Füst Milán: Boldogtalanok / Miskolci Nemzeti Színház
2015.06.23.

Füst Milán 1915-ben, a Nyugatban megjelent Boldogtalanok című drámája talányos mű. A sajátos szóhasználatra és elhallgatásokra, elharapásokra épülő szöveget Szabó Máté értelmezte és állította színpadra Miskolcon. SÁNDOR ZITA KRITIKÁJA.

Ullmann Mónika
Ullmann Mónika
Szabó Máté a legkülönbözőbb formákat kipróbálva keresi rendezői hangját, módszerét. Miskolcon például ugyanabban a térben, a Játékszínben két, igen különböző hangulatú és jellegű előadást hozott létre az idei évadban. Míg a Nő a múltból esetében fontosak a díszletek határozott vonalai és harsány színei, addig a Boldogtalanokat egy fekete dobozban játszatja: a Füst Milán művéből készült előadásban nincsenek bútorok vagy színek, a díszletek, sőt a kellékek is hiányoznak. A színpadon mindösszesen két vastag oszlop áll, s kopott, fekete falak között, az üres térben járkálnak a színészek. Az előadás rendkívül szikár és puritán, s ennek a döntésnek ugyanúgy vannak jó, mint rossz következményei.

Füst Milán drámája, ha Bécsy Tamás felosztását vesszük alapul, a középpontos drámák közé tartozik. Vagyis a drámaszöveg egy olyan középpont köré szerveződik, amely a mű világán belül mindenkire rákényszeríti a hozzá való viszonyulást. Ez a középpont ebben az esetben egy fogalom: a boldogtalanság. Mindenki boldogtalan valami miatt – Húber Vilmost az alkata teszi képtelenné hosszabb ideig tartó érzelmi elköteleződésre, Rózát a viszonzatlan szerelme (valamint a vele járó megpróbáltatások, a pénztelenség, a megalázottság), Vilmát a túlzott naivitása, özv. Húbernét hóbortjai és rosszul alakult öregsége teszi boldogtalanná, Sirma Ferencet pedig buta bárdolatlansága. Csupa érdekesen haladó, egyéni harcokkal és nehéz döntésekkel kialakított sors, de mindegyik vége nyomorúság és keserű céltalanság. A szereplők távol állnak az archetípusoktól vagy sztereotípiától, Füst mindegyiküket érzékenynek, figyelmesnek rajzolta, történetük így annál elkeserítőbb – sorsokat és karaktereket látunk, melyek a legkülönbözőbb módon, nehéz küzdelmek ellenére mind az emberi élet céltalanságát bizonyítják.

Simkó Katalin, Harsányi Attila
Simkó Katalin, Harsányi Attila
A sors e kegyetlenségének megmutatására Szabó Máté kiváló csapatot talált, a miskolci szereposztás nagyszerűnek bizonyul. Harsányi Attila erőteljes, nagy lendülettel élő, de meg-megtorpanó Húber Vilmost alakít, akiről elhisszük, hogy testalkata, megnyerő modora és esze miatt könnyen beleszeretnek a nők. Harsányi körbe-körbe jár az üres színpadon, zokniban is trappol, álltában hintázik a lábain. Izgatott mozdulatai jól mutatják, hogy Húber fokozatosan megcsömörlik a szerelmi sikerektől, hogy családja terhei megőrjítik, s egyszer csak elterül a földön, kibuggyan belőle a keserűség a be nem fejezett iskolára, a meg nem ragadott régi lehetőségre emlékezvén. Ullmann Mónika Rózája törékeny, megkeseredett nő, magára zárja a viszonzatlan szerelem kelepcéjének nehéz ajtaját. Róza hangulata hatalmas hegyeket és völgyeket jár be, hol harsányan kacag saját szerencsétlenségén, hol kétségbeesett erőszakossággal rángatja le Húberről a cipőt, máskor csöndesen sírdogál a sarokban. Ullmann apró mozdulataival és kidolgozott arcjátékával bele tudja dolgozni egyetlen karakterbe ezeket a szélsőséges érzelmeket, s ez bizony nagy bravúr. Uralkodik a kietlen tér, a magány borzalmas ketrece felett, s ha a férfi nem hagyja magát, hát a vastag oszlopot ölelgeti kínjában. 

Nádasy Erika
Nádasy Erika
„Olyan vagy, mint a méz” – mondja Róza Vilmának, s valóban, Simkó Katalin meghatóan – finoman, de mégis erővel, szenvedéllyel – alakítja a naiv, szerelmes kislánykát. Simkó a karakter nyitját abban találja, hogy végig ugyanazt a finom, selymes hangú, óvatos mozgású, kedves mosolyú, pihekönnyű muszlinruhába öltözött lányt játssza. Vilmája kellemesen rugalmatlan figura, mimóza lelkű, aki másokat képtelen megbántani, s ez az adott helyzetben valóban öngyilkossághoz vezet. Nemcsak a szerelmi háromszög tagjai, de a többiek is dicséretet érdemelnek. Fandl Ferenc meggyőzően hozza a zsíros és nehézkes hentest, akibe emberség szorult ugyan, de jól kifejezni nem tudja azt, Dénes Viktor orvosa izgágasággal takarja magányát, Szirbik Bernadett öntudatos és kokott testvér. 

Nádasdy Erika anyafigurája játékos, huncut, ugyanakkor szerencsétlen és sajnálatra méltó. Gonoszkodásai, kisebb-nagyobb hazugságai csak apránként lepleződnek le, újabb és újabb meglepetésekkel szolgál – halálakor egy pillanatig azt hinni, hogy ez alkalommal is csak színlel. Karakteréhez nagyon jól illik a jelmez (Tihanyi Ildikó): a rejtőzködő és nagyokat lódító anya hosszú, megviselt kabátban jön be, mely alatt ott lapul egy láthatatlan támaszték, így a bútorozatlan üres térben meglepetésünkre (mint valami mutatványos, ahogy Húber mondja később, „komédiás”) otthonosan „lehuppan” a levegőbe, a képzeletbeli asztal mellé. A többiek jelmeze egyszerű – otthonkák, öltönyök és szürke kabátok –, az oszlopokon lévő fogasokon lógnak elrejtve. A nők többször is átöltöznek a színpadon, s a nem létező kellékekkel is szinte csak a nőknek van dolguk, nekik kell pantomimezni; vasalnak, mosnak, takarítanak, esznek, vázát tartanak. A férfiak csupán asszisztálnak, szó szerint: az üres teremben összemosódnak a terek határai, a hentesbolt egy szintre kerül a lakószobával, a hentes főbérlő és inasa a sarokban ücsörögve-ácsorogva, kifelé bámulva némán hallgatják a nők beszélgetéseit. 

Simkó Katalin, Nádasy Erika. Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Simkó Katalin, Nádasy Erika. Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
A színészek derekasan küzdenek és megállják a helyüket, a rendező joggal bízhat rájuk nagy feladatokat, ám nem árt, ha valamelyest vezeti is őket. A jeleneteket és a felvonásokat mindig valamilyen, a színészek által létrehozott „hangjáték” jelzi: nagy, közös, hosszan elnyújtott hahotázás, éneklés, pisszegés, sziszegés, brekegés vagy búgás – ám ezek az ötletek nem dinamizálják eléggé ahhoz az előadást, hogy a jó kétórás műsoridő ne tűnjön túlontúl hosszúnak. A színészek, mint már mondtam, bátran, koncentráltan és pontosan dolgoznak, az előadás korántsem tűnik rádiójátéknak, fontosak a testi jelek, a gesztusok és a mozgások, mégis elfárad a boldogtalanság bugyraiban való szenvedés. 

Szabó Máté és a dramaturg Cseh Dávid mindössze háromoldalnyi szöveget húzott ki Füst munkájából. Ez talán túl nagy bizalom a részükről, az alkotás nem annyira időszerű, hogy mindent elbírjon – egy olyan szövegben, melyben a nők cselédnek hazudják magukat és „kiadják” a gyermeküket egy öreg parasztasszonynak, fontosabb a környezet, mintsem el lehessen róla feledkezni. Ha mégsem a közeg és a kor a fontos (mint ebben az esetben), akkor a szöveget kell úgy alakítani, megtisztítani, hogy megálljon a maga lábán (a húsevés közben kimondott „oly ízléses” is válhat „ízletessé”). Ez azért is szempont a Boldogtalanok esetében, mert bár az egy 1913-as újsághírben talált téma (az együtt élő szerelmi hármas) a maga korában botránykeltő lehetett, addig ma egymással kegyetlenül, agresszívan bánó párok, szerelmi háromszögek élő közvetítésére szakosodott műsorokat könnyedén találunk. A minimalista, puritán színpad és eszközhasználat szimpatikus, hisz teret hagy a néző képzeletének és a színész játékának egyaránt, de a tanulság az, hogy megfelelő állapotú és mennyiségű szöveggel vagy ötletes rendezői magoldások nagyobb halmazával érdemes nekivágni a munkának.

A Boldogtalanok bemutatója április 10-re esett, épp abban az időszakban készült tehát a darab, mikor igazgatóváltás történt Miskolcon. Szabó Máté megbízott igazgató lett, bizonyára mind a színészek, mind a vezetés nehéz napokon, heteken esett át. Ez az előadáson nem, vagy csak alig látszik – az együttes munka kiváló, a színpadon az erőbedobás maximális, a rendezés ugyan keveset mutat magából, de kizárólag a színészek szaktudására való támaszkodás is lehet egyfajta (védhető) elgondolás. Az igazgatói pályázat azóta lezárult, nem tudni még, ki lesz az új direktor, de remélhetőleg folytatódik Miskolcon a néhány évvel ezelőtt elkezdődött színvonalas és izgalmas munka; a társulatnak és a közönségnek egyaránt módfelett szüksége van rá. 

Szerző: Sándor Zita
Rendező:  Szabó Máté,  Játsszák:  Harsányi Attila,  Ullmann Mónika,  Simkó Katalin,  Nádasy Erika,  Frandl Ferenc,  Dénes Viktor,  Szirbik Bernadett,  Szatmári György,  Galuska Roland,  Tér és jelmez:  Tihanyi Ildi,  Dramaturg:  Cseh Dávid,  Rendezőasszisztens:  Érsek Judit