Beszélgetés Szabóki Tündével
2014.12.10.

Szabóki Tündével a Zsótér Sándorral való munkáról és a Crescendo Nyári Akadémiáról beszélgettünk. MÁTRAI DIÁNA ESZTER INTERJÚJA.

Revizor: Hétszer vettél már részt énektanárként a Crescendo Nyári Akadémián. Hogy kerültél oda annak idején?

Szabóki Tünde: Énekes kollégámmal, Timothy Bentch-csel, a Nyári Akadémia művészeti igazgatójával, utaztunk a vonaton Debrecenbe egy fellépésre, amikor is megkérdezte, nincs-e kedvem a Crescendón tanítani. Én meg persze örömmel igent mondtam, főleg mert addigra már sok szépet hallottam róla.

R: Mi az a „sok szép”, mi vonz oda azóta is vissza?

SZT: A Crescendo lelkileg és szellemileg is kihívások elé állít. Szellemi kihívás nyilvánvalóan a tanítás, mert annyira különböző hallgatókkal van dolgunk. Számos nemzet, nyelv képviselteti magát, mindenki más énektechnikát hoz magával. Például nehézség (persze nemes értelemben), hogy Európában és azon kívül a muzsikusok teljesen másképp közelítik meg a zenét. Számunkra a zene magját mégiscsak a klasszikusok, Közép-Európa, illetve az olasz, angol, francia térség muzsikája adja – ezt műveljük mi a legjobban. A távolabbról érkező énekeseknek viszont más a mentalitásuk, másképp hallják és játsszák a zenét, mint mi, és e más hozzáálláshoz kell tudnunk alkalmazkodni a tanítás során. A zenéről alkotott véleményük az éneklésükben leképződik, emiatt szerintem én felismerném, hogy európai, amerikai, esetleg ázsiai énekel-e éppen, akkor is, ha nem látom az illetőt. Érdekes módon még az orosz énekesek is közelebb állnak hozzánk. Ebben a különbözőségben kiigazodni, ennek megfelelően tanítani nagyon szép kihívás, amit én nagyon élvezek.

R: És milyen szempontból állít lelki kihívások elé a Crescendo?

Fotó: Jonathan Bailey
Fotó: Jonathan Bailey

SZT: Azt hiszem, egy idézettel tudnék erre legfrappánsabban válaszolni: „Itt életekről van szó, nem viaszbabákról.” Ezt mondja Kaspar Agathéra Weber A bűvös vadász című operájában. Zsótér Sándor rendező is ki szokta ezt a gondolatot emelni, akivel épp most ezen a művön dolgozunk az Operában. A Crescendo szempontjából ez azért fontos, mert az énekhang mindig egy személyiség, egy állapot leképezése, azon mindent meg lehet hallani, azt is, ha valakinek problémája van. A technikai gondok mögött gyakran lelkiek állnak. Sok hallgató, mire eljutunk a mesterkurzus második hetének a közepére, egész egyszerűen megnyílik, és elém tárja a legbelsőbb problémáját. Ilyenkor csakis a saját élettapasztalatomra vagy hitemre támaszkodva tudok segítséget adni, ami nem könnyű. A második hét vége felé már szinte csak beszélgetünk az órákon.

R: Nincs ettől rossz érzésed? Nem érzed, hogy beszélgetsz, pedig éneket kellene tanítanod?

SZT: Nincs rossz érzésem. Ez a fajta beszélgetés talán minden magántanításhoz hozzátartozik, én meg csak bízhatok benne, hogy e beszélgetésekkel tudok segíteni. Nagyon fontos a növendékeknek, hogy meghallgassák mások tapasztalatait. Én náluk idősebb, tapasztaltabb vagyok, van megoldó képletem bizonyos élethelyzetekre, ami nekik még nincs. Mondanom sem kell, hogy nagyon megtisztelő, hogy megosztják velem a problémáikat.

R: Van különbség a Crescendón zajló és általában a tanítás között?

SZT: Ezen a Nyári Akadémián nincs az a könyöklés, ami az iskolai körülményeket sajnos gyakran jellemzi. Itt egész más értékrend érvényesül: egymást segítjük, nincs rivalizálás a tanárok között, sőt küldjük a hallgatóinkat a másik tanárhoz, biztatjuk őket, hogy még érdemes, hasznos lenne a többitől is órát venni. Ezért vagyunk hullafáradtak a Nyári Akadémia végére (nevet), mert így, hogy egymás növendékeinek is tartunk órát, iszonyú óraszámban tanítunk. Különleges élmény a kollégák muzsikálását is meghallgatni a koncerteken: elképesztően sokféle zenei attitűd hallható egyetlen estén vagy délutánon a nemzetközi művésztanári gárdának köszönhetően. Ahogyan az is csodálatos, hogy itt minden tanár mindegyikkel beszélget, mert van erre mód, idő, igény, és amiket mondanak, az mindig újfajta szemléletmódról tanúskodik. Idén például ott volt Pászthy Júlia tanítani, és ő egész másképp lát bizonyos jelenségeket, például egy-egy énekes növendék problémáját, és nagyon pontosan rá tud ezekre világítani. A mi kollegiális összefogásunk kihat a hallgatókra. Sok tanuló visszajelez, hogy éppen azért, mert nem a versenyszellemet erősítjük, nálunk egészen más a légkör.

Forrás: Szabóki Tünde
Forrás: Szabóki Tünde

R: Ennyi pozitívum mellett mégis, ha változtathatnál a Crescendo Nyári Akadémián, vagy bővíthetnéd a programokat, kurzusokat, mit mondanál?

SZT: Szerintem nagy oratóriumot kellene játszani, akár Mendelssohn Éliás, Paulus, Händel Messiás, Haydn a Teremtés, Évszakok című műveit – ezek mind zseniálisak, és illik is őket ismerni, énekelni. Az adott évben kiválasztott oratóriumot részletesen körbe kellene járni: zeneileg, zenetörténetileg, összhangzattanilag, hittörténetileg, teológiatörténetileg. Rendkívüli élményt és tapasztalatot, tudást tud felkínálni, ha a növendékeknek akár csak egyetlen műről lenne egy átfogó képük. Ezt is saját tapasztalatból mondom: máig felemelőnek érzem, amikor egy-egy oratórium- vagy operaszerep tanulása során egy teljes darabbal foglalkozom.

R: Gondolom, számodra éppen Weber A bűvös vadásza adja most ezt az érzést. Milyen az imént emlegetett Zsótér Sándor rendezővel a közös munka?

SZT: Másodszorra éneklem Agathe szerepét, és óriási élmény Zsótérral és Halász Péter karmesterrel találkozni, akikkel először dolgozom, de remélem, nem utoljára. Nagyon megerőltető, termékeny és éppen ettől végtelenül izgalmas a munkafolyamat. Nekem ez a próbaidőszak olyan, mint a gyerekkihordás, csak ez hat hétig tart, nem kilenc hónapig. Itt sem lehet megúszni a fájdalmat ahhoz, hogy a végén meglegyen az öröm.

R: A szerepedből adódik ez a nehézség, vagy a rendező generálja?

SZT: Tulajdonképpen a kettő együtt. Agathe passzív szereplő, akit Zsótér olvasatában aktívként kell játszani, és ez nagyon nagy erőfeszítést kíván meg. Nekem Agathe megfellebbezhetetlen hite a legfontosabb. Ahogyan az opera egészéhez is a remete által kimondott bibliai idézet adja számomra a kulcsot: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek.” A lány hitében végig nincs változás, és ettől is nehéz játszani: gyakorlatilag nem kapcsolódik hozzá konfliktus. Elmondta a remete, hogy meg fog halni, és úgy tűnik, tényleg meghal. A rendező hétköznapi figurát vár el tőlem, de közben a zene emelkedett, amit nem egyszerű elénekelni és köznapiságot idéző színjátékkal ellenpontozni. A szólam pedig könnyebbnek tűnt, amikor először énekeltem sok évvel ezelőtt, mert akkor még csak közelítettem a drámai fachot. Most viszont a drámaiból kell visszalépnem a lírai felé.

Fotó: Nagy Attila
Fotó: Nagy Attila

R: Gondolom, az se könnyíti a helyzetet, hogy prózát is tartalmazó Singspielről van szó.

SZT: Így van, az külön kihívás számunkra. Zsótér meg, lévén színészrendező, tízféleképpen ki tud bármit fejezni prózával, mi legfeljebb kétféleképpen. Egyszerűen meg kell találnunk az eszközöket, ami sok idő és sok munka. A háttérben az a probléma húzódik véleményem szerint, hogy nagyon kevés prózát tanultunk, és talán nem is olyat, amilyet kellett volna. Jobb lett volna több helyzetgyakorlaton keresztül tanulni a beszédet. Én Ausztriában többek között Stuart Mária-monológgal vizsgáztam annak idején, ami szép, nehéz szöveg – de azt hiszem, inkább játszani kellett volna megtanulni. Persze a német kiejtésben nagyon sokat segített, előadói eszköztárat azonban nem adott a kezembe, és ennek a mai napig érzem a hiányát. Ez is egy olyan pont, amit be lehetne vezetni a Crescendo Nyári Akadémián, nagyon hasznos lenne a fiatal énekesek számára.

R: Hátha egyszer be is vezetitek!

SZT: Igen, de enélkül is mindenképpen érdemes részt venni benne, ha az ember a színvonalas muzsikáláshoz jó hangulatra, nyugodt környezetre vágyik.

(X)