tititá
2015.04.10.

Egy fiatal srác igyekszik elnyerni a tanára elismerését egy zenesuliban, de közben majdnem beleroppan. Nem, ez nem a Whiplash, hanem a tititá – arrogáns amerikai tini helyett szegénysorról kitörni próbáló roma fiúval. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

„Innen elkerülni, normálisan élni – ennyi.” Így összegzi vágyait Anti, aki felvételt nyert a Snétberger Zenei Tehetség Központba. Számára ez a nagy lehetőség: hatvan napon keresztül tanulhat szaktekintélyektől, a legjobb körülmények között, ráadásul ingyen. Utóbbi különösen fontos, hiszen családjával egy borsodi romatelepen tengődik. Kis ház, nagy szegénység, csak a gitárja van neki, „ha két-három napig nem játszhat rajta, akkor már hiányzik”. Mikor a rendező, Almási Tamás megkéri őket, hadd csináljanak pár felvételt a családról, miközben vacsoráznak, érezhetően zavarba jönnek. Az anyuka eltűnik, a rendező tanácstalan. Később kiderül: a szomszédba osont át kenyeret és vajat kérni, hogy legyen vacsora, amit fel tudnak venni.

A jelenetet Almási meséli egy kertévés riportban, a filmben nincs benne. A tititából hiányoznak azok a sztereotípiák, amik a borsodi romatelep vagy a mélyszegénység kapcsán kikerülhetetlenül tolulnak fel az ember fejében. Almási nem csatlakozik a magyar szociofilmes hagyományhoz, főszereplője környezetéből, élethelyzetéből csak annyit villant fel, hogy sorsát és dilemmáit teljesen megérthessük. A rendező a figyelmét másra koncentrálja: a zenére és egy életútválasztásra.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Mikor Anti elutazik a Központba, még roppant lelkes. Közösségbe kerül, vele egykorú fiatalok közé, akiket ugyanaz mozgat: a zenélés öröme. Viccelődnek, hangoskodnak, ismerkednek, főként közös jammelések, óvatos zenélgetések során. Ám ahol az egyenlők közt is vannak egyenlőbbek, ott csak természetes, hogy a hátrányos helyzetűek között is akadnak még hátrányosabbak. Szám szerint négyen: ennyien nem tudnak kottát olvasni. Az egyik köztük Anti, akinek nemcsak a zeneelméleti alapok hiányoznak, de tanulni sem tanult meg. Nem szokott hozzá, hogy naponta órákat gyakoroljon; ha gitározik, akkor is inkább zenét ír. Számára a zene szinte kizárólag önkifejezést jelent: mikor megtanulja, mi az az akkord, arra kéri a tanárját, mutasson neki párat, hátha jobbá teheti vele azt a számot, amit a zenetáborról írt.

A tábor ugyanis nagyon megviseli: úgy érzi, semmit se tud, és magára maradt, nem kötődik a többiekhez se. Hite meginog, és odáig jut, hogy döntenie kell, egyáltalán akar-e zenéléssel foglalkozni az életben. A tititá – bár egészen prózai, hétköznapi jelenetek füzére – tömören ragadja meg a fiú drámáját. Elsősorban magának Antinak köszönhetően, aki lenyűgözően őszinte figura: mindig kibuggyan belőle, amit gondol. S bár zenében sokkal jobban kifejezi magát, mint szóban, mikor elgondolkodva vallja a kamerának, hogy nem érzi magát készen az életre, az váratlanul, súlyos erővel vág mellbe. Almási jó érzékkel szerkeszt, a rövid, pergős jelenetek gördülékenyebben sűrítik a fiú érzelmi útjának állomásait, mint egy hollywoodi játékfilm.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Közben szóba kerülnek a kapcsolódó témák is: mi a pedagógus felelőssége, ha egy messzire lemaradt gyereket kell felzárkóztatni? Fontosabb-e először az alapokat beleverni, vagy előbb személyes kapcsolatot kell teremteni vele? És a másik oldalról: hogyan lehet 18 éves fejjel elkezdeni tanulni, ha valaki előtte szinte semmit nem tanult? Ha nemes is a szándék, mire elég kéthónapnyi oktatás? Fel lehet-e zárkózni, vagy csak rosszabb lesz Anti élete, mert bekerült a kényelmesebb, profi zenészkörnyezetbe, de utána úgyis a fűtetlen edelényi házukba kell visszatérnie?

Almási Tamás és csapata három és fél évig készítette a tititát, ebből két és fél évig forgattak a Snétberger Zenei Tehetség Központban. Eleinte komplementer történetet álmodtak meg: a szegény sorú fiatal és a sikeres karriert befutott, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas Snétberger Ferenc találkozását, egymásra hatását. De Antal egyénisége a rendező elmondása szerint olyan erős volt, hogy a film ledobott magáról minden más történetszálat. Így lett a tititából egy másfél órás, nagyon feszes, nagyon könnyen átélhető mozi, amely elsősorban arra fókuszál, hogyan éli meg új helyzetét a fiú. Almási remekül elkapott és roppant őszinte szituációkat pakol egymásra, a film ebből csatornázza kimeríthetetlen érzelemgazdagságát. Anti kibuggyanó örömét, mikor a segítőkész, de szigorúan szakmai Snétberger helyett egy végtelenségig kedves lány kezdi el őt oktatni – pengetéstechnika helyett a hiányzó alapokra. Vagy mikor rájön, hogy nem a játékával, hanem a hozzáállásával van a baj: egy tanóra után elmorzsolt „akurvaéletbe” sem összegezte még ennyire tömören egy diák kétségbeesését.

A tititá egyszerű, letisztult és okos film. Szeretni mégis azért lehet, mert óriási szíve van.
 
Szerző: Soós Tamás