Tasnádi – Dinyés – Hajós: Spam operett / Radnóti Színház
2015.05.09.

Eljátszani a darabot és eljátszani, hogy van darab, az nagyon nem ugyanaz. Leginkább ezt a színházi alapigazságot illusztrálja a Radnóti legújabb produkciója. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

Szávai Viktória, Gazsó György
Szávai Viktória, Gazsó György

A probléma voltaképpen már a színlap láttán érzékletesen körvonalazódik. „Nem operett 2 részben” – szól az alcím, sietősen és persze tengermély öniróniával elhatárolódva az előadás választott címétől, s egyszersmind attól a listától, amely ugyane lapon lejjebb táncos komikusként, szubrettként meg bonvivánként (sőt „muszáj-bonviván”-ként) értelmezi az egyes szerepeket. A tünet sekélyességében is árulkodó, ám a színlap másik kitüntetett közlése újabb részlettel árnyalja a nyílt színi őszintétlenség képletét. „P. Howard hatása alatt” – ez is ott áll ugyanis a mű címe alatt, jóllehet a sztori középpontjában egy naiv és a jobb életre reménytelenül vágyakozó asszony áll, aki lélekölő mindennapjaiból átkívánkozik egy ábrándos-kalandos operett („nem operett”) világába. Jó, jó, a hölgyet nem Sárbogárdi Jolánnak, hanem Honti Anikónak hívják, de azért ez az alaphelyzet jóval inkább Parti Nagy, mint Rejtő!

Az előadás azután igazolja a gyanakvó sejtéseket, merthogy a rangos alkotógárdáról hamar kiderül, hogy külön-külön alkalmasint majdnem mindannyian a többiektől várhatták az érdemi hozzájárulást. Így aztán Hajós András dalszövegeiben következetesen beérte a humor külsődleges jelzéseivel, s látványosan megúszásra játszott, méghozzá olyan rímekkel, amelyek még Hajós szokott öngúnyos irályának ismeretében is vonal alattinak ítélendők: „gépmadár – kék madár”, „fiút – kiút”, „jó lesz – oh, yes". A zeneszerző Dinyés Dániel ugyancsak hasonló szerepfelfogást tett a magáévá, az énekes számokhoz szigorúan Darvas  Ferenc-i ambíciójú, erősen alkalmi jellegű, sok mindenre emlékeztető, ellenben sohasem emlékezetes muzsikát összeütve.

Kováts Adél, Gazsó György
Kováts Adél, Gazsó György

Tasnádi István pedig barkácsolt egy vicceskedő szövegkönyvet, amely még annál is iránytalanabb, mint Honti Anikó, „bolti eladó és heroina” útja a Közel Keletre, fölkutatandó a tőle pénzt kunyeráló internetes levélszemét feladóját, Harryt. Tasnádi munkájának tétnélkülisége paradox módon ott válik a leginkább nyilvánvalóvá, ahol a látszat kedvéért mintha mondani próbálna valamit. Sztorijának bolygó magyarjait ugyanis elkeveri a megyer törzs körébe, ahol is „Bíborbanszületett Komócsi Ádám, horka” meg „Stein úr, nemzeti vagyonkezelő” felléptetésével a szerző valami egészen merész fricskával áll elő. Aztán még a mindennapi normalitás visszaóhajtása is monológgá alakul „Réberné, a megyer törzs augurja” ajkán, méghozzá olyan monológgá, amely nincs elég pontosan megírva (s talán nincs is elég pontosan elmondva Csomós Mari által). Igaz, e sorok igénytelen szerzője mégis egyedül ebben a szakaszban talált okot a mosolygásra, midőn elhangzott, hogy az érdemes madárjósnő csibefasírtból jósol. Egyebekben össze van itt halmozva minden: szürke marha-szaporítóanyagtól a jurtadiszkontig, titkosszolgálati szerelmi háromszögtől a bazárhumorig.

Adorjáni Bálint
Adorjáni Bálint

A három társszerző tehát továbbpasszolta a forró krumplit, s a jelek szerint passzolta azt a rendező Rudolf Péter is. Máskülönben aligha elképzelhető, hogy egy professzionális színházi előadás hosszú-hosszú percei azzal teljenek, hogy a színészek az autóban zötykölődést meg a légörvényben hánykolódó repülőgép elkínzott utasait imitálják. Vagy épp az, hogy hasonlóan bő időkeretben az egyik férfi szereplő (a szakállas Pál András), fejére szőke női parókát téve, magánszám gyanánt elmutogassa-eltátogja a repüléseket megelőző, kötelező stewardessi bemutatót. Márpedig a rendezés az olykor csupán félig ellátott közlekedési rendőri feladatok mellett jószerint csakis ilyen időlopások beiktatásával és hizlalásával látszott foglalatoskodni.

A magukra hagyott színészek, mi mást is tehetnének: mentik a menthetőt, azaz gondoskodnak a maguk kis sikeréről. Minden empátiánk az övék, hiszen – a kreatív csapattal ellentétben – ők valóban és jól érezhetően vásárra viszik a bőrüket, mesterségbeli tudásukat, hitelüket, méghozzá egy erre aligha méltó ügyért. A kevés jóval kecsegtető helyzetből azok hozzák ki a legtöbbet, akiknek színészi létezése, részben az alkati típusosságnak, részben a felhalmozott emberi és művészi tapasztalatoknak köszönhetően, ma már szinte szerep nélkül is érvényesen fölmutatható.

Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu

Schneider Zoltán például olyan elemi hitellel hoz be a színpadra egy ismerős típust (az elkallódott, de emberségét őrző középkorú értelmiségi típusát), hogy voltaképp már arcra megvesszük. Ezt az autentikusságot azután minden hangindításával, minden elgyötört gesztusával csak megerősíti. S aztán van még két nagy színésznő: Csomós Mari – és Kováts Adél. Csomós fenséges öregasszonyosodása ugyancsak helyből biztosított önérték: hozzávetőlegesnek sejtett szövegtudása sem zavaró, hiszen a személyiség gazdagsága amúgy is erősebb élményt ad, mint a darab csupán hozomra ígérő szövege. Kováts Adél pedig szintet ugrott a legutóbbi pár évben, s tán nem is csak egy szintet. Asszonyi érése, s vele lényének félreismerhetetlen örök-lányossága, idealizmusa egy-egy pillanatra még a legnagyobb csodára is képes: értelmet és poézist lop abba a csinálmányba, amit szerepül kapott.

A többiek dicséretes szorgalommal komédiáznak. Gazsó György is kintről, sok más korábbi szerepből hozza magával a figuráját, az öltönyös-nyakkendős, fénylő arcú apparátcsikot, s most is teljes testbedobással játszik. S nem spórolnak energiájukkal a fiatalok sem, akik közül Pál Andrásnak jutottak a formálisan leghálásabb, ám valóságosan legkockázatosabb színi mókák. Fürgén táncolnak is majd’ mindannyian, ha erre módot kapnak, s a kreatív team leginkább kreatív tagja, Juronics Tamás szerencsére érti és teszi is a dolgát.

Szerző:  Tasnádi István, Hajós András, Dinyés Dániel ,  Zeneszerző:  Dinyés Dániel,  Dalszöveg szerző:  Hajós András,  Rendező:  Rudolf Péter,  Játsszák:  Kováts Adél,  Schneider Zoltán,  Gazsó György,  Szávai Viktória,  Csomós Mari,  Pál András,  Rétfalvi Tamás,  Adorjáni Bálint,  Díszlet és jelmez:  Balla Ildikó,  Dramaturg:  Hársing Hilda,  Koreográfia:  Juronics Tamás,  Világítás:  Baumgartner Sándor,  A rendező munkatársa:  Őri Rózsa