Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A MŰALKOTÁS HALOTT

Marlene Dumas: The Image as Burden / Tate Modern, London
2015. ápr. 21.
Roland Barthes 1968-ban azt mondta, hogy a szerző halott. A szerző halála című szövegében Marlene Dumas őt idézi meg, amikor arról ír, hogy az elkészült festményeket nem szabad a forrásul használt képek alapján megítélni. SIMON BETTINA ÍRÁSA.
Marlene Dumas, The Widow 2013
Marlene Dumas, The Widow 2013 
„A szülőhazám Dél-Afrika / afrikaans az anyanyelvem / francia vezetéknevem van. / Nem tudok franciául.” – írja Marlene Dumas, aki 1953-ban született Cape Townban, a hetvenes évek közepétől Amszterdamban él, és az egyik legkeresettebb kortárs festőnőként tartjuk számon. The Image as Burden retrospektív tárlaton sok írás olvasható Dumas-tól és ő szerkesztette a kiállítás katalógusát is. Részben saját írásaiból, illetve a róla írt publikációkból választott ki részleteket annak érdekében, hogy minél árnyaltabb képet mutasson saját művészetéről. Összegyűjtött jegyzetei, rövidebb lírai írásai, manifesztumok és esszék könyv alakban is megjelentek (Sweet Nothings: Notes and Texts 1982–2014). Ami azért jó, mert Marlene Dumas-nál szinte egy festmény esetében sem kerülhető meg az ábrázolások politikai háttere. 
Fontosak számára a szövegek, de még a szövegeknél is alapvetőbb szerepet töltenek be festészetében a tömegmédiában talált képek, filmkockák. A képek és a festészet kapcsolatának függvényében festőként nem az érdekli, hogy a tömegesen elterjedt fényképek hogyan hatnak a festészetre – vagyis a populáris kultúra hogyan befolyásolja a magas művészetet –, hanem fordítva: arra irányítja a figyelmünket, hogy a festés mint eszköz és maga a festészet hogyan alakítja át a képeket, amiket már ismerünk. Az aktuális eseményeket rögzítő riportfelvételek festészeti témaként való használata a pillanatnyisága miatt elsőre ellenkezőnek tűnik a festészet hagyományos szerepével. Azonban elég a régi holland festészet példáira, mondjuk, Rembrandtra gondolnunk, hogy megcáfoljuk ezt. A Dél-Afrikából áttelepült Marlene Dumas művészetének sarokkövei az identitáskeresés és a társadalmi felelősségvállalás voltak kezdetektől fogva. 
Marlene Dumas, Amy - Blue 2011
Marlene Dumas, Amy – Blue 2011 
Döntő erejű volt számára az a tapasztalat – amely későbbi pályáját tekintve valójában hiányként értelmezhető –, hogy ameddig Dél-Afrikában élt, nem láthatott tévét és bizonyos könyveket csak Amszterdamba költözése után tudott elolvasni, mivel szülőhazájában be voltak tiltva. A művészethez való hozzáférés akadályai a vasfüggöny innenső országaiban, így Magyarországon is ismerősek. A másik fontos életrajzi körülmény, amely meghatározó erejűen hatott Dumas művészetére – az emigráns művészek sajátos élménye –, a legpontosabban nem is az otthontalanságérzettel írható le, hanem az otthon-nélküliség állandó tapasztalatával: „I am always ‘not from here’” – írja. 
Amszterdamba költözése után legfőbb témája a holland miliőre – elsősorban a középosztály életformájára – adott ironikus reflexió, és a saját maga identitásának körvonalazása – ennek lenyomata a teljesen hétköznapi szobanövényt ábrázoló rajza, amelyet a következő felirattal látott el: „Nekem nem lesznek cserepes növényeim”. Dinamikus rajzsorozatainak szenvedélyessége visszaköszön a festmények érzelmileg telített hangvételében, a pajzán-erotikus vagy éppen drámai témákban és az érzéki módon kialakított felületein, a könnyen kitapintható ecsethasználaton – a festészet Marlene Dumas szerint az emberi érintésről és az érintés által hagyott nyomról szól.
Stílusa a neo-expresszionizmushoz közeli, festményein a kékek és a sötét tónusok uralkodnak, vásznai általában zaklatott hangvételűek és borús atmoszférát keltenek. A tintafoltként elmosódó fekete festékfoltok – például a halott Amy Winehouse-ról készült portrén az énekesnő jellegzetes, Kleopátrát idéző szemkontúrja – párbeszédbe kerülnek a világos, fényes képrészletekkel, s mintegy dialektikus rendszert alkotnak ezáltal. Kulcsmotívumai a kizsákmányolás és a vallás mellett a szex és a halál. Megfesti Ulrike Meinhof (Vörös Hadsereg Frakció) halála után az újságokban megjelent profilképét – ugyanezt a fotót használta fel Gerhard Richter is – és egy fiatal palesztin terrorista lány holttestét, aki egy repülőgép eltérítésre tett sikertelen kísérletében vesztette életét. A híradások és a lapok a földön fekve, véraláfutásokkal, az arcára alvadt vérrel mutatták, kifejezéstelen, nyitott szemekkel. Marlene Dumas egyébként azt állítja, hogy művészetében a halál ellentéte nem az élet, hanem a szerelem. E kijelentés lenyomata figyelhető meg például a Love versus Death című munkáján, a Tate Modern kiállításán.
Marlene Dumas, Evil is Banal 1984
Marlene Dumas, Evil is Banal 1984
A száz női portréból álló, tintával készült Modellek sorozat a nőiség manifesztumaként értelmezhető. Feketék, szürkék, fehérek: az egyes ábrázolások gender identitása nem dönthető el egyértelműen és különböző rasszokhoz tartoznak. Dumas mondanivalója szépen érvényesül a technikában is. A festékként használt sötét tinta a képek egyes részein halványabb, máshol erősebb foltokban látszik. Az arcképek között felismerhető például Vermeer festményéről a fülbevalós leány vagy Brigitte Bardot. Ennek ellenére nem konkrét személyekről, konkrét nőkről készült képek ezek, hanem azoknak reprezentációi. Kortársai közül Heiner Meyer (1953-) munkáiban fedezhető fel hasonló elgondolás: a német festő olyan kulturális termékké vált ikonokat ábrázol, mint amilyen Marilyn Monroe, és képein a pop art motívumait dekonstruálja. A modell nőként való azonosítása egyszersmind a maszkulin nyugati kultúra kritikájaként is olvasható, amennyiben hagyományosan a nőknek jut a modell szerepe és a művészek általában inkább férfiak szoktak lenni.
Marlene Dumas számára a művészet az információról szól. Portréi nem egyszerű pillanatképekként állnak a néző elé, hanem sokkal inkább szituációkként működnek. A képekhez tartozó történetek válnak fontossá számára. Így elevenednek meg a szemek körüli árnyékok, az egyik szemhéjon húzódó lila, a másikon pedig zöldes folt. A kiállítás hangsúlyos helyén látható a Delacroix festménye által ihletett Az algériai nő címet viselő kép, amelyet egy 1960-ban készült fotó alapján festett Dumas. A mű egy meztelen nőt ábrázol, akit két francia katona fog közre. Fedetlen melleit és ágyékát fekete sáv takarja el, ahogyan a nem kívánt tartalmak cenzúrásánál szokás.
 
A kiállítás 2015. május 10-ig tekinthető meg. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek