Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TARTHATATLAN ÁLLAPOTOK

Mike Leigh: Abigail bulija / Katona József Színház, Kamra
2015. jan. 18.
Nem történik semmi, csak afféle „small-talk”; idegesítő fecsegés a semmiről, idegesítő emberek mennek az agyunkra lassan, de határozottan – aztán kiderül, hogy épp ez a cél. Ascher Tamásé és a Katona színészeié biztosan. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Rezes Judit
Rezes Judit

Mike Leigh színdarabja, az Abigail bulija nem robbantja le a csillagokat az égről – s ha már a kertvárosi szomszédolós vendégeskedésnél tartunk, hát Albee Nem félünk a farkastól című műve jobb azért; na jó, ez itt angol kertváros, meg Leigh darabja is fiatalabb vagy másfél évtizeddel, szóval hetvenes évek vége, de ez ilyen távolságból már nem akkora különbség.

Jól szituált házaspár látja vendégül újonnan a környékre költözött fiatal szomszédait, meg egy középkorú elvált asszonyt, egy „ránézésre lúzert” a másik szomszéd házból, akinek a tini lánya, Abigail épp bulit rendez, vagyis a jelenléte nem kívánatos otthon.

És akkor elindul ez a bizonyos „small-talk”, a „de jó a ruhád”, „ilyen kanapé kell nekünk is”, „ki mit iszik”, „milyen kocsitok van”, stb. Legalább van időnk körülnézni – hiszen mi is vendégek vagyunk, a játéktér nappalija belóg a nézőtérre, meg amúgy is a lakáson keresztül jöttünk be, most legalább szemügyre vesszük. Khell Zsolt és Szakács Györgyi remekel; ennyi pazar ízléstelen tárgyat és ruhát egy rakáson ritkán látni. Van itt száloptikás színváltós lámpa, meg fallosz alakú zselés világítótest is, meg narancssárga bőrkanapé; a háziasszonyon testre simuló párducmintás ruha, a férjén telitalálatosan lógó ülepű szürke nadrág, a vendégen fekete garbó, a feleségén nagyvirágos szoknya. Csupa igaziság; a mogyoró meg a chips is igazi, a fogpiszkálóra tűzött ananász-sajt kocka is – és még az is lehet, hogy a gin is igazi, meg a bacardi is, a whisky kicsit sötétnek tűnik… Még a nem odaillő tárgyak is odaillenek: egy Van Gogh-repró, Dickens-sorozat, Shakespeare-kötetek – csupa konfliktusforrás.

És hát isznak, persze; az elfogyasztott alkoholmennyiséggel párhuzamosan hámlik le a felületi és felületes viselkedés, előtüremkednek a karakterek és a konfliktusok, ekkor már úgyis a színészekre figyelünk, mert hát Ascher Tamás rendezésének megint ez a kulcsa, a színészi játék. Rendezésben aprómunka, minuciózus hitelesség, hiszen a cél a fölismerhetőség; színészetben nagyvonalú és magabiztos alakítások, figurák, sorsok testesülnek meg előttünk, ismerősek.

Kocsis Gergely
Kocsis Gergely

Hogy mindenki boldogtalan, szinte természetes; ki azért, mert nem tud mit kezdeni magával, ki azért, mert úgy érzi, adósa az élet, ki azért, mert minden összeomlott, ki azért, mert percre sem szűnik a hajtás; ki többért is együtt. És van, aki tudja, van, aki nem vagy még nem: reménytelen.

A háziasszonyt, Beverley-t Rezes Judit játssza – elegáns és üres nő, akiben a legtöbb érzés szólam: a férje gyomorégéséért való aggodalom épp úgy, mint a lelkesedés José Felicianóért. Szeretet tán csak a pia iránt fűti, vonzó külseje legföljebb néhány vigasztaló percre ad esélyt a friss szomszédnál, majd egyszer. Nem tudjuk, voltak-e álmai valaha, de már biztos nincsenek. Rezes nemcsak a vendégséget, hanem az előadást is moderálja, hibátlan tempóban adagolja az „agyunkra menést”, pedig nem is mindig Beverley megy az agyunkra.

A férjének,  Laurence-nek persze igen – de Kocsis Gergely alakításában hangsúlyos elem, hogy együtt tud élni ezzel. Hazaérkezve gyors köszönést még gyorsabb whisky követ, majd néhány munka-telefon, s az asszony máris kibírható. Laurence  és Beverley folytonos harcban áll és él, minden dialógus szópárbaj – Hamvai Kornél fordítása jó szöveg –, amit a felszínen mintha nem is vennének komolyan, de olykor mégis, illetve mégsem.

Legtöbbször Angie megy az agyunkra, a fiatal szomszédasszony, a nettó liba, akit Jordán Adél játszik; aztán persze kiderül, hogy nem is annyira liba, de ez a libaság, ez kertvárosban (is) jó menekülési útvonalnak látszik. Beszédingere jóval meghaladja a szókincsét, életösztöne is felülmúlja életismeretét: félrenéz, amikor férje a háziasszonnyal összeborulva táncol. Jordán Adél eminense ennek az Ascher-féle színészetnek: játékában a picike részletek gazdagsága végtelen. Ötvös András a férje, Tony szerepében keskenyebb figurát hoz, de pompásan, vagyishogy nagyon beszédesen hallgat, kivált az elején, gesztusai és mimikája előbb mesélik el, mint a szavak, hogy nincs egyetlen ép eleme a házasságuknak.

Ónodi Eszter és Jordán Adél. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt
Ónodi Eszter és Jordán Adél. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt

És akkor ott van a szánalomból meghívott elvált szomszédasszony, akinek a státuszvesztésén nem győznek sajnálkozni a többiek – és Ónodi Eszter meghökkentő entrée-ja olyan kis szürke egeret mutat, amilyen talán nincs is, illetve sok van. „Bocsánat, hogy létezem”, mondja nemcsak ormótlan sötétbarna szoknyája, rémes őszes haja, borzalmas harisnyája és barna cipője, hanem ő maga is, amikor mindenre helyesel, halkan igazodik, szorong és feszeng – idegen test ebben a világban. Pedig az ő Suzyja a legemberebb ember itt. És Ónodi alakítása igazán bravúros: belebújás egy karakterbe, amely egyetlen szálon sem kötődik hozzá – és mégis.

A tönkrement házasságok, kiüresedett életek nem vezetnek tragédiához: a házasságokban és életekben élni lehet, nagyjából végtelenül. A hétköznapiság kvintesszenciája, hogy a tarthatatlan állapotok akármeddig képesek tartani.

Legföljebb a véletlen hoz váratlan, tragikus fordulatot – és így marad nyitva az előadás vége: csupa mégis és mégsem, egyrészt és másrészt, és nem, nem főmű, de a Katona jó formája, és hát a színészek…

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek