dráMAI mesék 1-2.
2015.03.11.

Hallott valaki olyat, hogy Lúdas Matyi kétszer veri vissza? Vagy, hogy Hamupipőke leghőbb vágya, hogy eljusson Pápua Új-Guineába? Pedig a bábszínházban ilyenek történnek, ha jó az irodalmi alapanyag. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

Nagyon furcsa bábszínházi színdarabokat olvasni! Legalábbis annak, aki nem szakmabeli. A bábrendezőnek biztosan könnyű, sőt! Nem mondanám, hogy híján volnék vizuális fantáziának, mégsem „láttam” semmit, ami pedig „igazi” drámák olvasásakor olykor előfordul, persze ott könnyebb, mert minden élő színész úgy néz ki, mint egy ember, legfeljebb az egyik nő, a másik férfi. 


De a bábok? Lehetnek babaszerűek, vagy nem, emlékeztethetnek az emberre, vagy egyáltalán nem, lehetnek morfikusak és amorfak, kesztyűk és marionettek… Ekkora tárházból kit hogyan képzeljek el?

Álmomban sem gondoltam volna, hogy a dráMAI mesék olvasása közben ilyen kérdések is felvetődnek, ám ez nagyot is fordított a nézőpontomon, hiszen a puszta szöveggel találkozva, a bábszínházat „fordítva” figyelhettem. Mert mennyivel könnyebb előadásokat nézni, ahol kapunk egy képi világot és zenét, s ahhoz képest értékeljük a szöveget! 

Amivel hű, de sokszor, mennyi baja van a kritikusoknak! Magam is többször hiányoltam a dramaturg szigorát, de sokszor a szerzőt magát, volt úgy, hogy a gyerekekkel együtt engem is leterített a sok beszéd, vagy máskor a se füle, se farkaság. Mert hiába az ízes-színes látványvilág, az előadást - ha már van - a szövegnek kell tartania, s ha az hibádzik, a bábszínházak nézőterén beindul a mocorgás és a mobilok villogtatása. 

Nos, a dráMai mesék első két – régi magyar történeteket, illetve Grimmeket feldolgozó – kötetének anyaga biztos, hogy szlárd alapokat teremt a produkciókhoz, annyira szórakoztatóak, izgalmasak, meghatóak, lebilincselőek. Nem mindig mind egyszerre, de az is előfordul. Tasnádi István Lúdas Matyija például nagyon vicces, humora és lazasága itt-ott emlékeztet az egy generációval ezelőtti Schwajda-féle hangjátékra (amelyben Törőcsik, Balkay, Benedek, Kállai és Garas adták a főbb szerepeket), ám ez inkább kicsiknek (és persze bábra) íródott, mindazonáltal jókat lehet rajta izgulni és hahotázni. 

Ha már előképpel kezdtük, akkor következzen Gimesi Dóra Hamupipőkéje, ami meg a Rossini-opera librettójával rokon annyiban, hogy előkerül benne a herceg szolgája, s kettejük ruhacseréje lesz az igaz szerelem próbája. Nagyon tetszettek Gimesi líraibb, magyar szerelmes meséi is (Rózsa és Ibolya, Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi), szétaggódtam magam a mostohák feltartóztathatatlannak tűnő ármánykodásán, ám a prímet egy kevéssé közismert Grimm-szöveg parafrázisa vitte, a Szemenszedett mese. Minimum felsősnek kell lenni, hogy minden poén találjon, ugyanis a párocska tagjai rendre úgy fakadnak rímre, hogy a passzusokat valamely klasszikus magyar vers első soraival indítják, majd a továbbiakat a legprofánabbul rászabják saját mesebeli problémáikra. 

Ezt a kötetet (tehát a Grimm újratöltve című másodikat) nyitja a másik kedvenc, Tasnádi Farkas és Piroskája, amelyik szerkezetében olyan, mint egy bíróságon játszódó krimi, elbeszélő technikájában pedig mint A vihar kapujában, vagyis mindenki a saját nézőpontjából tárja elő a tényállást, ebből következően itt senki sem teljesen ártatlan. Tanulság: lehet, hogy Piroskába és a nagymamába szorult egy kis firmaság, a farkasokkal viszont - még ha védettek is - csínján kell bánni.

Egyébként elképesztő, mekkora mostohatúltengés van a mesékben (nyilván okkal, de ennek értelmezése nem ide tartozik), hogy mily feneketlenül mély az ő gonoszságuk, s mily profin tudnak kétszínűsködni! És hogy mennyire pupák tud lenni egy megözvegyült férj, aki az utolsó, végzetes pillanatig észre sem veszi új arája gyerekutálatát! Pallai Mara is mutat belőlük két kifejlett példányt a Jancsi és Juliskában. 

Az, mondjuk, kevésbé volt számomra világos, hogy - ugyancsak tőle - az úri kisasszony miért esik bele Hanyistókba, aki leginkább egy „rusnya vízi dög” (na jó, ezt az ellensége mondja, de ennél sokkal hízelgőbb a barátainak sem jut eszébe), és miért válik mellette a lápvilág királynőjévé, de gondolom, az már az előadás, és még inkább a rendező dolga, hogy engem ebben eligazítson. 

Például Veres Andrásé, bár ő inkább a saját darabjait állítja színre, például a Holle anyót, amelyben változatlanul a jóság és a szelídség nyeri el méltó jutalmát. Másik írása egy cigány népmesét dolgoz fel. A Tündérkeresztanya olyan, mint egy roma festő festménye: csillog benne a réz, az ezüst, az arany, súlyos a valóság földje és fénylő az álmokat rejtő ég, a két világ mégis összeér a szerencsepróbáló legény vándorlásai során.

Ilyen még nem volt, hogy olvashattuk is a bábelőadások szövegét, pedig nagyon érdekes dolog, s talán a fentiekből kiderült, koránt sem kiskorú privilégium. Nem is nekik szólnak ezek a kötetek (övéké a kész előadás), inkább egyfajta kincsesbánya a bábosok s a bábszínházat kedvelők számára.

A két vékony könyvecske csak az indulás, követi még öt, ami Markó Róbert és Papp Tímea szerkesztőknek köszönhető, és persze nem kevésbé az ezúttal a kiadó szerepét magára vállaló Vaskakas Bábszínháznak. A kötetek úgy vannak megszerkesztve, ahogy kell, van bennük elő- és utószó nem is akárkiktől, Nánay István és Hermann Zoltán tollából. S hogy mindaz, amit fentebb leírtam, valóság és nem mese, bizonyítják az utolsó lapok, melyeken a bemutatók adatai is megtalálhatók.
Szerző: Ibos Éva
Cím:  dráMAI mesék,  Szerkesztette:  Markó Róbert, Papp Tímea,  Kiadó:  Vaskakas Bábszínház,  Kiadás éve:  2014,  Ár:  2000 Ft