nagyszerű Oscar. Az azonban nem csak jelmeztervezői, hanem divattervezői probléma is, hogy a középtermetű hölgyre fehér öltönyt ad, ami (hanyagul kivitelezett tökkopasz parókával és tetoválással) a lehető legelőnytelenebb a tüneményes tehetségű ifjú szopránnak. Wiedemann Bernadett őshangja ismét elsöpört minden megfontolást. Csak elembertelenítő jelmeze gyöngíti a hatást. A jelmeztervezői karrier felé törekvő Náraynak a dráma, a karakterek és a cselekmény elmélyültebb tanulmányozását javaslom. A kórus és a táncosok ruhái kápráztatóak, ám a főszereplők kevésbé érdekesek, egyénítettek. Anckarström gróf (ismertebb nevén Renato) sikerült a legsematikusabbra. A Witt-affér nem teljesen a véletlen műve. Az előkészítés hézagaira utal az is, hogy az eredetileg meghirdetett bariton csendben kétszer is változott. Szegedi Csaba, majd Kálmándi Mihály helyett, végül – akárcsak tíz éve – Fokanov Anatolijt hallottuk. Ugyanazzal az értékes matériával és sematikus megformálással, időnként bájos orosz akcentusssal énekli a szerepet, mint pályája alatt bármit. Nevezetes III. felvonásbeli áriáját („Eri tu”) hatásosan formálja meg. Csak miután meghallgatjuk László Boldizsárt, a maga utolsó áriájával („Ma se me forza perderti”) tűnik ki, hogy mi is az, ami oly fájóan hiányzik Fokanovból: finom hajlékonyság, bűvölet, költészet.

László Boldizsár
László Boldizsár

Tihanyi Ildikó háromemeletes átvilágítható, tologatható falai látványosak és praktikusak. Az Akasztófák dombjának misztikumát azonban nem sikerült megteremtenie. Béres is itt ad hozzá a legkevesebbet a drámához, a szoprán és a tenor csak le-föl ugrálnak az emelvényekre. A gyilkosság se erős pillanat, Gustavo annyiszor támad föl a halálos döfés után, hogy már-már komédiába fordul a jelenet. (A sok gyönyörű piros jelmez fehér fejfedővel túlságosan egyforma, a főszereplőket nehéz azonosítani. Nem véletlen, hogy az egyik főpróbán Fokanov véletlenül egy kórustagot szúrt le…) Teljesen fölöslegesnek hat, hogy a király whiskyvel kezdi a napot, a bál előtt meg kokót szippant. Béresnek a vidám és groteszk jelenetekhez van igazán érzéke, érdemes volna vígoperát rendeznie!

Az ifjú amerikai Barnaby Palmer biztonságosan levezette az előadást. Énekeseit kiszolgálta, néha túl sokáig is engedte üdülni őket egy-egy tartott hangon. Legjobban a gyors részek sikerültek neki. A zene termékeny feszültségét ritkán volt képes megteremteni. Persze nehéz megérteni, miért hívták meg olyan messziről, amikor Szegednek van egy saját világklasszis Verdi-dirigense. Pál Tamásnak ezúttal a hangzatos zenei supervisor cím és a Himnusz elvezénylése maradt.

Ebbe a darabjába Verdi sajnálatos módon nem írt balettzenét, ezért Sólya Ádám a nyitányt balettesíti meg. A sematikus mozgások sajnos egyáltalán nem követik a zenében exponált konfliktust. Ki kell még emelni Kéringer László zenei rendezőt, aki a természetes hangzáshoz nagyon hasonlító hangosítást kevert ki.

Sérülése miatt Katarina Witt nem tudott korcsolyára állni. Ez persze az igazgatóságnak kellemetlen, ám az előadás nélküle is biztosan állt a lábán. Az igazi operarajongók jó énekeseket, látványos előadást kaptak. De azért egyszer megpróbálhatnának az operaelőadásra operasztárokat is szerződtetni a Dóm térre. Mondhatok néhány nevet is: Anna Netrebko, Angela Gheorghiu, Jonas Kaufmann. Ha hisznek a műfajban, akkor a művészet erejében is higgyenek, ne csak a marketing hatalmában.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek