Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NINCS ÚJ A NAP ALATT

Nyáry Krisztián: Igazi hősök
2014. dec. 27.
“Én nem bírom fékezni magam, én hős akarok lenni / én nem bírom fékezni magam, nekem nem kell helyette semmi / Igazi hős, igazi hős, a kurva életbe egy igazi hős!” - nem volt olyan régen, amikor ezt kiabálta-énekelte Menyhárt Jenő a nyolcvanas évek undergroundjának depressziós mámorában. POGRÁNYI PÉTER KRITIKÁJA.
A hőssé válás igényének bejelentése egyszerre őszinte és provokatív, önironikus gesztus, jóllehet a rendszerváltás előtti egy-két évtized (úgy mesélik: pállott) légkörében kevés anakronisztikusabb dolgot lehet elképzelni, mint egy hőst. 
És ez azóta se sokat változott. Hiszen ehhez kollektív, egyöntetű állásfoglalás szükséges, a hős (vagy ahogy Esterházy írta a Termelési-regényben, hoes) univerzális, nem parciális szempontok szerint képződik: közösségi műfaj. Köztudott, hogy a hősök születésének kedveznek az extrém történeti-politikai körülmények, amikor viszonylag könnyű eldönteni, hogy kik a jók és kik a rosszak. Aki szembeszáll a rosszakkal, már hősies, aki komoly áldozatot hoz e küzdelem érdekében, jó eséllyel hőssé válhat. Persze reprezentáció, azaz a hős történetének elmesélése és továbbhagyományozása nélkül ez nem lehetséges. 
 
Ezt a továbbhagyományozást, a történeti-kulturális emlékezet felfrissítését tűzi ki célul Nyáry Krisztián új könyve, amely íróink és költőink hálószobatitkainak kétkötetnyi bemutatása után most olyan emberek történetei felé fordult, akik “a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett”, “akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték.” A harminchárom szereplőből nagyon vegyes csapat áll össze: orvosok, tudósok, sportolók, politikusok, művészek szerepelnek a könyvben, akiknek fordulatokkal és tragédiákkal terhes életrajzukról a XIX-XX. század történelmének hullámzása gondoskodott. Legtöbben a XX. századi diktatúrák áldozatai lettek valamilyen értelemben, akik a fáma szerint sok mindent elvesztettek, de a méltóságukat mindvégig megőrizve váltak példaképpé. 
Már az Így szerettek ők két kötete körül is élénk vita bontakozott ki, vélhetően ez a könyv is jó ugródeszka lesz a pro és kontra érvek ütköztetéséhez a hardcore humán műveltség mohikánjai és a bulváros, könnyed szórakoztató-népnevelő műfaj pártolói között. Ezt a rendkívül szerteágazó diskurzust nehéz is leválasztani magáról a kötetekről, erről az újabbról is: úgy tűnik, ezek nem egyszerűen (nagyon szép és drága és igényes) könyvek, hanem egy nagyon fontos új tendencia  kézzelfogható lenyomatai.
Azt gondolom, hogy Nyáry Krisztián könyve nagyon sok kultúraszerető emberhez jut el, olyanokhoz is, akik valamiért eltávolodtak a minőségi kultúrafogyasztástól. A szerző a nagy kompilátor hálás szerepét magára öltve olyan történeteket mesél el, amelyek feltehetően a legtöbb olvasó számára az újdonság erejével hatnak. Már a ráismerés öröméért is érdemes forgatni a könyvet, hát még akkor, ha további kutakodásra, további felismerésekre ösztönöznek. A szerzői intenciónak talán akkor felelünk meg leginkább, ha az “igazi hősök” történeteit olvasva azt tudatosítjuk magunkban, hogy nekünk is bizonyára vannak hőseink, még ha nem is ismerjük őket: érdemes a tágabb család, a lakóhely, a rokonság stb. kapcsolódó mítoszaira rákérdezni, hiszen sem a világháborúk, sem ’56, sem a rendszerváltás nem is volt olyan régen. Ha így nézem, akkor ez a könyv – inkább, mint a szerző előző kötetei – egyfajta populáris missziót is jelenthet, a kollektív emlékezet élő reklámjaként voltaképpen társadalmi célú hirdetésként is funkcionál. Nézd meg, kiről nevezték el az utcádat, kérdezd meg a nagyszüleidet, mit csináltak ’56-ban, a szüleidet meg arról, hogy mit csináltak ’89-ben!
Ha viszont közelebbről is megvizsgáljuk a szövegeket, azt látjuk, hogy a fogyaszthatóság, illetve a szórakoztatás vámján bizony sokat veszítünk. A történetek hossza, dramaturgiája, felépítése alapvetően adott, egy rugóra járnak, hasonló a stílusuk, így ha egyvégtében olvassuk őket, hamar beleununk, sőt a vége felé már könnyen érezhetjük úgy, hogy nem “igaz történeteket”, hanem Nyáry Krisztián-történeteket olvasunk. 

Az anyag heterogén, kimondottan széttartó, és bár a bevezető ezt a szerző szubjektív döntéseinek tulajdonítja, mégis úgy tűnik, a válogatásnak fontos szempontja volt, hogy mennyire tehető egy sors, egy történet, egy karakter spektákulummá. Úgy sorakoznak ezek a szövegek egymás után, mint az igényesen megmunkált, bölcsész-lelkiismerettől (és lelkiismeret-furdalástól) átitatott Fókusz-riportok, és félő, hogy nem az egyéni teljesítmény vagy a rendkívüli tartás, hanem a nagy kompilátori pillantás avatja hősökké a szereplőket. Érdekes, tanulságos, de valahogy megkeseredik a szánk íze, ha arra gondolunk, ez most azért volt, hogy lefoglaljon minket. Tényleg lefoglal, és nem is kell ezt szégyellni, de akkor is. Van szenzáció (Semmelweis Ignác halála), példa a kitartásból (Hugonnai Vilma, az első diplomás magyar nő), bombasztikus felfedezés (Halassy Olivér, a csonkalábú úszófenomén). Természetszerűleg egymással összemérhetetlen és tiszteletet érdemlő teljesítmények, ez nem vitás. Én csak attól félek, hogy abból, hogy mindezt elolvastam, nem következik semmi (a sűrű nahát!-okon kívül) És attól is félek, hogy ez nem az én hibám (az olvasóé, a befogadóé), hanem a koncepcióé. Bárcsak következne! Nagyon remélem, hogy tévedek.
Ráirányítani a figyelmet a hős-kérdésre mindenképpen fontos tett. Úgy látom, azért is nem evidens, hogy volnának hőseink, akár nemzeti hőseink, mert az össztársadalmi konszenzus, egyfajta nemzeti minimum finoman szólva is hiányzik. Ez a baj, ezen kéne mindenáron segíteni. Itt van ez a könyv: megható, felkavaró életpályákat mutat be, szinte egytől egyig olyanokat, amelyeket hitelesnek elfogadva valóban példaként állíthatunk minden becsületes ember elé. Ez örvendetes, és remélem, minél többen okosodnak belőle: hogy azoknak az embereknek a harcai, akiknek ez a könyv emléket állít, ösztönözzenek minket a kitartásra és a becsületességre – elsősorban magunk miatt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek