MOST FESZT / Jászai Mari Színház, Tatabánya
2015.04.07.

Párbeszédre hív – talán ez a törekvés jellemezte leginkább az idén 25 éves Tatabányai Jászai Mari Színház, Népházban első alkalommal megrendezett MOST FESZT, a Monodráma és Stúdiószínházi Fesztivál minden eseményét, megmozdulását. SZEMERÉDI FANNI ÍRÁSA.

Egy fesztivál, rendezvénysorozat életre hívása, az első alkalom megszerkesztése, tervezése és a közönséggel való megismertetése mindig kockázatos feladvány. A tatabányai Jászai Mari Színház vezetése a MOST FESZT létrehozásakor azonban felettébb profi módon egyensúlyozott. Érződik, hogy az ötletgazdák és megvalósítók pontosan tudják, érzékelik, mik a lehetőségek, mit vállalhatnak biztonsággal. Nem akarnak irreálisan nagyot „robbantani”, de nem is óvatoskodnak: igyekeznek lassú, mégis határozott lépésekkel távolabbra tolni a közönség és a saját határaikat. Vállalják a kockázatot, és úgy tűnik, nyernek. Monodráma- és stúdiószínházi előadásokat válogattak, csak vidéki, határon túli színházakat, illetve független produkciókat hívtak meg a szemlére. Kis, családias fesztivált hoztak létre, ahol a nézők, a fellépők, a szakmai vendégek közvetlen hangulatú és őszinte párbeszédekbe kezdhettek az előadásokról. Nagyon is volt miről beszélni – hiszen a programba válogatott előadások legtöbbje a maga módján szintén határokat tologatott. 

Hunyadkürti György. Fotó: Vigh István Ádám
Hunyadkürti György a Shylock című előadásban. Fotó: Vigh István Ádám
A szervezőknek nem volt előre megfontolt szándéka, hogy tematizálja a fesztiválon megjelenő előadásokat, a szemle produkciói bizonyos szempontból mégis összefűzhetők. A nyíregyházi Mártírok és az aradi Sex, drugs, gods & rock’n’roll például az istenbe vetett vagy az intézményesült hit határait feszegeti a hagyományostól eltérő, merész nézőpontokkal; A tribádok éjszakája és a Kéjpart című stúdióelőadások a homoszexualitáshoz való viszony kérdéskörét (is) körbejárják. Az előadások legtöbbje különböző nézőpontokat és formanyelveket felvillantva érvényes kérdéseket vetett fel.  A MOST FESZT elsősorban a tatabányai közönségnek szól, de jó alkalom arra, hogy budapesti nézőknek és a szakma képviselőinek lehetőségük legyen határon túli és vidéki színházak munkáiról pillanatképet kapni a napi egy monodráma és egy stúdiószínházi előadás nyomán. Az előadásokat követő közönségtalálkozók, az esti koncertek és az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet „Egyedül” – Monodrámák magyar színpadokon című kiállítása inspiráló és jóérzésű kerete a programnak. S bár a fesztivál előadásainak minősége némiképp ingadozó (az egészen agyrobbantóan friss és izgalmas, meglepő színészi alakításoktól a kevésbé újszerű vagy kevésbé karakteresen megformált világokig), de mindenképp egy sokszínű paletta az eredmény. 

A négy nap előadásainak témái, formái, jelei, gondolatai, szavai a nézői koponyákban önkéntelenül is egymásra íródnak – és összemérődnek. Szoros egymásutániságukban élesebben tűnnek fel a kontrasztok: a megoldások, játékstílusok különbségei. Mind a négy monodráma más-más formát ad a párbeszédnek, párbeszédre hívásnak (mely a monodráma műfaji jellegzetessége). A kaposvári Csiky Gergely Színház Shylock című előadásában (Kőváry Katalin rendezésében) Gareth Armstrong történelmi-irodalmi, színház- és kultúrtörténeti duplaóráját a Shakespeare-meséket, zsidó-meséket és a mellékszereplő meséit mesélve Hunyadkürti György ráérősen tartja egyszerre régimódi, a történeteket tisztelettel és alázattal ápoló mesélőként és bölcs tanár úrként diákjainak – a nézőknek. Inkább ismeretterjesztőnek szánja óráját, a szereplő bujkál, távoli rejtekhelyről figyeli a világ folyását. Nem avatkozik be, és nem nyílik meg: távolságot tart – s így távol marad tőlünk.

Györgyi Anna a G című előadásban. Forrás: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Györgyi Anna a G című előadásban. Forrás: Rózsavölgyi Szalon Arts & Café
Ezzel szemben Györgyi Anna Charlotte von Steinje a G című független produkcióban (rendező: Hidvégi Nóra) szinte felhasad előttünk, feltárva Goethe szerelmének-szeretőjének intim titkait, gyötrelmét, gyönyörét, tébolyát, gyűlöletét, kétségbeesését, illetve énjének, elméjének szétcsúszását. Mindennek finomságát és otrombaságát Györgyi Anna szikár kecsességgel, kemény fegyelemmel és aprólékossággal festi meg, felrajzolva a nőiesség képét, e kép pózzá üresedését, majd széttöredezését és halottá válását. Gondosan megválogatott külső eszközök segítik a koncentrált játékot egy világ felépítésében: gyűrött fehér selyem és muszlin ruhácska fehér kendővel, nyakban lógó apró csésze, fülönfüggő, ami egyben csengő isl, csigákba rendezett, de azokból kiszabaduló, szanaszét meredő fémdrótokból álló paróka-verzió. Charlotte von Stein hol elragadtatott, hol megsemmisítő elbeszélésében az egymásnak ellentmondó részletekből, különböző pillanatfelvételekből egy végtelen Goethe-figura épül, behatárolhatatlan és megfoghatatlan személyiség. Ahogyan a kapcsolat, az érzelmek sokrétűsége, bonyolultsága sem kerekíthető vagy zárható le – hiszen Charlotte soha nem tudja lezárni a múltat. 

Másfajta bravúr Ötvös András A csemegepultos naplójában nyújtott munkája, aki szédületes  sebességgel és humorral kelti életre a tárgyakat (Schneider Jankó bábjátékos vezetése-tanítása-koreográfiája nyomán). Tenger játékkedvvel és ötlettel, szerepéből ki- és abba (meg 42 másikba) beugrálva konzervdobozokból, szalámirudakból,  bevásárlószatyrokból, felmosófából és -rongyból varázsol annyi szereplőt maga köré, hogy megelevenedik a vásárcsarnok forgataga turistákkal, veszélyes nyugdíjasokkal, pökhendi „nyertesekkel”, a pesti éjszaka bölcsészlányokkal, és egy egész bérháznyi szomszédság alkoholistákkal, őrültekkel és megint csak lányokkal. Vagyis – Gerlóczy Márton főhősének szemszögéből – egy egész városnyi szerencsétlen, szánni vagy lenézni való figurával. A nyári balatonföldvári premierhez képest a mostani előadás hangsúlyai áthelyeződtek: a laza és cinikus humor és a virtuóz váltások pergő tempója, a főhős világ- és emberundora alacsonyabb hőfokú, s így több teret kap magánya, szomorúsága, ezzel együtt pőresége, őszintesége, fájdalma, kétségei. Szép pillanat – egy kis pihenő az ötletparádéban –, ahogy az egyetlen őt igazán érdeklő lányt vigasztaló, hozzá közel kerülő fiú lassan és fázósan bevackolódik a lányt jelző kapucnis, puha melegítő felsőbe. 

