Sean Pennt is utolérte a Liam Neeson-kór. Megfertőzte már Kevin Costnert is (3 nap a halálig), a legújabb áldozata pedig maga Penn, aki neves kollégái nyomába lépve középkorú akcióhősként debütált. Persze nem Pennről lenne szó, ha ez az egyébként teljesen bárgyú történet nem úgy nézne ki első blikkre, mintha szólna is valamiről, mi több: mélysége volna. Ebbéli illúzióinknak azonban igen hamar búcsút inthetünk, ahogy az események felpörögnek, Penn pedig minden alkalmat megragad arra, hogy ledobja magáról a felsőruházatát – még egy teljesen felesleges szörfjelenetet is beiktatva a filmbe. 

Nem mintha ez a jelenet volna az egyetlen, ami teljesen felesleges. A Gunmannel (sok minden más mellett) az az egyik fő probléma, hogy valójában egy vegytiszta akciómozi (ráadásul nem is a legjobb fajtából), amely azonban szeretne ennél jóval többnek látszani, ergo behozza a történetbe a humanitárius segélyszervezeteket, meg a kongói kútfúrást és a polgárháborút (lehet, nem pont ebben a sorrendben).       

2006-ban járunk. A Sean Penn megformálta Jim Terrier (most mondjuk azt, hogy ettől már csak az lenne kínosabb, ha Jack Russellnek hívnák?) egy csapat ex-katona élén, egy biztonsági cégnek dolgozva védi a Kongói Demokratikus Köztársaságban az egyik nemzetközi civilszervezetet. Van egy csaja is, Annie (Jasmine Trinca), aki orvosként a polgárháború áldozatait látja el a bázison, de a szerelmes idillbe (hetven fok, háború, vízhiány, járványveszély) belerondít Terrier munkatársa, Felix (Javier Bardem szakállas hipszterként), aki láthatóan magának akarja a nőt. Ráadásul Terrier sem az a kedves, izzadt kommandós, akinek elsőre látszik: a jótékonykodás csak a fedősztorija, az éj leple alatt mindenféle sötét politikai megbízásoknak tesz eleget, például lelövi a kongói bányaügyi minisztert. Miután a mór megtette a kötelességét, a mórnak távoznia kell – hátrahagyva a nőt és a félig kiásott kutakat.

Eltelik jó pár év távol Afrikától, de hősünk csak nem szabadul a fekete kontinenstől. Immár új emberként, letudva a zűrös múltat, visszatér hát a tett színhelyére kutakat ásni. Igen ám, de a múlt kísért (mint az ilyen filmekben jó szokása), Terriert valakik le akarják vadászni. A kérdés csak az, ki tenne ilyet? Kezdetét veszi a mozi második felvonása: szó szerint neki is vetkőzünk, hogy ezt kiderítsük. 

London, Barcelona, végül pedig Gibraltár – az igazán izgalmas helyszín a középső, a katalán, ahol Terrier azzal szembesül, hogy időközben Bardem elvette a dokinőt. Az utóbbi, miközben a két pasi épp feszültségtől terhes párbeszédet folytat, betoppan a Felixszel közös házukba, majd közli, hogy lezuhanyozik, és így is tesz. És akkor még meg sem említettük, hogy Terrierről még Londonban kiderül, hogy valami lerakódott az agyában a háború sújtotta övezetekben (CT-t is csinálnak), és azért kínozzák állandóan a migrének. Ja, és a bikaviadal! Az a film elvi csúcspontja egy bikával, aki elszabadul, de közben ösztönösen érzi, kit is kell felkoncolnia.  

A forgatókönyv megírásába egyébként maga Sean Penn is besegített, de az laza szálakkal tulajdonképpen az azonos című 1981-es Jean-Patrick Manchette-ponyvához kapcsolódik. A filmet rendezőként ráadásként az a Pierre Morel jegyzi, akinek Liam Neeson, az akcióhős megszületését köszönhetjük az Elrabolva direktoraként. Elnézve a Gunmant elég egyértelmű, hogy Morel képtelen volt Penn egóját valamilyen módon kordában tartani. De ne fogjunk azért igazságtalanul mindent a főszereplőre (aki egyébként producerként is beszállt a filmbe), hiszen Morel az első potenciális afroamerikai James Bondot, vagyis Idris Elbát (CIA-ügynökként tűnik fel a 77. percben) is megkínálta az évezred legértelmetlenebb duplafenekű dialógusával, amelyben Penn és Elba egy fakunyhó felújításáról értekezik, de tulajdonképpen virágnyelven arról beszél, amiről konkrétan is simán beszélhetne, lévén rajtuk kívül nincs más a szcénában jelen.

Hogy mit akart a stáb, az a filmet látva rejtély. A két irány, amely felé haladhatnánk, egymást oltja ki: a segélyszervezetes, humanitárius vonalat megkérdőjelezi az, hogy tulajdonképpen egy ex-bérgyilkos bosszúsztorija pereg a vásznon; amit meg tökéletesen álszentté tesz, hogy közben kutakat ásunk, meg vakcinákat szállítunk a helyieknek. Egyszóval: nem a Gunman miatt fogjuk Sean Pennt továbbra sem szeretni. Vagy nem.