Shakespeare: Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása /Weöres Sándor Színház, Szombathely
2015.05.21.

Amióta nem tudjuk teljes bizonyossággal megmondani, mit is gondolhatott Shakespeare a nők egyenjogúságáról, a Makrancos Katát habkönnyű vígjátéknak, nagy szerepkomédiának szokás játszani, némi jelentőségteljes ki- vagy összekacsintással a végén. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna
Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna

Merthogy annak is lett írva. A „makrancos” lányt jól megszelídíti a férje, és minden jóra fordul.

Amióta érzékenyebbek vagyunk a... hogy is lehet ezt finoman mondani... „párkapcsolati egyensúlytalanságokra”, vagyis nem szeretjük az olyas szövegeket, hogy „asszonynak a férje az ura”, meg hogy „hallgass a neve”, meg hogy dolga a gyereknevelés és a férj szolgálata, ráadásul ezt olykor a családi tűzhely békéjének mondják – szóval azóta úgy szokás elmondani azt a bizonyos utolsó monológot, melyben az engedelmes Kata megjuhászodva papol a férj felsőbbrendűségéről, hogy a színésznő intonációval és mimikával jelzi, hogy ez csak üres duma, elmondja, előbb szabadul, aztán lesz majd nemulass otthon...

Nem kell túl sok súlyt pakolni a darabba, mert tényleg nem sokkal tud többet annál, mint amennyi benne írva vagyon. De kicsivel azért igen; kivált egy paternalista reneszánsz idején, ha, teszem azt, egy országban szinte csupa férfi mondja a tutit, és hát milyen férfiak, vakkomondor meg sörhas, meg „a sírás az asszonyok dolga”, meg ilyenek.

A szombathelyi színház Alföldi Róbert rendezésében mutatta be Shakespeare vígjátékát. (Tizenegy évvel ezelőtt Szentendrén is 

Jámbor Nándor és Hartai Petra
Jámbor Nándor és Hartai Petra

megrendezte már; akkor is izgatta a darabba kódolt durvaság, de még nem sikerült folyamattá, kerekded egésszé ötvöznie.) A drámai helyzetekben és konfliktusokban kissé vérszegény darabot most a tempóval „gyógyítja” a rendező: viharos kezdés után gyorsan bohózatba fordul az előadás; nem is egy, de mindjárt két hisztis csaj tombol a színpadon. Gyorsan megértjük, mi több, meg is sajnáljuk az apjukat, Baptista Minolát, hogy szabadulni szeretne mindkettőtől. A hagyományosan szende kisebbik lány, Bianca ugyanis forgószélként süvít be a színre, Hartai Petra fejhangon visít, ehhez képest Bánfalvi Eszter makrancos-dacos Katája csak flegmán osztja a pasikat, és mindkettő férjhez akar menni. A választék nem fényes – de hát ki akar benősülni egy virtigli bolondokházába, ahol a Mertz Tibor játszotta apa a csöndes és hangos őrület közt csapódva próbálja alsógatyában szétválasztani az egymást tépő pizsamás lányokat. Idill Minoláéknál.

A fejhang és a tempó átragad a többi szereplőre is; ráadásul cirkuszi zene az aláfestés, súlyos bohóctréfák követik egymást – Hortensio zenetanári ambíciójának jutalma a fején szétvert gitár, amely bizarr gallérként ül a vállán...

Hartai Petra, Mertz Tibor és Szerémi Zoltán
Hartai Petra, Mertz Tibor és Szerémi Zoltán

Közben „beköszönt” már Grumio és ura, Petruchio is – két ágrólszakadt fazon, akik refrénszerűen darálják, hogy pénz is, birtok is van, messze, „otthon” –, nekik aztán igazán mindegy, mennyire „makrancos” a lány, ha pofás a hozomány.

A pörgést megakasztja, a pillanatot kimerevíti Kata és Petrucchio első találkozása, amikoris a kötelező odamondogatások után látványosan egymásba szeretnek. Bánfalvi Eszter és Bányai Kelemen Barna némán játssza el, hogy ez az apróság nem volt bekalkulálva az üzletbe: hogyan lesz itt zabolázás, ha nincsen hárpia...

Röpke átmenet ez, utána ismét felpörög a bohózat; két kérő licitál Biancára: a magát Lucentiónak hazudó Tranio, és Gremio. Kenderes Csaba és Szerémi Zoltán a korkülönbség kínálta poénokat is beépítik Nádasdy Ádám fordításába, és ígérnek rá házat, hajót, aztán órát, ruhát, míg végül ott maradnak gatyában vagy anélkül.

Nincs mit tenni: hullámzik, kacag a közönség – egy bárányfelhő sem siklik a bohózati égre. Az esküvőig. Amikoris Bánfalvi Katája a várakozás zavarát – merthogy Petruchio nem és nem jön – az elviselhetetlen csönd határáig húzva, az arcával játssza el, hogy romba dőlt minden reménye.

Petruchio megérkezése – aranyszínű sapka, napszemüveg, piros zakó, csokornyakkendő, rövidnadrág (díszlet- és jelmeztervező Zöldy Z. Gergely) – ismét a bohózati lágéban szól; a motorbiciklin lufi és virágdíszítés, de az ifjú vőlegény már csak a pénzesládikára koncentrál. És amikor erőszakkal, a vállára dobva viszi el ifjú feleségét – Mertz Tibor apája merev léptekkel, szigorú arccal néz utánuk, mert ez a pillanat már egy csöppet sem vicces...

Jelenet az előadásból. Forrás: wssz.hu. Fotó: Mészáros Zsolt.
Jelenet az előadásból. Forrás: wssz.hu. Fotó: Mészáros Zsolt.

Az első rész domináns díszleteleme egy hídszerű építmény a szinte üres színpad felett – és ez a „szinte üres” tér lesz Petruchio szedett-vedett romhalmaz otthona a második részben. Ide érkezik koszos és szakadt esküvői ruhájában az elcsigázott, sérülésekkel, sebekkel borított, kiéheztetett Kata; a háznép megannyi hajléktalan szolga, akik – élükön Szabó Tibor nagy élvezettel a szervilis kajánság eleven szobrává formált Grumiójával – boldogan leckéztetik és alázzák a náluk is kiszolgáltatottabb lányt. Bányai Kelemen Barna terpeszkedése, bugris durvasága beteríti a színpadot; az első részben fellobbant szerelemnek nyoma sincsen, állat módjára teszi magáévá asszonyát, hogy beleremeg a rozzant bútorzat.

És még mindig van min nevetni: azon például, ahogy a dobozos kaját a férj amúgy játékosan elrántja a felesége elől, vagy azon, hogy széttapossa az ételt, amit aztán Kata ugyancsak állat módjára fölhabzsol a padlóról. Vagy azon, ahogy – a másik helyszínre váltva – zajlik a szerepcserés kavarodás színpadon és nézőtéren, mialatt az immár akarattalan és személyiségét vesztett Kata engedelmesen ismételgeti férje baromságait a atyai ház felé vezető úton, mocskosan, lepusztultan.

A szombathelyi társulat derekasan tempózik mind a bohózatban, mind a váltásokban. Mertz apája remek és koherens alakítás; a fiatalok – Hartai Petra Bianca, Jámbor Nándor a végül szerencsés kérő, Lucentio, Matusek Attila a gazdag özvegy férjéül szegődő Hortensio és Kenderes Csaba a szolgából lett úr, Tranio szerepében – színesek és pontosak, és a játék természetéből fakadóan vannak villanások is: az özvegyet játszó Vlahovics Editnek is jut, és bőven Szerémi Zoltánnak is. Bányai Kelemen Barna pedig egyszerre, egymásban képes mutatni Petruchio röhejes és félelmetes vonásait.

Szép és teátrális jelenet, ahogy a szín átvált az első felvonás majdnem üres terébe, miközben középen lassan, félhomályosan Kata zuhanyozik: lemossa magáról a mocskot, majd átöltözik, és ott áll előttünk egy eleven rongybaba. A klasszikusan kikacsintósra hangolt zárómonológot egy kényszeredett mosolyú, művi kedvességet sugárzó bábu mondja el: Bánfalvi Eszter Katája nem viccel, hanem – nincsen is. S ha nincsen is, miért ne tűrné, ahogy a pénzesládikán, mindenki szeme láttára teszi magáévá Petruchio, aki viszont nagyon is van.

Nem lesz tragédia Alföldi rendezésében a Makrancos Katából. Életkép csupán – és milyen ismerős.
Szerző: Csáki Judit
Író:  Shakespeare,  Cím:  Makrancos Kata avagy a hárpia megzabolázása,  Fordító:  Nádasdy Ádám,  Dramaturg:  Vörös Róbert,  Díszlet - jelmez:  Zöldi Z. Gergely,  Rendező:  Alföldi Róbert,  Szereplők:  Bánfalvi Eszter,  Bányai Kelemen Barna,  Mertz Tibor,  Hartai Petra e.h.,  Szerémi Zoltán,  Matusek Attila e.h.,  Jámbor Nándor e.h.,  Kenderes Csaba e.h.,  Szabó Tibor,  Balogh János,  Kelemen Zoltán,  Szabó Róbert Endre,  Vlahovics Edit,  Avass Attila