Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY ÚJABB PEDOFIL

A fogoly
2014. nov. 30.
A művészfilmes közeg díjakkal egykor elhalmozott rendezője, Atom Egoyan legutóbbi mozijával (A fogoly) ismét bizonyította, hogy továbbra is csak keresi a szót. Meg a hangot. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.
Legalábbis egyedi rendezői hangját. És persze az eredeti(bb) mondanivalót is: A fogoly sajnos olyan benyomást kelt, mintha csupán azon célból született volna, hogy meglovagolja az utóbbi évek filmes-sorozatos trendjét, a kiskorúak sérelmére elkövetett abúzus témáját. Amire csak külön rájátszik, hogy az egyik női főszerepet Egoyan arra a Mireille Enosra (Tina) bízta, aki a The Killing (Gyilkosság) című széria (2011–14) nyomozónőjeként épp ilyen ügyekben járt el. 

A fogolyban nem egy zsarut, hanem a szenvedő anyát alakítja, akinek korcsolyatehetség tízéves lánya, Cass (Peyton Kennedy) azt követően tűnik el, hogy az apja, Matthew (Ryan Reynolds) pár percre magára hagyja a főút melletti parkolóban, hogy vegyen egy adag pitét.
Mindez mozaikszerűen derül ki a kanadai Niagara Fallsban játszódó filmből: az egymást követő jelenetek közel nyolc évet ölelnek fel: látjuk a tinédzser korba lépett Casst (Alexia Cast), akit egy Mika névre hallgató cérnabajuszú, Mozart-barát pedofil (Kevin Durand) tart fogva; az anyát és az apát, akiket minden évben visszarendel az azóta is az ügyön dolgozó nyomozópáros, Nicole (Rosario Dawson) és Jeffrey (Scott Speedman). Eközben a múlt is feltárul (az első kihallgatások, az apa megvádolása, a hálózat utáni nyomozás), hogy aztán a film végéig viszonylag lineárisan haladjunk előre. 
Túl azon, hogy a mozaikos, időugrálós építkezés egy ideig leköti a néző figyelmét (egészen pontosan húsz percig, vagyis addig, amíg összerakja, miről szólhat a film), egyéb célt nem nagyon szolgál. Esetleg azt, hogy a havas, szürkésen rideg, szomorú tájhoz hasonlóan (Eljövendő szép napok) ráismerjünk arra, hogy mégiscsak egy Atom Egoyan-filmet látunk, vagy valami hasonlót: játékot a nézőpontokkal és az idővel (Exotica, Felícia utazása).    
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Egoyan több irányba is elindulhatna. Koncentrálhatna Mika és Cass kapcsolatára, mint például az abúzus témáját egyedi színekkel ábrázoló remek osztrák film, a Michael; megvizsgálhatná egy atmoszférikus bűnfilm keretei között azt, hogyan teszi próbára a házaspár kapcsolatát és a rendőrség embereit egy gyermek eltűnése (Fogságban); vagy minden különösebb művészi ambíció nélkül készíthetne akár egy whodunit akciófilmet is. A fogoly legfőbb problémája abból adódik, hogy Egoyan mindezt egyszerre akarja, és a különböző megközelítések ahelyett, hogy erősítenék, sokkal inkább kioltják egymást. Főként a zsánerfilmes vonal a kínosan amatőr (bekapcsolva felejtett kamera a PC-n, hogy a pedofil-hálózat hallja, mit beszélnek róluk éppen a rendőrök; italba kevert droggal elkábított Rosario Dawson, akit fogva tartanak egy furgonban; vagy épp a bűnbanda egyik tagjának bebörtönzése, akihez hiába jár látogatóba ötpercenként Mika, ez nem tűnik fel a hatóságoknak, lévén eszükbe sem jut, hogy megfigyeljék őt).
A különböző „áthallások” is inkább tűnnek díszítőelemeknek, mint szükségszerűségnek a filmben: Mika állandóan az Éj királynőjének áriáját hallgatja (akinek a lányát látszólag szintén fogva tartja Sarastro); ennek fényében akár azon is elgondolkodhatunk, ki a címben jelzett fogoly: Mika tartja fogságban Cassandrát vagy a lány láncolta magához a férfit? Egy biztos, a szülőket és a rendőrséget maga az ügy verte immár nyolc éve rabláncra, vagyis a filmben a maga módján minden szereplő fogoly. Ez a gondolatmenet azonban teljesen feleslegesnek tűnik, mondjuk, egy olyan jelenet fényében, amelyben Mika egy kábító lövedékkel (?!) leteríti Ryan Reynoldsot, hogy aztán bízva abban, hogy tíz perc múlva úgyis magához tér, otthagyja a jéghidegben, merthogy nem akarja bántani. 
A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Ahogy hiába önmagában remek szcéna a kis Cass eltűnése (végig kívülről mutatja a kamera az éttermet, ahová Reynolds beugrik; látjuk az ablakon keresztül, hogyan beszél a tulajjal, halljuk, mit mondanak egymásnak, mialatt ráközelítünk a pitékre; majd a hangok elhalnak, érzékeltetve, hogy átmentek egy másik helyiségbe; a következő snittben pedig az apa már száll is be az autóba), épp olyan magányos a megkomponáltságában és az átgondoltságában, mint mondjuk a film végi autós üldözés.
És akkor arról a hangulatváltásról, ami a film végét jellemzi, még semmit nem szóltunk. Atom Egoyan a happy endinggel még a hollywoodi elvárásoknak is eleget tesz, felülírva ezzel A fogoly addigi borongós, gyászos, de mindenképpen távolságtartó hangulatát. Egyszóval: a rendező legújabb alkotásait figyelembe véve, nem igazán követhető, Egoyan mit csinál és miért, de hogy alkotói válságban van, az eléggé nyilvánvaló. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek