Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

DIÁKOS JÁTSZADOZÁS

Alfred Jarry: Übü király, vagy a lengyelek / Örkény Színház – Szentendrei Teátrum
2014. nov. 6.
A csaknem százhúsz évvel ezelőtt még polgárpukkasztónak számító műből remek, de markáns tét nélküli szórakoztató előadás született. NÁNAY ISTVÁN KRITIKÁJA.
Az elmúlt évtizedek magyar bemutatói alapján ki gondolná, hogy 1896-ban botrányba fulladt az Übü király premierje a párizsi Théâtre de l’Oeuvre-ben?! A nézők zöménél már az első színpadon elhangzó szó – merdre, Jékely Zoltán finomkodónak ható fordításában szahar – felháborodást váltott ki, de a műnek a szürrealizmust jócskán megelőző szemlélete, stílusa és nyelvezete, az előadás vizuális megjelenítése (a realista hagyományokat semmibe vevő díszlet, a test díszletelemként való használata, az elrajzolt, karikatúra-figurák, a marionett-szerű mozgás stb.) is szokatlannak tetszett. Ma a szarnál sokkal erősebb kifejezések is legfeljebb kuncogást váltanak ki az emberekből, s az avantgárd, a groteszk és abszurd meg a posztmodern „újításai” edzetté vagy legalábbis toleránssá tették a közönség jó részét. Az Übüből tehát manapság nehéz az ősbemutatóhoz mérhető revelatív előadást rendezni.
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A mindössze harmincnégy évet élt szerző az avantgárd Párizs hosszú hajú, éjszakánként a járókelőkre, békákra és pókokra lövöldöző, többes szám első személyben beszélő, extravagáns figurája volt, ugyanakkor nagy műveltségű, több nyelvből fordító, jelentős életművel rendelkező író. Az ismertséget és a kor francia művész-értelmiségének elismerését megszerző Übü királya hozzá hasonlatosan ellentmondásos mű. Közismert, hogy a címszereplő mintájául Jarry fizikatanára szolgált, és a darab első változatai még líceumi éveiben születtek, innen eredeztethető a darab alapvetően diákszínházi pamflet-jellege. De az értelmezők a színmű sokkal több és mélyebb rétegét is feltárták, így mindenekelőtt Macbeth parafrázisát, a zsarnokságok szintézisét látják benne, Übüben pedig az őrült emberiség jelképét, az ostoba, önző polgár kegyetlen karikatúráját, a huszadik századik despoták prototípusát… 
A darab előadás-történetében is két irányzat rajzolódik ki: a produkciókban legtöbbször a diáktréfa-jelleg dominál, de gyakran a mű általános vagy aktuálpolitikai vonásai válnak hangsúlyossá. Ritka esetben a kétféle megközelítés egymást erősíti. Ilyen kivétel volt az 1977-es pécsi (egy főiskolai vizsgaelőadást leszámítva az országban az első) előadás, amelyet a magyar avantgárd színház legendás alakja, Paál István vitt színre, vagy a Katona József Színház Zsámbéki Gábor rendezte, világhíres 1984-es bemutatója. Mindkettő fergeteges komédia volt, ugyanakkor az előbbi elsősorban a kádári rendszerre asszociáltatott, az utóbbi arra a veszélyre hívta fel a figyelmet, ami a kis- és középszerűség hatalomra jutásakor következik be.
Kerekes Éva, Csuja Imre
Kerekes Éva, Csuja Imre
Ám néhány kivételes előadástól eltekintve nemcsak nálunk, általában is az tapasztalható, hogy a mű egyre nehezebben szólal meg, a rendezők egyre inkább arra törekszenek, hogy visszahozzanak valamit a darab ősbemutatójának polgárpukkasztásából, s ezért furcsábbnál furcsább és vadabb ötleteket hajszolják. Holott alighanem igaza van a francia avantgárd kiemelkedő költőjének, Paul Valery-nek, amikor azt írta: „Ez a mű csak olyan mértékben él, amilyen mértékben képes más lenni, mint amilyennek Jarry megalkotta.” Erre azonban csak kevesen vállalkoztak. Az utóbbi években két magyar előadásban is fellelhető ez a szándék: Balázs Zoltán maladypés bemutatójára (2009) és a kolozsváriak Alain Timar rendezte produkciójára (2011). Mindkettőben elmarad a tömeg szerepeltetése és Übü papa és Übü mama válik csaknem egyedüli szereplővé (az elsőben mindössze négyen játszanak, a másodikban viszont meg van hatszorozva a főszerepeket játszók száma).
Kérdés, hogy az Örkény Színházban ma milyen irányba mozdítja ki a darab értelmezését a rendező, Mácsai Pál. Ha egy szóval kellene válaszolni, akkor a játékosság a kulcskifejezés. A színpad tornatermet idéz. Tornaszőnyegek segítségével alakítják ki a különböző helyszíneket, bútorokat, kellékeket. Az előadás elején az egymásra tornyozott szőnyegeken terpeszkedik az Übü házaspár. Itt tüzeli fel Übü mama a férjét, hogy ölje meg Vencelt, a lengyel királyt, és szerezze meg a hatalmát, s a produkció végén – a kotti „Nagy Mechanizmus” jegyében – csúfos bukásuk után ismét itt álmodoznak az újabb hatalomszerzés lehetőségéről. A teret cirkuszi sátorra és ejtőernyőre egyként utaló, szakadozó ponyva borítja.  
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A színpad mélyén, magas emelvényen ül Kákonyi Árpád, aki főleg ütős hangszereken szolgáltatja a zenei alapot. A lónyerítéstől a szellentéseken át a harci zajokig a hangeffekteket ő, a konferansziét alakító Máthé Zsolt és a pillanatonként más-más szerepbe bújó színész hallgatók együttesen produkálják. 
Az előadás olyan, mint egy mozgó bábos képmutogató. Máthé kikiáltóként bemondja a következő jelenet sorszámát, és ismerteti a helyszínre s egyéb körülményre vonatkozó szerzői utasításokat, de ha szükséges, beavatkozik a jelenetek bonyolításába is. Az amúgy is lazán összefüggő jelenetek így tablókként követik egymást, a kompozíciók szinte kizárólag frontális elrendezésűek, ezért felerősödik a didaktikus közlés. Mácsai tartózkodik a direkt aktualizálástól, a darab néhány mondata és momentuma így is közvetlenül a mára vonatkoztatható (például a többszörösen kivetett adókról szólók).
Az előadás szédületes tempóban zajló ötletzuhatag. Főleg azok a frappáns és önmagukon túlmutató megoldások maradnak meg emlékezetünkben, mint amilyen például az Übü karjaira felhúzott, ágyúként meredező, ugyanakkor a színész mozgását nehézkessé tevő kétméteres habosított műanyag cső. Az egymást követő gegek azonban egy idő után kezdik kioltani egymást. 
Fotók: Paraszkay György
Fotók: Paraszkay György
A színészi játékra a végletes elrajzoltság jellemző leginkább. Csuja Imre atlétatrikós és lehordott tréningnadrágos proli-Übüje maga a megtestesült korlátolt középszerűség. Nagyhangon szónokol, ellentmondást nem tűrve parancsolgat és szórja „bölcsességeit”, tohonya, a felelősség szót még hírből sem ismeri, és mérhetetlenül gyáva. Miután Übü mama feltüzeli a gyilkolásra, egyre inkább önjáróvá válik, de csak a többiek kifosztásában és legyilkolásában következetes. Kerekes Éva Übü mamája sem sokkal különb a párjánál, de becsvágyóbb, s a maga módján eszesebb. Csuja egy tömbből faragott figurájával szemben ő higanyszerű mozgékonyságával, affektált hanghordozásával teremt egy rútságában is vonzó alakot. 
A harmadik főszereplő Poszomány kapitány (mint Macduff a Macbeth-ben), akit – akárcsak a darab végkimenetelében fontos szerepet játszó Medvét – Nagy Zsolt alakít. Eddigi szerepei nemigen adtak alkalmat arra, hogy a színész ilyen könnyed, laza, finoman karikírozott, a figuráiba folyamatosan ki-belépő, azokat kívülről véleményező alakokat játsszon. Gyabronka József a lengyel királyt és az orosz cárt akcentusában és viselkedésében különbözőnek, de lényegüket tekintve hasonlóaknak mutatja.
A rendező a főszereplőkkel egyenrangú fontosságot tulajdonít a tömegnek, amely nem csupán elszenvedője az übüi stupid diktatúrának, hanem csordaszellemével, szolgalelkűségével előidézője és táplálója is. A harmadéves színész hallgatók (Bagossy László, Pelsőczy Réka és Rába Roland osztálya) változatos feladatokat kapnak, és ezeket fegyelmezetten, hatalmas energiával, pontosan hajtják végre. Az Örkény Színház-beli munkáik (például a Hamletben vagy az E föld befogad…-ban is) tanulmányuk fontos részét képezik.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek