Neill Blomkamp harmadik moziját is a sci-fi zsánerében készítette, és alighanem ugyanígy folytatja majd, hisz mostanában arról hallani, hogy ő fogja rendezni a következő Alien-filmet. Nem meglepő, hogy érdekli ez a franchise, hisz debütálása, a District 9 is felvonultatott egy-két nagyobb darab robotot, amelyek hajaznak Ripley masinájára A bolygó neve: halálból. Bemutatkozásának eme szegmense persze mellékes annak erősségei mellett, a meggyőző debüt után viszont gyorsan felsült a maga szerint is balul sikerült Elysium – Zárt világgal, melyben ugyanazt a történetet fogalmazta újra hollywoodi kivitelben.

Ahogy a District 9 Blomkamp egyik korábbi kisjátékfilmje, az Alive in Joburg moziverziója, úgy a Chappie-nek is van előzménye az életműben, mégpedig a 80 másodperces Tetra Vaal. E rövidje egy ironikus ál-reklámfilm, mely a városi bűnözés felszámolására egy robotizált rendőrség bevezetését sürgeti. A későbbi moziváltozatok gerilla ál-előzeteseként is funkcionáló kisfilmekben a rendező pusztán egy miliőt, premisszát és hangvételt teremtett meg, amihez az egészestés verzió alkalmával adott műfaji cselekményt. A Chappie esetében maradt a helyszín (Johannesburg) és a nyulakéra emlékeztető fülekkel ékesített robotrendőrség, ám a mozifilm zsánere a sci-fi felől a gyerek-komédia, a felnövéstörténet és a gettódráma (lásd a Ne légy barom, míg iszod a dzsúszod a gettóban című paródiát) felé tendál.

A rendőrség vezető programozója (Dev Patel, stílszerűen a Gettómilliomosból) a mesterséges intelligencia rajongója, így a saját szakállára készít egy érző és gondolkodó gépi személyiséget, amihez egy leselejtezett robotzsaruban talál hardvert. Teremtménye intelligenciája alapján egy gyereknek felel meg, eleinte a szó szoros értelmében újszülöttként viselkedik, de gyorsan tanul, csak épp nem a megfelelő emberektől, a kísérlet közben ugyanis őt és tervezőjét elrabolja egy bűnbanda. Mivel a robot illegális, a tudós kénytelen a gengszterek közt hagyni őt, a helyi kiskirály felé alaposan eladósodott bűnözők pedig rájönnek, hogy csak úgy tudnak hasznot húzni  a robotzsaruból, ha bandataggá avatják, gyerekkatonát képeznek belőle. A Chappie tehát egyszerre szleng és becenév egy ifjú bandatagnak.

Az Elysium – Zárt világhoz hasonlóan a Chappie is bőven mutat önismétlést: a testileg robot, lélekben ember címszereplő a District 9 űrlénnyé mutálódó főhőse után ismét átmenet két világ között, ennek megfelelően üldöztetés jut osztályrészéül. A dél-afrikai rendező debütálása alkalmával meglehetősen rendhagyó és áthallásos módon használta a földönkívüli invázióról szóló sci-fi zsánerét: munkáját a kontinens történelme (pl. az apartheid) ihlette, ufói hajótöröttek, a harmadik világbeli bevándorlókat juttatják eszünkbe, Blomkamp ráadásul Kafka Az átváltozásának és Cronenberg A légy című filmjének horrorisztikus, egzisztencialista metamorfózis-történetét használta arra, hogy empátiát keltsen a nyomornegyedek lakói iránt. Az elsőfilm hőséhez hasonlóan Chappie is kívülálló, underdog, fekete bárány, idegen ellenség a többség szemében, csak nem ufóként, hanem robotként mutáns. A direktor az Elysium – Zárt világ után ismét határidő-dramaturgiával pörgeti fel az eseményeket – Chappie meghal, ha akkumulátora lemerül. Jelen film azonban a Robotzsarura hajaz a leginkább. 

A bűnös város ezúttal nem Detroit, de ismét két mérnök verseng a saját robotzsaru-szabadalmával: Patel idealista hőse minél emberibb tudatú rendőrséget, ex-zsoldos nemezise (Hugh Jackman) pedig drónok módjára irányítható óriásrobotokat preferál. Patel tudósa a Robotzsaru-beli elődjéhez hasonlóan egy pusztulásra ítélt rendőrt támaszt fel, ugyanakkor Blomkamp legalább annyit tesz hozzá saját kútfőből sci-fije koncepciójához, mint amennyit kölcsönöz. Verhoeven disztópiájában a gépek nem képesek elvégezni a munkásosztály feladatait, ezért volt szükség Murphyre, a haldokló rendőrre. Most vice versa: Jackman régimódi macsója rettegi és gyűlöli a mesterséges intelligenciát, hisz az feleslegessé teszi a magafajta kétkezi munkást, Chappie pedig egy immorális emberekkel teli világban találja magát, ezúttal tehát a gépnek szorítunk az ember ellenében. Ha Verhoeven marxista, Blomkamp enviromentalista, hisz ő az emberi faj helyett a gépekre és a mesterséges intelligenciára voksol (ahogy a szlogen szól, „az emberiség utolsó reménye nem ember”).

Mindez összhangban áll Chappie történetszálával, ami kiköpött Bildungsroman, kiábrándulás (a Szép remények után szabadon) egy romlott felnőttekkel teli világból. A jellemfejlődés, a felnövés, a be- és férfivá avatási rituálé toposzai ezúttal emberré válási (evolúció)történetként öltenek formát, hisz Chappie az első érző és tudatosan gondolkodó gép, aki cseperedésével egyre inkább felnő az emberekhez, sőt túlnő rajtuk, különösen pótcsaládján. Noha Blomkamp ezúttal is felnőtt korhatáros mozit rendezett (bár pusztán egyetlen véres szcénával érdemelte azt ki), először játszadozott el a gyerekfilm és a mese zsánereivel, egyenesen a Masters of the Universe-re hivatkozva, melyet Chappie néz a tévében.

 

A gyerekmese zsánerét a rendező találóan vígjátékkal ötvözi, ami kimondottan hasznára válik: az előző filmjét idéző fekete-fehér világképet és szájbarágós stílust így játékos önirónia kompenzálja. A mesterséges intelligencia témájának gyerekmeseként való feldolgozása is több mint stílszerű, hisz robot-főhősökért elsősorban ifjonti lélekkel illik rajongani. Nem csak Patel „őrült tudós” e filmben, hisz Chappie maga is csodagyerek, így egyszerre ideális hőse science fictionnek és mesének. Az Elysium – Zárt világgal ellentétben Blomkamp egy pillanatra sem veszi komolyan önmagát, filmje elsősorban a gettó-vígjáték morbid zsánerében teljesít jól. Elég arra gondolni, hogy a Die Antwoord rapbanda tagjaiból álló bűncsalád előbb tanítja meg Chappie-t lőni, mint beszélni, vagy ahogy belénevelik a gengszter viselkedés szabályait, tetkókat graffitiznek rá, fukszokat akasztanak a nyakába, és viszik lopni.

E film is egy csodagyerek teremtménye, hisz tele van ötletekkel, ugyanakkor legalább annyira nyers és tökéletlen, mint prototípus címszereplője. A robotot például Blomkamp állandó színésze, Sharlto Copley kelti életre motion capture technológiával – ami öncélú fogás, hisz Chappie testileg egy robot, nem pedig élőlény, mint Gollam, King Kong vagy az új A majmok bolygója filmek hősei, így aztán senki nem vár tőle emberi mozgáskultúrát. A rendező korábbi munkáinak társadalomkritikája, realizmusa és szociális érzékenysége, valamint áldokumentarista stílusa ezúttal hamar elsikkad, a film bonyodalmainak megoldásai éppoly kínosak, mint a laposabb poénjai. A Chappie sci-fiként felszínes marad, nem több egy élőszereplős mesénél, ami nem sok jót ígér az Alien rajongóinak.