Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„A KÖLTÉSZET EGY PIPA.”

Dada és szürrealizmus / Magyar Nemzeti Galéria
2014. aug. 26.
Egyenlővé válhat-e az élet a művészettel, elmosódhatnak-e a határok: a golflabda, a festékes palettaasztal, az ékszerdoboz, ötven köbcentiméter párizsi levegő 1919-ből átlényegülhet-e művészi alkotássá egy kiállított térben? Gyakran „replikáznak” évtizedeken át a dadaisták, hiszen sok kiállított mű az ötvenes-hatvanas években születik (újjá). VERESS GYÖNGYI ÍRÁSA.
Erwin Blumenfeld: Dada, 1920.
Erwin Blumenfeld: Dada, 1920.
A tömegeket vonzó Dada és szürrealizmus című kiállítás a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria harmadik közös tárlata. A kiállítás fő jellemzője a koncentráltság – sok-sok művész egy fedél alatt –, az ebből fakadó, kikerülhetetlen szertelenséggel tarkítva:  alkotónként változó  a műalkotások mennyiségi, minőségi felhozatala. Például több Miró-kép van – aminek nagyon örülünk -, azonban De Chiricótól nem igazán érkezett fontos mű, Dalítól pedig egyetlen olaj került be a válogatásba. A katalán nagymester azonban ott pózol Philippe Halsman bravúros fotóján az agyat formáló, meztelen nőasszamblázs mellett (Dalí agya, 1951). Erős a Marcel Duchamp-, Man Ray-jelenlét, Brassai-fotó is akad. Kifejezetten üdítő a sok tárgy: objekt, asszamblázs, szobor, ready-made és társaik. Man Ray vállfaegyüttese az árnyjátékával, a híres Duchamp-piszoár egy példánya, vagy az Alexander Calder-féle színes mobilszobrok, amelyek Joan Miró gömbfiguráinak a fizikai megtestesüléseiként hatnak. Rengeteg vitrin alatti, falakon lógó, vagy szabad térben elhelyezett dada-tett teszi változatossá a teret a kiállított képeken kívül. 
Megtekinthető egy egészen különleges festmény is a belga szürrealista Paul Delvaux-tól: A felszabadulásra várva (Csontvázak egy irodában), 1944. A kép fekete humora meglepő, szokatlan: négy csontváz várakozik egy elegáns, könyvtárszobaszerű helyiségben. Banális élethelyzet lehetne néhány egymással társalgó ember, ám itt élőkként funkcionáló csontvázak helyettesítik az embert. A kint dúló háború előrevetíti, megelőlegezi a halált. A háború mint jelenlévő valóság Marcel Janco Bál Zürichben (1917) című képén a téma vidámsága ellenére a színek tónusán keresztül szűrődik át, a kubista elemeket alkalmazó művész sötét színeket használ, könnyed a téma, semleges a helyszín (Svájc), mégis ott ólálkodik az állandó veszély. 
Philippe Halsman: Dali's Skull, 1951.
Philippe Halsman: Dali’s Skull, 1951.
A pszichedelikus művészetre kitűnő példa a francia André Masson Goethe és a növények metamorfózisa című olajfestménye 1940-ből. A kiállítás legkülönlegesebb tárgyainak egyike Man Ray Vad szűze (1964), a fadobozba zárt baba, mellette pedig a Bellmer Hans-féle, sokkoló Félbaba. Utóbbi egy iskolás lányt idéző, széken ülő, vagy inkább roskadó női félalak. Hiányos testrészei miatt kellően zavaró, a műalkotás szexuális felhangú, bizarr jelenség. Eredetije 1935-45 között készült, az itt kiállított alkotás 1972-ből való.
A tárlat egyik legfontosabb alkotása – nem véletlenül lett az esemény egyik plakátképe – egy René Magritte-festmény: Kastély a Pireneusokban (1959). A meghökkentő szürreális tájkép láttán azonnal felkapjuk a fejünket. Mi tagadás, fizikailag kivitelezhetetlen és felfoghatatlan, amikor egy súlyos sziklatömb lebeg a fodrozó tenger fölött jó magasan. A súlytalanság vágyától felemelkedett vaskos szikla egy sziklavárban csúcsosodik ki. A képen dominál a szürke, az összhatás pedig nyomasztó, nyugtalanító – hisz érthetetlen. A lágyan fodrozó tenger, illetve a bárányfelhős égbolt a súlyos, nehéz anyagot felkapja, persze, lehet, hogy mindez csupán illúzió, vizuális vicc és még sincs a szikla alatt üres légtér: bohém játék, trompe-l’oeil az egész. A belga Magritte a valóság újraértelmezésére invitál. A kép kizárólag a víz, a levegő, a föld alapelemekből építkezik (hiányzik belőle a tűz). Címe egy létező helyet jelöl meg helyszínként: a több ország természetes határát képező Pireneusok hegylánc valóban kopár és elnyúlik a tengerig. De a festmény legenigmatikusabb eleme a kastély. Legkézenfekvőbb olvasata az elefántcsonttorony-párhuzam, a művészi szabadság abszolút helyszíne, amelyről Magritte előtt negyedszázaddal Kosztolányi így nyilatkozott: "Az elefántcsonttorony még mindig emberibb és tisztább hely, mint egy pártiroda." (De még mennyire, hogy elhisszük neki!)
