Csillagok között
2014.11.03.

Mi fontosabb: a faj vagy az egyed? – teszi fel a kérdést Christopher Nolan a Csillagok között című új sci-fijében, avagy az asztropionírok új gyarmatokat keresnek a világűrben. HUNGLER TÍMEA KRITIKÁJA.

Christopher Nolan két dologról vált híressé Hollywoodban. Az egyik, hogy eredeti forgatókönyveivel is komoly kasszasikereket ért el (magyarán: személyében tisztelhetjük a blockbusterek szerzői filmesét); a másik: hogy őt tekintjük az álomgyár intelligens rendezőjének, aki ha olyanja volt, formajátékokat játszott és világmagyarázatokkal szolgált; filozofált és újraértelmezett, vagyis merte „megdolgozni” a szellemi erőfeszítésért hálás közönségét. A legfőbb kritika, ami talán karrierje során érte, hogy bizonyos értelemben „hűvös” rendező: túl azon, hogy látjuk, intellektuális alkat és mennyire profi a szakmájában, a lelkéhez közelebb soha nem kerültünk, viszont – egy közhelyes fordulat átiratával élve –: még aki nem szerette, az is csodálta. 

Nos, a legújabb mozi, a Csillagok között igyekszik rácáfolni a fenti előítéletekre: a film a legőszintébbnek tűnő és egyértelműen a legérzelmesebb, helyenként már-már túlcsorduló vállalása a rendezőnek. Bizonyos értelemben hamisítatlan Nolan, hiszen filozofikus, „csattanóra” kihegyezett játék a struktúrával. Túl ezen viszont monumentális kísérlet is, amihez – sci-fi zsánere folytán – csak olyan kiválóan vagy egyáltalán nem sikerült ambiciózus mozik hasonlíthatók, mint mondjuk a 2001– Űrodüsszeia, a Harmadik típusú találkozások vagy a Felhőatlasz.  

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A közel három órás játékidő alatt megfordulunk (valamikor a közeljövőben) a kizsigerelt, penészfertőzéstől pusztuló, egyre kevesebb élelmet biztosító, porviharoktól sújtott Földön és messzi-messzi galaxisokban, ahová az egykori pionírok és nyughatatlan felfedezők távoli rokonaként azért indul az ember, hogy új lakhelyet keressen a fajnak. Mindez – elvégre Nolanről beszélünk – majdhogynem krimibe ágyazottan: az egykori pilóta és mérnök, Cooper (Matthew McConaughey) a kormányzati megszorítások miatt kukoricát termeszt, amit nagyon unalmasnak talál, mást azonban nem tehet, hiszen sem pénz, sem kereslet nincs a szakmájára. Tizenkét év körüli lánya, Murph (Mackenzie Foy) mindeközben a farmjukon egy poltergeisttal „társalog”, amit tudós apja bármennyire is abszurdnak talál eleinte, végül e közvetítő révén jut el a titokban még üzemelő NASA-hoz. Pontosabban ahhoz, ami megmaradt belőle, hiszen oly korban élünk, amikor a tankönyvek a Holdra szállásról is azt írják, hogy okos amerikai propaganda volt, ami a szovjeteket fegyverkezési versenyre késztette, és ezzel a gazdasági összeomlásba taszította.

És még mindig csak a film felvezetésénél járunk. Az elméleti fizikába, a drónok műküdésébe és a csillagászatba viszont már szinte a sztori elejétől bevezetést kapunk (a film konzulense Kip Thorne asztrofizikus volt) – féreglyukakról, szingularitásról, fekete lyukakról, tér-idő kontinuumról folyik a társalgás az emberiség jövője kapcsán, hiszen nincs mese, el kell hagyni a naprendszert ahhoz, hogy új, lakható bolygót találjunk. A Csillagok között második nagyobb egysége ez a keresgélés a galaxisunkon túl: a csapatot természetesen McConaughey vezeti, de fontos szerephez jut benne egy tudós asztronauta, Brand (Anne Hathaway) is, az egyik potenciális bolygón pedig, a már ott tábort verő „első telepes” Matt Damon, valamint egy TARS névre hallgató, monolitra emlékeztető robot. 

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
Az expedíció azonban tovább tart, mint a legénység gondolná, vagyis ennek kapcsán jön elő a film legfőbb dilemmája: egyed versus faj? Az emberiség érdeke azt diktálná, hogy az asztronauták élhető bolygót keressenek, Coopert azonban várja haza a kislánya, és egyébként is csak azért vállalkozott a küldetésre, hogy a családját megmentse. Hogy ebbe a képletbe hogy jön be Jessica Chastain, Casey Affleck és Ellen Burstyn, nem lőném le, hiszen ez volna a már emlegetett Nolan-féle csavar. 

Mindeközben többször felhangzik a film mottója a szereplők szájából, vagyis egy Dylan Thomas vers részlete („Csöndben ne lépj az éjszakába át,/Szikrázzon vén korod, ha hull a nap./Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.”), jelezvén, hogy „ember: küzdj és bízva bízzál!”, valamint hogy az életösztön diktálja mind az egyed, mind a pedig a faj döntéseit/cselekedeteit. De tévedünk, ha azt hisszük, hogy Nolan a világot megmentő „amerikai hős” toposzára hegyezi ki a filmjét (persze, ez is benne van) – inkább érdekli az ezzel járó áldozat, az egyedi döntések nehézségei, a személyes érintettség befolyása. És épp emiatt csúszik bele helyenként a szentimentalizmusba, vagy nem túl eredeti eszmefuttatásokba a szeretet erejéről. Ezen ráadásul a zeneszerzője egyáltalán nem segít (Hans Zimmer ünnepélyes orgonazenéje sokszor szájbarágós és zavaró), az operatőr (Hoyte Van Hoytema) viszont igen: a kozmoszban játszódó jelenetek a hangtalan robbanásokkal legalább olyan hatásosak, mint a poros kukoricaföldek végtelensége vagy a távoli galaxisok ábrázolása. 

A Csillagok között grandiózus vállalkozás, okos, átgondolt és látványos film, de még mindig nem az a Nolan-mozi, ami átlépi az érzelmi ingerküszöbünket. Az viszont tény, hogy közeledik hozzá.   
Cím:  Csillagok között,  Rendező:  Christopher Nolan,  Forgatókönyvíró:  Christopher Nolan, Jonathan Nolan,  Zeneszerző:  Hans Zimmer,  Operatőr:  Hoyte van Hoytema,  Vágó:  Lee Smith,  Szereplők:  Matthew McCounaghey, Anne Hathaway, Jessica Chastain, Wes Bentley, Casey Affleck, Michael Caine, Matt Damon, Collette Wolfe