A Katona József Színház Schilling Árpád kétestés Faustjának a kísérőprogramjaként a koreai Goethe Institut interaktív játékára hívta meg a vállalkozó kedvűeket – akik (valószínűleg) amellett, hogy megnézik az előadást, szívesen belevetik magukat egy kis kísérletbe.

Rejtélyesen kezdődik a játék. Mindenki becsekkol a rendszerbe: ha van saját okostelefonja vagy egyéb még okosabb kütyüje, akkor azzal, ha nem, kap a helyszínen kölcsön egy tabletet. Ezután mindenki kap egy kis zseblámpát és egy csomag kártyát (család, hatalom, gyönyör, hit, szeretet, tudás, szabadság, fiatalság, előrejutás, stb. feliratokkal), amiből ki kell választania a hat számára legfontosabb értéket, és betáplálni a gépébe. Aztán átvezetnek bennünket a szöveg-oszlopokkal labirintussá–akadálypályává alakított, félhomályba burkolt ruhatáron, ahol csak néhány égő világít, a Sufniban pedig már vár ránk egy titokzatos pár (Wagner – Kocsis Gergely és egy /talán/ Faust nevű hölgy, azaz Ónodi Eszter). 

A vörös ruhás nő búgó hangon közli az üzlet feltételeit és a játékszabályokat – sejthettük, hogy semmi sem lesz itt ingyen. A hat számunkra legfontosabb embert kell kiválasztanunk egy listáról (anyánk, apánk, kutyánk-macskánk, de Máté Gábor, Haumann Péter vagy Don Juan és Napóleon is rajta vannak.) Ők azok, akiket szépen el fogunk adni a Mephisto and co. képviselőinek. Az üzlet az üzlet (a játék egy előző verziójában a saját Facebook-ismerőseinkkel kereskedhettünk volna, de szerencsére a konstruktőrök folyamatosan fejlesztik-alakítják a rendszert). Minderre természetesen meghatározott idő áll rendelkezésre. Ha eladjuk a Bank of Mephistónak a számunkra fontos lelkeket, cserébe idézeteket vásárolhatunk, és nő az elégedettségi százalékunk. Az üzlet kizárólag akkor üttetik nyélbe, ha az idézet a számunkra fontos értékhez kapcsolható, és ezt a kapcsolatot fel is ismerjük. 

Indulhat az idézetvadászat. A Faust szövege ideális alapanyag a játékra: szerteágazó, beláthatatlan szómonstrum, maga is szöveg-labirintus, tele utalásokkal, szürreális képekkel. A költői sorok úgy vannak kiválogatva, hogy hol egyértelműen, hol bonyolultabb áttételekkel kapcsolódnak a fő fogalmakhoz, értékekhez. Győzzük bogarászgatni és értelmezni. És persze közben a mű alaphelyzetét mutálva kicsiben mindannyian Faustok lehetünk.  

A hálózatra csatlakozva össze vagyunk kötve egy nagy monitorral (amin gyaníthatóan az éppen zajló tranzakciók idézetei olvashatóak: folyamatosan pörög és vibrál a költészet a kijelzőn). Bár maguk a játékosok nem látják ezt a nagy egészet: az idézetek teljesen kaotikus összhangzatát, mert mindenki a saját gépébe bújva saját köreit futja. Kívülről lehet élmény rátekinteni erre a csomó bolyongó-kereső emberre, akik fáradhatatlanul és egyre mohóbban rohangálnak, belemerülve a szövegdarabkák sokaságába. 

Az egyszemélyes játék két alkalommal kinyílik: a kártyacsere rövid perceiben nyílt lapokkal kell játszanunk, és egymással is kicserélhetjük a kártyákat, sőt tanácsos is cserélnünk, ha a pontokat hajtjuk, mert minden csere win-win-helyzet: az idézeteit senki nem veszíti el, csak megkapja a másikéit (persze, mit ér a felhalmozott idézet, ha nem én olvastam, nem én kötöttem össze számomra értelmezhető jelentéssel). Kiderül, kinek milyen kártyái vannak, hasonló értékek fontosak-e nekünk. Arra is jó ez a villám-összeeresztés, hogy belelessünk a többiek pontgyűjtő taktikáiba. Van, aki „csak a hitre megy rá”, van olyan, aki ha idézetet lát, azt próbálja egyből gépbe kötni. 

Ami jópofa a játékban, hogy mindennapi, megszokott cselekvésdarabkáinkat használja fel: bankautomatából veszünk fel pénzt, rövid szövegtöredékek között cikázunk (mintha reklámok és hirdetések lennének az utcán), de kifordítja az ismerőst. A bankautomatából pénzt felvenni, és azt értékre váltani: igen, ez a napi menete az árucserének. Csakhogy itt Faust után szabadon kipróbálhatjuk „az anyját is eladná egy kis sikerért” feelingjét. Van legfeljebb egy percünk alaposan átgondolni, hogy mit adjunk a szerelemért: a testvérünket vagy Ónodi Esztert? Ki hogyan taktikázik a tőzsdén? Ki hogyan veszi a játékot? Valóban végiggondolja, hogy kik az életében a legfontosabbak, és mit érnek a vágyai, céljai, miért mit (kit) áldozna fel, vagy például a Faust cselekményére és szereplőire koncentrál, és a nevükben játszik? Van, aki őrült gyors gyűjtésbe kezd, habzsolja a verses sorokat, gyűjti az elégedettséget, van, akiben kevesebb a versenyszellem, és arra használja a hangulatosan bevilágított teret és az alkalmat, hogy a szövegerdőben sétálgasson, hogy elmélázgasson idézeteken, szavakon, összefonja őket, aztán kibogozza: „én nem a szerelemhez, hanem a fiatalsághoz kötném ezeket a sorokat”.  

Mi magunk is szöveget írunk azzal, hogy idézeteket gyűjtögetünk. Kapcsolatokat, kapcsolódásokat keresünk, értelmezünk. Mindezt persze az elengedhetetlen mobil-eszközökkel. A koreai Goethe Institut és a dél-koreai Nolgong Kreatív Stúdió (utóbbi fő tevékenysége a játékot és a tanulást összekapcsoló, a játszva tanulást elősegítő projektek létrehozása) egy érdekes valós-digitális vetélkedőt hozott létre. Ha „csak” arra van, hogy néhány idézetet magunkévá tegyünk, már hasznos. És szórakoztató is közben. Jó kísérlet arra, hogyan lehet rávenni a diákokat, hogy beleolvassanak a Faustba, és ne csak beleolvassanak, hanem a játék során a dráma alaphelyzete, néhány gondolata, sora saját élményként mélyebben épüljön be a tudásukba. A rendhagyó irodalomórán egy kicsit mindenki megmártózhat a bűnbe esés érzésében, a tudás keresésének, hajszolásának feelingjében. Közben összefonódik a digitális és a valós világ (ipod és falra ragasztott nyomtatott papír), költészet és üzlet, hétköznapi és fennkölt. A rendszer egyszerre zárt (csak a Faustból származó szövegeket dolgoz fel) és nyitott (az eladó lelkeken és a cselekvő részvételen keresztül behozza a külvilágot, személyes kapcsolódási pontokat keres). És megnyitja a Faustot.

A verseny végén a legtöbb idézetet vagy elégedettségi pontot gyűjtő és a legtöbb lélekkel kereskedő játékos jutalmat kap, közben mindenki végiggondolja, neki mi volt a kedvenc idézete, és vajon miért az. Még jobb lenne, ha az idézeteket hazavihetnénk magunkkal, hogy a rapid-randi után hosszabb időt is szentelhessünk az ismerkedésnek.