René Magritte: The Castle of the Pyrenees, 1959.
René Magritte: The Castle of the Pyrenees, 1959.
Kurt Schwitters három kisméretű kollázsa a kép és szöveg kapcsolatát a kommersz felől közelíti meg. Úgynevezett merz-képeiben az olaszországi, angliai vagy németországi utazások lenyomatait az útra váltott jegyek, kidobott cetlik idézik fel, amelyek valószínűtlen párosításából látványos minták, ritmusos, üde színfoltok születnek. Tökéletes példái annak, ahogyan a dada mesterei a mindennapi élet töredékeiből megteremtik a költészetet. Céljuk meghökkenteni, összezavarni a nézőt, folyamatosan tesztelni minket és az embert körülvevő hétköznapi használati tárgyakat új szerepkörrel ruházni fel. Ezt gyakran a humor eszköze segítségével valósítják meg, hisz annyira magukat sem vették komolyan. Sőt. A dada elnevezése tökéletes választásnak bizonyult minden szempontból: a Larousse szótárból véletlenszerűen kiválasztott szó könnyen kiejthető és megjegyezhető, ismétlődő azonos szótagú, tehát ritmusos. Franciául lovacskát jelent (játék faló, paci), tágabb jelentéstartalma pedig  a hobbi, rögeszme. Dada-szójátékra jó példa még a Tristan Tzara és Rrose Sélavy felvett nevek. Előbbi szomorú országot jelent románul, lévén, hogy Samuel Rosenstock, az irányzat egyik legfőbb szellemi atyja, Romániából érkezett Svájcba. Marcel Duchamp női alteregójának a neve pedig Rose (vagy Rrose) Sélavy, azaz Eros, c’est la vie, ami magyarul körülbelül annyit tesz, hogy:  Erosz, ez/az az élet.
Marcel Duchamp L.H.O.O.Q-je (replika, 1964, kiigazított ready-made) jó példa részben arra is, ahogyan a dadaisták szándékosan csökkentették egy-egy eredeti műalkotás értékét, felülbírálva az alkotót, játékosan újragondolva egy-egy műalkotást az aktuális kontextusban. Itt az objet trouvé, a talált tárgy egy rossz minőségű Mona Lisa-reprodukció volt, amelyet Duchamp kiemelt a hétköznapiságból. A világ leghíresebb portréját bajusszal és vulgáris címmel látja el. Franciául kiejtve a betűk Elle a chaud au cul – pejoratív kifejezést adják, amely egy könnyűvérű nőre utal. Duchamp dada-gesztusa létrehozta az akciós, újragondolt, polgárpukkasztó remekművet. 
Joan Miro: Painting (Spanish Dancer). Képek: Magyar Nemzeti Galária
Joan Miro: Painting (Spanish Dancer). Képek: Magyar Nemzeti Galária
A műalkotáshoz fűződő sztori kedvéért érdemes Man Ray kivágott papírszemmel ellátott Metronómjáról is beszélni, amely először 1923-ban készült el. 1933-ban egy újabb, szó szerint személyesebb verzió követi: a szemet immár szerelme, a modell és fotográfus Lee Miller fotójából vágta ki. Az Elpusztítandó tárgy alcímmel ellátott Metronóm művészi használati utasítását – „Egyetlen jól célzott kalapácsütéssel próbálja az egész művet egyszerre megsemmisíteni.” -, azonban 1957-ben a gyakorlatban is alkalmazza néhány fiatal és megsemmisült. Az itt kiállított Metronóm, immár Elpusztíthatatlan tárgy alcímmel, az 1963-as replikája az eredetinek. 
A Schwitters-kollázsok között foglal helyet az egyetlen, a jeruzsálemi Izraeli Múzeumból érkezett Kassák-litográfia is (Képarchitechtúra, é.n.). Pár teremmel odébb lesz még szerencsénk Kassákhoz és köréhez, a magyar kurátorok ugyanis egy nagyméretű magyar válaszkiállítással készültek. Az Átrendezett valóság című kísérőtárlat közvetlenül a Jeruzsálemből érkezett kiállításhoz nőtt hozzá, annak folytatása: Kassák és az Európai Iskola művészeitől kezdve a hetvenes évek közepéig, Erdély Miklósig, Reigl Juditig vagy Hantai Simonig feszegetik a dadaizmus és szürrealizmus utóhatásának lenyomatait a magyar művészetben. Nagyon sűrű ez a rész, nagyon fontos alkotásokkal. Erős késztetést érzek újabb alkotók nevének kiemelésére, bár egy emberöltőnyi időintervallumból nehéz lesz. Azért aperitifnek, íme, néhány újabb név: Bálint Endre, Ország Lili, Vajda Lajos, Csernus Tibor, Szenes Zsuzsa, Pauer Gyula, Lakner László. Csupa ajánlott nyárvégi olvasmányok.
A kiállítás megtekinthető 2014. október 19-ig. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek