3050 gramm / Káva Kulturális Műhely
2015.04.27.

Ha egy nőnek gyereke születik, akkor ő a legboldogabb az egész világon. Ha nem így van, akkor is. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Milák Melinda, Patonay Anita, Kálócz László
Milák Melinda, Patonay Anita, Kálócz László

A Káva Kulturális Műhely korábban csak gyerekeknek és középiskolás fiataloknak készített előadásokat. Hogy ezúttal felnőttek is résztvevői lehetnek színházuknak, az azért üdvözlendő, mert a színházi nevelési foglalkozások, egy-egy fontos témáról való közös gondolkodás a felnőtteknek éppen olyan fontos lehet, mint a diákoknak. És valószínűleg egyik esetben sem arról van szó, hogy a minket/családunkat/barátainkat/ismerőseinket érintő problémákról ne gondolkodnánk, sokkal inkább arról, hogy kevés az olyan fórum, amely ezeknek a problémáknak érdemleges kibeszélésére ad terepet.

Felnőttek esetében ez talán úgy működik, hogy ahogy múlik az idő, egyre rosszabb vitapartnerekké válnak, tapasztalataik alapján kialakult világképüket már egyre nehezebben változtatják meg, egyre nehezebben jutnak közös nevezőre is. Ennek következményei pedig szépen megfigyelhetők a magyar közélet vitakultúrájában, vagy inkább, hogy pontos legyek: annak a hiányában.

Sárosdi Lilla
Sárosdi Lilla

A 3050 gramm című előadás, mint a Kávás előadások általában, társadalmi tabukat feszeget, egy egyéni történet felől indít, hogy eljusson egy univerzális problémáig, amely ebben az esetben a gyerekvállalás kérdése. A társadalmi tabu ebben az esetben pedig annak a kimondása, hogy a gyerekvállalás nem minden pillanatában egy kéjutazás egy csillámpóni hátán a mennyország felé. Nyilvánosan ilyet nem szoktunk kijelenteni, ha egy anya ilyet mond, akkor azonnal megbélyegzik, akkor már nem jó anya többé. Ennek ellenére a probléma nagyon is élő, az interneten rengeteg olyan fórumot találhatunk, ahol kétségbeesett anyák várnak egymástól megerősítést a nicknév biztonságos anonimitása mögé rejtőzve.

Az előadás központjában egy házaspár áll, akiknek az életét teljes mértékig felforgatja kisbabájuk érkezése. „Nem voltak felkészülve rá”- mondja egy idősebb hölgy a nézőtéren, bár ez felveti azt a kérdést, fel lehet-e készülni rendesen valamire, amit korábban sosem tapasztaltunk még. A kisbaba csak jelzésszerűen jelenik meg, egy kitömött babahordozó, amely sosem az apán, hanem mindig csak az anyán lóg. Az alacsony árkategóriájú IKEA-bútorokkal berendezett lakás ebédlőasztalán egy babafigyelő áll szimbólumaként a friss szülők paranoiájának: ha hangot ad, azonnal lélekszakadva rohannak be a szobába, hátha megfullad a kicsi. A babafigyelő a jelenetek között meg is szólal, gyerekhangot hallunk belőle, amely korántsem mondható aranyosnak, inkább a hideg ráz ki, amikor a recsegő hang a félhomályban betölti a teret.

Kardos János, Kálócz László, Gyombolai Gábor
Kardos János, Kálócz László, Gyombolai Gábor

Az anyát két színésznő játssza, pontosan jelezve azt, hogy a szülés után a személyiség két részre szakad: Patonay Anita a megértő, gondoskodó anya, Milák Melinda pedig a mellőzött, frusztrált nő. A személyiség helyét keresve vívódik a két szerep között, képtelen a kettőt eggyé olvasztani. Kálócz László figurája apaként önazonos tud maradni, hiszen az ő élete nem sokat változik, folyton dolgozik, az apaságból neki csak a hétvégék maradnak. A pár egyik legnagyobb problémája, hogy a férj elkezd feleségére anyaként tekinteni, és ez a szexuális életükre is rányomja a bélyegét: van az előadásban egy rövid, sikertelen, ám annál kínosabb ágyjelenet, amiből egyértelművé válik, hogy képtelenek férfiként és nőként viselkedni már.

De ha baj van, akkor kéretlenül is jön a segítség. Egy külső szemlélő mindig jobban látja, hogy krízishelyzetekben mi a megfelelő döntés: megérkeznek a haverok. Különben jellemző, hogy míg az anya bezárva, magányosan őrlődik a problémáival, addig az apának vannak ivócimborái, akik magvas gondolataikkal és világlátásukkal bölcs tanácsokkal tudják őt ellátni. Egyikük a Kardos János által alakított Egon, az örök agglegény, aki azt mantrázza: azonnal el kell válni, manapság ez már nem ügy. De talán érdekesebb a férfi főnöke, Zsolt (Gyombolai Gábor), akitől végre megtudjuk, mi a nő legfőbb, valódi hivatása: anyának lenni, annál szebbet el sem lehet képzelni. Üres lózungjaira csak azért nem lehet azt mondani, hogy KDNP-sek, mert az általa képviselt álláspont ennél sokkal szélesebb körben elfogadott társadalmi konszenzus. Zsolt felhozza példának a feleségét, aki azóta boldog, mióta megszülettek közös gyerekeik. Mikor azt mondjuk páran a közönségből, szívesen megkérdeznénk erről őt is, akkor a színpadra hívja feleségét, Gittát (Sárosdi Lilla), aki lelkesen beszél arról, hogy a nőnek otthon kell lenni a gyerekekkel, a férfi pedig keretezi a nőt, a családot. A keretezés kifejezéstől talán nem csak engem vert ki a hideg veríték, arra a kérdésemre pedig, hogy mi van azokkal a nőkkel, akik egyáltalán nem szülnek gyereket, Gitta grimaszolni kezd.

Milák Melinda, Patonay Anita. Fotók: Bergh Sándor
Milák Melinda, Patonay Anita. Fotók: Bergh Sándor

A problémák abban a jelenetben csúcsosodnak ki, amikor a feleség úgy dönt, kicsit megpróbál kitörni a börtönből, amelybe került, visszaszerzi a szabadságának egy részét. Először arra kéri férjét, amíg ő elmegy egy háromnapos továbbképzésre, maradjon otthon a kicsivel. A férfi ezt mereven elutasítja, mit kezdjen három napig bezárva a gyerekkel. Arra a felvetésre pedig, hogy felesége elmenne tanítani a főiskolára, és neki kéne GYED-en lennie a babával a válasz hangos, kitörő röhögés. Az előadás végén a feleség egy bőröndbe pakol, vagyis Milák Melinda bepakol, Patonay Anita pedig kipakol, végül a két nő megsemmisülve ül ki a színpad elejére, azt kérdezik, mit rontottak el. Nehéz erre válaszolni, páran megpróbálják, de nekem közben az érzésem az, hogy semmit. Hacsak nem számít hibának, hogy ez a nő képtelen volt megfelelni a társadalom (és a jelenlegi politikai vezetés) által sulykolt középkori anyaszerepnek.

Van az előadásnak egy beépített embere. Bori Viktor a közönség soraiban ül, velünk együtt vesz részt a színpadi történések értelmezésében. Több funkciót tölt be az előadásban, egyrészt elindítja a beszélgetést, ha a közönség tagjai túl szemérmesek ahhoz, hogy megszólaljanak. Ez most nagyon jól alakult, a közönségben aktív, bátor, véleményüket szívesen vállaló emberek ültek. Másrészt Bori Viktor egy nagyon határozott álláspontot is képvisel, hogy minden nő és férfi pontosan ugyanazokra a dolgokra képes. Ez az álláspont kicsit árnyalja a beszélgetést abban az esetben, ha a közönség soraiban konszenzus születne arról, hogy bizony megvan a helye a nőnek és a férfinak is a társadalomban. Az előadás végén a színpadra szalad, és a svéd modellről kezd beszélni, arról, hogy ott elveszik a GYED, ha a férfi nem vállal fél évet otthon a kicsivel. És most én is azzal zárom a szöveget, amivel az előadást Sárosdi Lilla: „de ez Magyarország, Viktor!”

Szerző: Puskás Panni
Színészek:  Bori Viktor, Gyombolai Gábor, Kardos János, Kálócz László, Milák Melinda, Patonay Anita, Sárosdi Lilla,  ARS interaktív konzulens:  Romankovics Edit,  Ének, zene:  Kovács Áron Ádám,  Látványterv:  Kiss Gabriella,  Író, dramaturg:  Róbert Júlia,  Rendező:  Sereglei András,  Koprodukciós partner:  MU Színház,  produkciós menedzser:  Erős Balázs, Takács Gábor