Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

BROSS (EZÜST)

Nemes Nagy Ágnes: Magyarul és világul
2014. szept. 23.
1956 augusztusában indulni hosszabb erdélyi útra, 1989 júniusában, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor járni Párizst: az utazás, a távollét nem könnyű leckéi. Nemes Nagy Ágnes útinaplóinak kötetét e két úttal kapcsolatos szövegek fogják közre. TARJÁN TAMÁS RECENZIÓJA.
A két határdátumnál és a hozzájuk kötődő külföldi tapasztalatok megörökítésénél is fontosabb a gyűjtemény egésze szempontjából az egyharmad évszázad, amelyet a krónikázás felölel (Nemes Nagy Ágnes a két időpont előtt és után is megfordult külföldön, de azok az utak naplókban nem csapódtak le). Magánéleti szinten: az Újhold folyóirat (1946–1948) domináns költőjéből hamarosan mellőzött-megtűrt irodalmárrá lett Nemes Nagy Ágnes többek között a szintén periferikus írói létre kényszerült Mészöly Miklóssal kelt útra 1956 nyarán – utolsó két dokumentált utazása idején (1987, 1989) viszont már Kossuth-díjas, aki 1986-tól a rangos örökséget felelevenítő és folytató Újhold Évkönyv egyik szerkesztője is. A férj, Lengyel Balázs író, irodalomtörténész az idők során elvált férj lett, de megmaradt szinte mindenkori úti- és intellektuális társnak; a naplók helyenként az ő reflexióit, tollvonását rögzítik. Nemes Nagy, Orbán Ottó szavával (1947-re utal a „versfotó”) „a naptól égő kőszobor Nemes Nagy Ágnes” az 1990-es évtized küszöbén már betegségekkel küzdött. Erdélybe indulásakor, 1956. augusztus 20-án harmincnégy éves múlt; halála hetvenedik életesztendejében, 1991. augusztus 23-án következett be.
A magánélet ebben az esetben részint irodalmi létmód is. A Magyarul és világul című kötet írásai szükségképp tapadnak a magánszférához, de egyértelműen és elsőrendűen azokról a módosulásokról adnak hírt, amelyek szerzőjük irodalomszemléletében, líraízlésében, poétikai gyakorlatában, publikálási szokásaiban, irodalmi-közéleti szerepvállalásában, morális értékrendjében bekövetkeztek. Ennek megfelelően az útinapló-gyűjtemény – melynek megannyi szempontú olvasata elképzelhető – leginkább Nemes Nagy esszévilágának egy jelentékeny, a fő területekhez vékony földnyelven kapcsolódó, érdekes alakú félszigete. A rendelkezésére álló mezőket a naplóíró szeszélyesen cserkészte be, kifelejtések és pótlások mutatkoznak, máskor tanáros regisztrálás. Nem állíthatni, hogy a naplóműfaj szerelmesének bekezdéseit olvasnánk. 
A különben éles szemű feljegyzések bizonyos kicsinyességektől, félszektől sem mentes markáns, nagy formátumú egyéniséget rajzolnak ki. Véleményét véka alá nem rejtő, néha indulatosan felcsattanó, szuverén alkotót. E személyiség fő ismérve a minden fáradtságot, bizalmatlanságot, szkepszist legyűrni képes kíváncsiság, benső építkezésvágy, a nagyvilágra – s annak bármily kicsiny dolgaira – való nyitottság, a látókörébe kerülő emberek iránti, némiképp tartózkodó érdeklődés, alkalmanként váratlanul is feltámadó, noha palástolt szolidaritás és szeretet. Ez a karakter és mentalitás megengedi a Nemes Nagy Ágnestől szokatlanabb szövegezési ellazulásokat (egy írótárs előadását „a szitu” ügyes megoldásaként regisztrálja), felröppenő írói terveket (például egy Trisztán és Izolda-variációt – amelyet gondos filológus haszonnal összefüggésbe hozhat, akárcsak nem kevés más szöveghelyet, a Nemes Nagy-verséletművel), nyújt pillanatképszerű, valószínűleg találó, máskor meg alighanem igaztalan kisportrékat.
A megannyi olvasati lehetőséget nem vesszük számba, legfeljebb példaként utalunk egyre-kettőre. Menyhért Anna korábban a női szerep problematikáját bontotta ki a centrális helyet elfoglaló Amerikai naplóból, még azt is a lényegesség sávjába vonva, hogy a „nem világdíjas főztű”, a nyithatatlan amerikai konzervekkel viaskodó utazó tud-e hazai zamatú (egyáltalán: bármilyen fogyasztható) ételt készíteni az éhes Lengyel Balázsnak, vagy – ez alighanem fontosabb – miként lép be a költőkkel és költőnőkkel (nőköltőkkel) folytatandó eszmecserékbe, élethelyzetekbe. De Nemes Nagy irodalmi és képzőművészeti tájékozódásáról, műveltségéről, az idegen nyelvi megszólalás próbatételeiről, a turisztikai zarándokhelyek keltette benyomásokról is tanúskodnak a naplók: nagyjából bemérhetőek tájékozódásának távlatai és határai. Legáltalánosabban és legjelentősebben az Európához, Magyarországhoz, Budapesthez tartozás felismeréseit és kérdéseit árnyalja az oly beszédes című Magyarul és világul.
A változó terjedelmű és jellegű írások eddig gyűjteményes formában nem láttak napvilágot. A jegyzeteket korábban Lengyel Balázs, valamint frissiben a kötetért oly sokat fáradozó Ferencz Győző és Buda Attila készítette. Részben segítségünkre vannak e jegyzetek, részben egy kicsit pontatlanok, egy kicsit következetlenek, egy kicsit hiányosak. Ferencz Győző néhány naplónak a Holmi hasábjain történt közzétételekor (2010. augusztus) jóval több adattal, eligazítással kísérte a szövegeket, mint itt. Nyilván e nem kritikai jellegű kiadás nem lehet tere a részletezően alapos jegyzetelésnek, ám mára már rengeteg tény, összefüggés, emóció, viszonylat elhalványodott az utazások idejéből. Miért „döbben meg” 1956-ban a kolozsvári Siesta Szállóban a szobát kereső Nemes Nagy Ágnes és Lengyel Balázs Pándi Pál irodalomtörténész láttán? Hozzáértők, az irodalompolitika és az irodalomtörténet közelmúltját ismerők számára talán egyértelmű, hogy a szívességből mással összeköltöző Pándi személyében az újholdasok (akkor) kérlelhetetlen ideológiai és esztétikai ellenlábasa adja át szobáját az érkezőknek. De hányan tartják ma számon, hogy Pándi 1947, 1948 folyamán sűrűn publikált kritikákat az Újholdban (egyszer még névelírással, Pándyként is)? Hogyan került az újholdasok közé? Közéjük került-e? Miként zajlott a radikális eltávolodási folyamat, s vajon (ez természetesen már messzebbre vezetne) miként olvasta Pándi – kevéssel korai, váratlan halála előtt – az Újhold Évkönyvek folyamának 1986-os indító kötetét? Egyetlen név kommentálatlan felvillanása is figyelmeztethet: rengeteg részpublikáció és egy-két monografikus munka ellenére az Újhold-történet még kínál megírni valót.
A Melléklet képanyaga szerény, mégis értékes. A dokumentumok reprodukálásai között szerepel Nemes Nagy Ágnes 1979-es Vámárunyilatkozata. Letűnt idő nem kellemes emléke, a szabadsághoz, utazáshoz, tulajdonhoz való jog korlátozásának felrémlése. Az elég hosszú, jobbára apróságokat, kisebb értékeket lajstromozó felsorolás hetedik tétele: „1 bross (ezüst)”. Azt sem odafele, sem hazafele nem rögzíthették hivatalos papírok, hogy Nemes Nagy Ágnes szellemileg-lelkileg mindig megrakottabban, a költői lét számára is felhalmozott, esetleg versbe foglalható többletgondokkal és -gondolatokkal tért meg otthonába, mint ahogy nekivágott az útnak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek