Toroczkay András: Búcsú Éhestől
2015.06.02.

Kotordpata egy fiktív kisváros, bár ha a térképen rákeresünk Kisújszállásra, ahol Toroczkay András felnőtt, találhatunk hasonlóságokat. A szomszédos Sárszag pedig akár Karcag is lehetne. SZARKA KÁROLY KRITIKÁJA

A Napfényvesztés című verseskötetével 2010-ben bemutatkozó Toroczkay András második kötete, a Búcsú Éhestől egy novellafüzér, vidéki szocreál díszletek előtt zajló hétköznapi, néha groteszk történetekkel. A legtöbb novella helyszíne Kotordpata, egy fiktív kisváros valahol az Alföldön. Kisvárosban nőttem fel én is, bár az országnak egy másik táján, az élményanyag egy része azonban közös: olyan településről van szó, ahol nemcsak kertes házakat, hanem lakótelepet is találunk, és ahol a nélkülözhetetlen templom és kocsma mellett akadnak egyéb közösségi helyek is. Különféle munkahelyek, szórakozási lehetőség is, korlátozott számban.


Van sörgyár és kastélyszálló, teniszpálya és uszoda, mozi és könyvesbolt. Hiányzik persze sok minden más, mert mégiscsak kisvárosról van szó. A címszereplő, Éhes Miklós számára Kotordpata mégis „az Alföld, Magyarország, ergo a világ közepe és szívcsakrája”, ahogy az a fülszövegben olvasható. Egy ekkora település lakossága, néhány ezer ember még bőven érezheti úgy, hogy lakhelye csakis az övé, és pláne egy onnan elszármazott fiatal gondolhatja igazán különlegesnek a helyet. Amíg ott él, a belterjesség és a fenti felsorolásban nagyjából ki is merülő lehetőségek miatt egy kicsit szűkösnek, az elköltözése után pedig az örökös nosztalgia tárgyának.

Magam előtt látom a várost, de azért van egy minimális hiányérzetem: a fülszöveg kíváncsivá tesz, és meg akarom ismerni Éhes Miklóst, de a húsz novella túlnyomó többsége nem ad lehetőséget az ismerkedésre. Támpontot adhat ugyan, hogy Toroczkay korábban Éhes Miklós álnéven is publikált verseket, hogy olyan lapokban is megjelenhessen, amelyek szerkesztőségeiben nem igazán kedvelték kritikusi tevékenysége miatt, ezt viszont az olvasónak nem feltétlenül kell tudnia. Néhány interjúra rákeresve sok minden kiderül, ezek ismerete nélkül viszont legfeljebb csak sejthető, hogy Éhes az író alteregója. Egy késői Szindbád, avagy egy kilencvenes évekbeli Esti Kornél, aki mindenbe belerángatja Bandit, a narrátort. Utóbbi egyébként csak az utolsó novellában (Éhes és a világ) nevezi meg magát.

Éhes lebeszéli őt a tanulásról, együtt kocsmáznak, együtt mennek csajozni, együtt követik el kisebb-nagyobb gaztetteiket, immár egy másik város egyetemének kollégiumában. Ő az ember, vagyis bármelyikünk vagányabb, gátlástalanabb, olykor gonoszabb énje. Legalábbis az említett szövegben, ahol a kettejük közötti különbségek kikristályosodnak. Ezt, illetve még néhány másik novellát leszámítva ugyanis a többi nem Éhesről szól, és nem is Bandiról. Általában a narrátor meséli el nekünk, hogy mit mesélt neki Éhes, akinek szintén mások meséltek, és aki emiatt sokszor marad a háttérben. Ez persze nem feltétlenül baj, mivel a szemlélődés és az innen-onnan felcsipegetett sztorik az ember élettapasztalatának jelentős részét teszik ki, még ha hajlamosak is vagyunk azt hinni, hogy csak az az igazán fontos, ami velünk történt.

A szereplők jellegzetes kisvárosi figurák: egyformák és furcsák, átlagosak és őrültek. A nagymellű büféslány, a sörgyár targoncása, a művelődési ház raktárosa, a szélhámos költő. Jenő, aki főnök a vízműnél, a formás testű Éva és a mindig mosolygó Angéla, Kiscsücsök és Kissánta. Na, meg a svédek és a svéd származásúak, akiket Éhes valamiért nem igazán kedvel. A rengeteg szereplő, a megszámlálhatatlan Kamionos Gizi, Kaszás Józsi és Ragyás Joe közül hol az egyik, hol a másik kerül reflektorfénybe, válik hőssé, vagy egyenesen legendává, teszi magát nevetségessé, bukik el vagy távozik az élők sorából, miközben a többiek csak pillanatkora tűnnek fel, a kocsmapultnál várva a sorukra.

Kotordpatán hárman hallgatnak a Rambó becenévre – ez is a számtalan motívum egyike, ami a könyvet az ironizáló, a szeretett és ezerszer elátkozott vidéket ábrázoló magyar irodalmi hagyományba helyezi. Felfedezhetünk némi rokonságot a krúdys, kosztolányis vonal mellett Cserna-Szabó András könnyed hangvételű és bizarr fordulatokkal teli novelláival, de Grecsó Krisztián faluábrázolása is kézenfekvő párhuzam. A három Rambó miatt eszünkbe juthat Garas Dezső filmje, A legényanya, és az a Rátót község, ahol minden férfit Bélának hívnak. Sőt ide kívánkozik még a stand-up comedy és Bödőcs Tibor Bucsuszentlászlója is, a falu, amelynek mindennapjai bemutathatók egy-egy kocsmai beszélgetés felidézésével.

A történetek egy része akciódús, többségük azonban ráérősen bontakozik ki, ezerfelé ágazik, néha visszakanyarodva korábbi önmagába, vagy ugrálva az idősíkok között, sokszor egy-egy körkörös szerkezetű novellán belül is. Akit zavar a fecsegés, a rengeteg csapongás, a szereplők családi hátterének ismertetése, a hosszú jelenetek és párbeszédek sora, az nem lesz Éhes feltétlen rajongója. Akinek viszont van türelme beszélgetni Angyal Bandival, Czirmos Palival vagy Kocsonya Mihállyal, nem fogja megbánni a vidéki kiruccanást. Ha meg valakinek közben éppen Budapest hiányozna, a Hajnali capriccio című szöveg nagyvárosi mozzanataival vigasztalódhat.

Toroczkay apró életképeket felvillantva, színekkel, szagokkal, ízekkel teremti meg a városka sajátos atmoszféráját, miközben az olvasó úgy érezheti, ő maga is Kotordpatán él. A könyvben szociografikus és önéletrajzi elemek keverednek fantasztikus fordulatokkal, a keresetlenség és a humor mögött ott bujkálnak a szomorú háttértörténetek, a néhol felszínre törő hétköznapi tragédiákat viszont enyhíti a humor. Megismerjük például helyi zenekarok mosolyt fakasztó történeteit, mint például A tábornok című novellában: „beszállt egy blackmetál bandába, a Diabolical Masquerade-be, ami soha nem tudott igazán sikeres lenni, mert a srác rendszeresen otthon felejtette a nyakörvét és a gyűrűit, folyton haza kellett bicikliznie. Ami elég hangulatromboló volt. Sátánista énekes kocsmabiciklin, képzeld el. A nagypapája biciklijét használta.”

A narrátor néha félbeszakítja Éhest, rákérdezve, hogy biztos úgy történtek-e a dolgok, ahogyan elmeséli, vagy egyszerűen csak közli barátjával, hogy elege van egy-egy hosszúra nyúlt mellékszálból: „Nem hiszem el, hogy ezt az egészet teljesen feleslegesen mondtad el. Fasz.” Aztán érkezik a válasz, illetve egy már-már filozofikus kérdés: „Jól van, nyugodj meg. Mi számít feleslegesnek?” Éhes úgy gondolja, az egymáshoz lazán kapcsolódó történetek bő lére eresztett elbeszélésének van létjogosultsága. És ha az olvasó – félretéve minimális hiányérzetét – élvezni is tudja ezeket, akkor tényleg van.
Szerző:  Toroczkay András,  Cím:  Búcsú Éhestől,  Kiadó:  Magvető Kiadó,  Kiadás éve:  2015,  Terjedelem:  264 oldal,  Ár:  2990 Ft