Ötvös András A csemegepultos naplójában. Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu
Ötvös András A csemegepultos naplójában. Fotó: Puskel Zsolt, PORT.hu
Nincs pihenő és nincs megállás azonban a Harsányi Attila által előadott pokoli tempójú túrában, az Aradi Kamaraszínház Sex, drugs, gods and rock’n’roll című radikális stand up tragedy-jében – Tapasztó Ernő gátlástalanul cool rendezésében, ami az eget hívja vitára. Az egyetlen forgószékben végig fehér ingben, nyakkendőben, zokniban-lakkcipőben és alsógatyában ül Harsányi Attila. A jelenetek között dübörgő metálzenére lassan körbefordul, csak szemüveget cserél, egyetlen headsetet, egy mikrofont és egy tapsikoló fülű éneklő rénszarvas-plüssfigurát használ, és így alakul át pergő beszédű, sipítozó hangú, a Biblia szövegét használva istent minden hájjal megkent spílernek, bűnösnek, őrültnek vagy nemtörődömnek mutató, logikusan érvelő felturbózott drogosból istent játszó, teljhatalmú brókerré, akinek egyik fülén egyfolytában telefon, aki folyamatosan össze van kötve angyalka nevű titkárnőjével és szimultán irányít birodalomnyi vállalatokat, Noé nevű alkalmazottat, feleséget, szeretőt, de főképp a Halleluja nevű szupertermék részvényeinek piacát. Majd kivénhedt ex-drogos rocksztár lesz, aki egy rádióbeszélgetésben mesél kereszténnyé válása előtti durva kalandjairól, és reszeli Leonard Cohennel együtt a halleluját, a szöveget Mózes IV. könyvéből vett idézettel helyettesítve arról, miből pontosan mennyi jár istennek áldozatra. És közben csöng a pénztárgép a brókernek. Tapasztó Ernő rendezése pofátlanul menő és szabadon pörgő, a Ponyvaregény és A Wall street farkasának fílingjét idéző ámokfutás, ugyanakkor egzisztencialista vita, istennel folytatott per – egy felkészült vádlóval. Harsányi Attila mindhárom figurája jól eltalált és bravúros gesztusokkal felépített alak. A színész kezei, ujjai mintha képesek lennének teljesen külön életet élni a test összes többi részétől, és kísérteties mutatványokra képesek – ahogyan gazdájuk arca, hangja a teljes átalakulásra (mivel a színész szinte végig egy helyben ül, a nézői figyelem testtartására, gesztusaira irányul, ezek kifejezőereje válik hangsúlyossá). A hit rendszerét támadó vita zavarba ejtő, a részleteiben éles, alaposan kidolgozott, pontos gesztusokkal élő színészi játék meglepő és székbe szögező. 

Jelenet a A hetedik lépcsőfok – Hrabali mesék című előadásból. Forrás: Szigligeti Színház, Nagyvárad
Jelenet a A hetedik lépcsőfok – Hrabali mesék című előadásból. Forrás: Szigligeti Színház, Nagyvárad
A hetedik lépcsőfok – Hrabali mesék című stúdió-előadásnak (a nagyváradi Szigligeti Színház produkciójának) ezzel szemben nincsen ilyen sűrűn kottázott és pontosan megszabott koreográfiája. Fiatal alkotói Balogh Attila rendező vezetésével Hraballal együtt éppen a befejezetlenséget és a személyességet ünneplik. Teszik mindezt úgy, hogy a mester műveit magukon átszűrve egymáshoz lazán vagy egyáltalán nem kapcsolódó képeket, jeleneteket, mozgásos és szöveges, részben improvizatív játékokat fűznek egybe. Az álom és ébredés határán bárányfelhőben, tiszta lepedők közt vagy sörhabban huppanó szereplők ki-belépnek a különböző jelenetekben elfoglalt szerepeikbe, és közben folyamatosan reflektálnak a színházi helyzetre, saját nevükön játszva hol magukat reprezentálják (a nagyváradi színészeket, akik most Tatabányán vendégelőadást játszanak nekünk), hol Hrabal-figurák, érzetek tovább-burjánzó változataivá, asszociációivá alakulnak. Megszólítják a nézőket (Keresztes Ágnes bájos és cserfes, talpraesett és vicces mesélője-játékmestere két perc alatt képes oldott légkört és közvetlen hangulatot varázsolni a színpad és nézőtér közti határvonalat elmosva). Szégyenlős szemérmesség, báj és óriási kockázat rejlik az előadásban. A színészek saját civil személyükre, személyiségükre, személyességükre építenek a játékban; pőrévé teszi őket az improvizáció tétje is – hiszen benne van a kudarc veszélye. Érdekes, hullámzó minőségű kísérlet ez.

Jelenet A tribádok éjszakája című előadásból. Fotó: Szvatek Péter
Jelenet A tribádok éjszakája című előadásból. Fotó: Szvatek Péter
A tribádok éjszakája (Per Olov Enquist darabja a tatabányai Jászai Mari Színház előadásában, Guelmino Sándor rendezésében) ezzel szemben zárt rendszer: egy szerelmi háromszög, négy szereplő, bonyolult érzelmi kötődések, kapcsolatban megnyomorodott nők és frusztrált férfiak. Mind a négy színész egyenletes tempójú, hosszan épülő folyamatban türelmesen és fokozatosan bontják le a szereplők maszkjait, védőbástyáit, amit a társadalmi elvárások, szabályok okozta félelmek vagy éppen az azok ellen való lázadás, a mindenáron való szabadság akarata merevített rájuk. A maszkok mögött pedig feltűnik a fájdalom, magány, tanácstalanság és keserű düh. A híres író, a gyönyörű fogoly és szabad nők, a színész-rendező mind apróra zsugorodó, vacogó lényekké válnak. A lélektani folyamatokat, a megalázottságig tartó lemeztelenedés történetét Crespo Rodrigo végig figyelmes és határozott kontrollban tartva, Major Melinda és Bakonyi Csilla fegyelmezetten és tudatosan építkezve viszik a végpontig. Schruff Milán hálás, de pontosságot és jó arányérzéket követelő „feladata” a feszültség kioldása. 

Jelenet a Mártírok című előadásból. Fotó: Racskó Tibor
Jelenet a Mártírok című előadásból. Fotó: Racskó Tibor
A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Mártírok című előadása és az Újvidéki Színház Kéjpartja (Turpizmus egy részben a tolerancia jegyében) kényes kérdéseket feszeget bátran, de ízléssel és mértékkel. Nem verik ki a biztosítékot, de annak határán állnak – éppen így képesek ellenállás vagy értetlen elutasítás helyett erős hatásokat kiváltani a nézőkből. A Mártírok (rendező: Forgács Péter) üres uszodai medencéjében egy dühödt és harcos keresztény diák és egy biológia tanárnő vív magán-vallásháborút egyre radikálisabb eszközökkel és egyre távolabb kerülve a józan ész határaitól. Eközben fegyverként használnak, kijátszanak embereket, erkölcsi és intézményi szabályokat, istent és a természetet, szeretetet és magányt is. Félelmetes harc ez. Varga Norbert elszánt, elvakult, dühödt kamasza szinte észrevétlenül, de megállíthatatlanul és visszafordíthatatlanul lépi át a normalitás határait, és válik értékekre, határokra vágyó puritánból gyűlöletbeszédet tartó, gyilkosságra bujtó fanatikussá. Hatalmas feladat, amit a fiatal színész energiáit jól működtetve, erejét jól használva, céltudatosan és következetesen visz végig. A főszereplő eszközét-„barátját” játszó Lakatos Máté visszafogott játékkal és halk humorral jó ellenpontként működik. Az előadás díszlete – a medence a falban lévő lukakkal és a korláttal elválasztott, felső emeletként funkcionáló parttal – számos izgalmas lehetőséget tartogat magában: a lyukakon bekandikáló testrészek óriásira nőtt alakot figuráznak, a fiú által kontroll alatt vagy terrorban tartott, ablakokba szorult fejű szereplők a leszűkült mozgástérben feladják a harcot.   

Jelenet a Kéjpart című előadásból.
Jelenet a Kéjpart című előadásból.
Szintén korlátozott mozgástérben: három, vízzel és zöldalmával teli kádban végig ülve meséli el Kőrösi István, Pongó Gábor és Sirmer Zoltán a férfi testbe zárt női lelkek igaz történeteit (a lengyel szerző Michal Witkowski riportok alapján készült Kéjpart című regénye nyomán). Az Újvidéki Színház a 2014/2015-ös évadban a tolerancia jelszavával hirdetett programot, és ennek megfelelően különböző előadásaiban különböző problémás kérdéseket feszeget – párbeszédre híva, megszólítva, meggondolkodtatva a nézőket. Az előadás nem tart az alcímben jelzett formai cél felé („turpizmus: a csúfságot, az esztétikai sokkolást programnak tekintő művészet”). Visszafogott eszközökkel él a vizualitás tekintetében, s a brutálisan őszinte, testektől szagos, intim részletekkel teli szövegek és a színészi játék erejére támaszkodva hat. A maguknak giccset és szabadságot, boldogságot és tiszteletet álmodó szőrös mellkasú barokk dámák szomorú, megalázó, magányos sorsait mesélik el a „nyanyusok”. Élettörténeteik hangvétele trillázó kacagásból tragikus áriába, kétségbeesett segély-sikoltásba, majd harcos kiáltásba vált. Ez a színház hasznos akar lenni: berögződéseket és az ismeretlen idegenségét oldani. És ezt jó formában és jól teszi. 

A zsűri (a Magyar Színházi Társaság delegáltja, Sztarenki Pál, a Magyar Teátrumi Társaságé: Seregi Zoltán, a Magyar Művészeti Akadémiáé: Pregitzer Fruzsina valamint Kovács Bálint kritikus) által kiosztott díjak: Legjobb monodráma előadás: Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll, Legjobb stúdiószínházi előadás: Kéjpart és A tribádok éjszakája, Legjobb alakítás különdíja: Ötvös András, az MMA különdíja a legjobbnak ítélt produkcióért  Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll.