Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

CSAK FORGÁCSOK

Mészáros Máté: Hinoki / Trafó
2014. nov. 7.
Ezerféleképpen lehet közelíteni egy táncelőadáshoz, én most talán a legegyszerűbbet választom: azt keresem, kutatom, hol lelem meg a koreográfust a saját darabjában – a kézjegyét, a karakterét, a szándékait. Meglelem-e egyáltalán? KRÁLL CSABA KRITIKÁJA.
Mészáros Máté – az Ultima Vez tagja, Wim Vandekeybus booty Looting című darabjának koreográfus asszisztense – szűk egy év leforgása alatt három bemutatóval is jelentkezett idehaza. Másfél évtizedes, tapasztalatokban gazdag hazai és nemzetközi táncos karrierje látszik ezzel új fordulatot venni, s bár aligha tekinthető már zöldfülű, szárnyait bontogató alkotónak (saját darabok a spanyol Lanònima Imperialnál, majd a Nemes Zsófival újjászerveződő PR-Evoution csapatával), e mostani premiersorozat mégsem akármekkora volumen – bármely érett, pályája csúcsán levő alkotó megirigyelhetné. 
Tavaly decemberben a Duda Éva Társulat meghívásának tett eleget és állította színre az Ismeretlen királyságot, idén tavasszal a Közép-Európa Táncszínház Peregrinusok estjén szerepelt A kezemet a fejembe hajtom című darabbal, most októberben pedig külföldön (is) tanult magyar táncosok egy válogatott csoportjával mutatta be a Hinokit, önálló projektként, az Ultima Vez és a SÍN támogatásával. A premierek helyszínei is sokat mondóak: MU Színház, Művészetek Palotája, Trafó – egytől egyig olyan frekventált befogadó helyek, ahol a bemutatók szem előtt vannak és garantált a szakmai figyelem. 
Hogy sok-e vagy kevés közel egy évad alatt három premier, nyilván függ az alkotó tehetségétől, terhelhetőségétől, a meghívó társulat biztosította körülményektől, valamint ezernyi más, előre nem látható tényezőtől. Vannak koreográfusok, az óvatos duhajok (nem is kevesen), akik jó, ha évente kipréselnek magukból egy új bemutatót. Aztán vannak, akik szinte megállás nélkül ontják magukból a műveket, mint Feledi János, aki táncos elfoglaltságai mellett lassan háromhavonta előrukkol egy újabb produkcióval. Egy biztos: csak alkotónként (társulatonként) és a látott produkció(k) ismeretében lehet egyáltalán megkísérelni a válaszadást a fenti kérdésre, nincs bevált, alkalmazható recept; az olvasó bizonyára azonban már sejti, miért is lovagolok a témán ilyen kitartóan. 
Részint, mert hazai berkekben általános elterjedt az a tévhit, hogy aki ragyogó táncos, netán nemzetközi színtéren is keresett és bizonyított, mindjárt jó koreográfus is (mintha feltétel nélkül összekapcsolódna a kettő). Ami azért is probléma, mert ezzel a szakma maga állítja túlzott elvárások elé a kiszemelt művészt, aminek adott esetben képtelen megfelelni. Másrészt: való igaz, jelentős túlvállalásnak érzem Mészáros gyors háromszori bemutatkozását, amit a felmutatott munkák nem feltétlenül igazolnak vissza (az Ismeretlen királyság kínosan zavaró Ultima Vez-utánérzésnek tűnt, a KET-es darab meg egyszerűen sótlan, érdektelen koreográfiának, amin a ritka gyenge táncos teljesítmények csak tovább rontottak), s bár kétségkívül a Hinoki volt a legsikerültebb közülük, megfontolásra érdemes tanulságokra azért itt is akadhatunk. 

Mert bármilyen brutálisan szép és esztétizáló is az új Mészáros-darab tere (hat köbméter faforgács!) szinte önbeteljesítő jóslatként működik az előadásra nézvést: ígéretes (tánc)forgácsokat kapunk egészében élményszerű koreografikus vízió helyett, a koreográfia simán behódol a páratlan látvány előtt. És ha van víziószerű, költői szintre emelt látomásosság is a Hinokiban, az sokkal inkább a koreográfus megálmodta színpadkép hozománya, mint a testek játékáé. 
A látvány ugyanis annyira kifogástalan és lenyűgöző, hogy bitang nehéz mellette koreográfusként jól kijönni. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de minimum zseninek kell lenni hozzá. Elég, ha végighalad valaki a puha forgácstengerben, ha pördül egyet, ha belevetődik, ha felszántja, ha meghempereg. Elég, ha narancssárga fények izzítják oldalról, vagy hideg fények permetezik felülről. Elég, ha csak kóvályog benne néhány test: a pihekönnyű faforgács már a legkisebb mozdulatra is artisztikusan, finom porfelhőt felpöfögve permeteződik szerteszét: s lám, az atmoszférikus hatás máris ott van, tálcán kínálja magát, nem kell(ett) érte tenni szinte semmit.
Ha belegondolok, hogy hányan, de hányan, neves és névtelen koreográfusok dolgoztak már különböző (leginkább természetes) anyagokkal, földdel, vízzel, homokkal, finom porral, apró, csikorgó kövecskékkel, de még pattogatott kukoricával is a színpadon, akkor ilyen esetben igazából csak egy érdemi kérdés marad: mit raktározunk el magunkban az előadásból? 
Ha Pina Bausch Tavaszi áldozatából csak az egyenletesen elplanírozott, izzadt testre, ruhára tapadó barna tőzeget, akkor gyenge Bausch darabja. Ha Krisztina de Châtel Föld című koreográfiájából a kis dombot formázó, majd szisztematikuson lerombolt fekete földet, akkor gyenge Krisztina de Châtel koreográfiája. A színpadkép létjogosultságát és hitelességét a mozgás igazolja vissza, különben marad a puszta esztétizálás, amivel önmagában még nem is lenne probléma, csakhogy Mészáros láthatóan nem erre gyúr. Ő igyekszik koreografálni, és bízik is abban, amit csinál.
A másik, ami nem először szúr szemet, hogy Mészáros számára jelenleg még súlyos és feldolgozhatatlan teher az Ultima Vez-örökség. Teresa de Keersmaeker – biztos forrásból tudom – mindig azt mondogatja a P.A.R.T.S.-ban tanuló harmad- és negyedéveseknek, akik már bontogatják a szárnyaikat, hogy bármit csinálhatnak, csak olyat nem, amilyen Rosas. A P.A.R.T.S. tehát tudatosan tereli az ott tanuló diákokat az önálló gondolkodás felé, és sikít, ha mást tapasztal. Nem tudom, Wim Vandekeybus milyen útravalóval látja el rezidenseit, a saját istállójához tartozó táncosokat, ha alkotói kibontakozásukat szponzorálja, annak mindenesetre nem látni sok értelmét, se rövid, se hosszú távon, ha Ultima Vez-hasonmásokat akar kitermelni.
Márpedig a Hinoki alapkörben Vandekeybus közel harminc éve izmosodó, erősen fizikális, látványos, akrobatikus, gyakran utcaharcos jellegű mozgástéziseit ragozza bizonyos módon újra, ahogy a félig álomkóros, félig nihilista, plusz kis mértékben fantasy-ba hajló energiamező sem jelent semmi meglepetést annak, aki aránylag jól áll Vandekeybus-koreográfiákból. Csírájában persze ott van, ott lenne a darabban a továbblépés lehetősége is, az, hogy meg lehetne mutatni ennek az Ultima Vezhez kötődő koreográfusi világnak más vonatkozásait is, ez a törekvés azonban kibontatlanul hullik vissza a forgácsfelhőben úszó „látványcsapdába”.
Fotók: Dömölky Dániel
Fotók: Dömölky Dániel
A Nyúzzatok meg! óta igencsak közkedvelt Porteleki Áron elől, a színpad bal oldalán reszel, fúr, farag sprőd, illúziótlan, ám atmoszférikus hangkulisszát egy kütyükkel és zeneszerszámokkal telepakolt önálló kis szigeten. A tér többi része a táncosoké, akik a csupasz falak mellett, a lámpák közé húzódva vonulnak olykor vissza a széllökésszerűen hol felerősödő, hol lecsendesedő mozgásörvényből. Két lány (Horváth Nóra, Dányi Viktória) és négy fiú (a koreográfus mellett Juhász Péter, Mikó Dávid, Varga Csaba) feszül egymásnak számtalan variációban, előbb az üres színpadon, majd egy a magasból attraktívan lehulló forgács-zuhatagot követően a darab mintegy harmadától a bokáig-térdig szétterített forgácstengerben. Az egymással incselkedő, kakaskodó, erőfitogtató, a semmiből születő és következmények nélkül ugyanoda visszahulló, hol élesebb, hol szertelenebb összezörrenésekből, rapid találkozásokból válogatás nélkül mindenki kiveszi a részét. Egyszer megoszlik a tömeg különböző erővonalak mentén, másszor egyvalaki játékszer a többiek kezében, megint másszor párok között dúl furcsa, kialakulatlan, lefojtott indulatokat sejtető belháború. Helyenként líraibb képek is bevillannak, sőt még a közönség soraiból is felkérnek egy hölgyet (forgács)táncolni, de nincs érvényes szabály, megragadható struktúra, elcsíphető értelmezési szál, ami az egészet akárcsak röpke pillanatokra is helyrerázná, átlényegítené. Minden csak úgy van, önmagában, kitetten, holdkórosan, lötyögve, üresen, bizonytalanul.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek