Magyar Filmhét 2014 – tévéjáték-szekció
2014.11.03.

Egyértelmű, hogy a hajdani Filmszemle az enyészeté lett – legalábbis premierfesztivál értelmében. A Filmhét néven újjászületett seregszemlén alig láthattunk új alkotásokat, de a tévéfilm-szekció arra legalább alkalmat adott, hogy az agyonhallgatott és lehetetlen időpontban műsorra tűzött darabokból kedvünkre válogathassunk. HUNGLER TÍMEA ÖSSZEFOGLALÓJA.

Bizony, a  Hőskeresőket, A legyőzhetetlent és A rajzolót az MTVA valamikor már titokban leadta. A három tévéjáték közül egyértelműen Miklauzic Bence Hőskeresők című tévéfilmje a legprofibb, legjobb és a leginkább átgondolt alkotás. A történet a rendszerváltás idején, valamikor a kilencvenes évek elején játszódik és egyéni sorsokon keresztül világítja meg a honi nemzetkarakterológiánkat (már amennyiben létezik ilyesmi). A kérdés tulajdonképpen az, hogyan viszonyulunk magyarként a múltunkhoz, alakítjuk azt a változó politikai igényekhez alkalmazkodva, vagyis emlékezünk vissza mindig csak a szépre. 

A színhely: a borsodi Kerepeshuta, ide érkezik Fred (Mike Kelly), az amerikai azzal a céllal, hogy tisztázza, mi történt a második világháború idején az édesapjával, a pilótával, aki a környéken zuhant le a gépével. A hutaiak, élükön a polgármesternek készülő Csornaival (Znamenák István) úgy találják, Fred még a hasznukra lehet: apja történetének feltárása közben egyrészt alaposan meg tudják fejni, másrészt PR (emlékmű-állítás) szempontjából is jót tehet a falunak. 

A főbb karakterek jellegzetes rendszerváltás korabeli figurák: a Vasembernek becézett Polyák (Stohl András), aki nem tud mihez kezdeni az egész »rendszerizével«, és a biciklijén hordja haza a gyárból, ami még mozgatható; Csornai, aki pártember volt, de épp átmenti magát az új hatalomba; a fia, Atus (Matola Norbert), aki valószínű az átképezett orosztanároktól tanult angolul stb. A szereplők zöme tudatlan azzal kapcsolatban, mi történhetett a második világháború alatt, vagyis nincs tisztában azzal, milyen bűnt követtek el a szülei; akadnak azonban olyanok is, akik szándékosan hallgatják el az igazságot, például Polyák anyja (Bodnár Erika). Miklauzic az amerikai pilóta konkrét történetén keresztül világítja meg, milyen terheket rak a fiúkra a szülők kibeszéletlen bűne, ahogy a napfényre került igazság is. A múlt, úgy fest, képes ismételni önmagát – ahelyett, hogy a magyar falu más megoldásokat keresne, más hozzáállást mutatna, az előző rossz viselkedésmintákat másolja, újabb sorstragédiáknak megágyazva ezzel. 

Kocsis Gergely A rajzolóban
Kocsis Gergely A rajzolóban
Mattyasovzsky Zsolnay Bálint tévéjátékában (A rajzoló) is megfogalmazódnak az igazságot és a emlékezést érintő kérdések. A történet főszereplője egy fantomkép-rajzoló, Tamás (Kocsis Gergely), akinek egy sorozaterőszakoló képét kéne az áldozatok vallomásai alapján összeállítania. A nők (Sipos Vera, Pelsőczy Réka, Borbély Alexandra) egymásnak adják a kilincset a helyiségben, ahol Tamás az elbeszéléseikre összepontosítva (mindegyik hölgy másképp emlékszik) próbálja a tettest rekonstruálni – mindeközben a férfi mindennapjaiba is bepillantást nyerhetünk (szeret egy parkban üldögélni, ahol a rendszeresen felbukkanó ismeretlen nőről – Pálfi Kata – készít skicceket; az apja pedig haldoklik).

Míg Miklauzic filmje kompakt egésszé áll össze, A rajzoló esetében inkább csak jó részmegoldásokról beszélhetünk, és két lehetséges irányról, ha tetszik, skiccről. Az alcím (Erőszakban fogant szerelem) az egyik ilyen lehetséges irány (ez a kevésbé hiteles, mivel a főszereplő már a történet legelejétől Asperger-szindrómásnak tűnik, vagyis az érzései nehezen hihetők). Sokkal érdekesebb a másik történetszál: Tamás fokozatosan a tettes megszállottjává válik, aki olyan árnyékszemélyiségként telepszik rá az életére, akivé akár hősünk is válhatna (ezt a vonalat azonban épp a szerelmi szál gyöngíti). Egyszóval, felemás benyomást kelt A rajzoló (remek színésznői alakítások; szuggesztív képek), a történet két lehetséges csapása azonban kioltja egymást, így végül a katarzis elmarad.

Mátyássy Bence A legyőzhetetlenekben
Mátyássy Bence A legyőzhetetlenekben
A legyőzhetetlenek (rendezte: Madarász Isti) esetében kifejezetten jól indul a sztori. A testvérpár, Tomi (Mátyássy Bence) és Győző (Szabó Simon) kanyoning túrákat vezetnek Szlovéniában, aktuális csapatuk tagjai közül ismernek már párat az előző évekből. Ahogy a történet előrehalad, a túlélő túra szó szerint azzá válik: balesetek, hatalmi villongások, a csapat szétesése és kettészakadása. Ám mintha Madarász nem bízna abban, hogy ez a vonal elég izgalmat tartogat a nézőnek (pedig de), és egy teljesen felesleges szerelmi szállal terheli meg a történetet (ami, lévén a hangsúly a csoportdinamikán van, még bele is férne, a befejezésnek hála azonban roppant kínossá válik, és az egész filmre rányomja a bélyegét). Másrészt behoz egy misztikus vonalat is, ami még a szerelmi szálnál is feleslegesebb benyomást kelt. Persze, mindkét motívum szükségességét lehet a tévéjáték zsáneréből magyarázni (ifjúsági kalandfilmről beszélünk), ám a vadvízi evezős részek annyival jobban felépítettek és érdekesebbek, mondhatni, felnőttebbek, hogy ezek fényében a misztika és a szerelem tényleg roppant gyerekesnek hat.