Leselkedők / A STEREO Akt és a Szputnyik Hajózási Társaság közös előadása (a Jurányiban)
2014.08.24.

A kis csótány helyes jószág, csak későbben fejlik szokott pimasszá. Irtani szükséges. De nem a „kiirtani” szó az első, melyet az emberiség szótárából ki kellene irtani? TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

Saját érzékszerveinket a belépéskor osztogatott segédeszközökkel (látcsővel, fülhallgatóval) felsrófolva követhetjük – magunk is leselkedők – a Leselkedők két fal derékszögébe, az egykori iskola udvarsarkába telepített rendhagyó előadását. A nyitott térség, valamint az oldalsó melléképület lapos teteje nem a fő színhely: a mozaikosan tördelt-szabdalt kanavász-szerű darab két-három emelet ablaksora mögött játszódik inkább. A kivilágosuló-elsötétülő ablakok keretezte szimultán történések és egymásra montírozódó mikroepizódok a három dimenziót majdhogynem kettőre redukálják. A feltételezhető lakások, szobák – egy bérház lakóinak otthonai – négyzetesen beleépülnek a falakba. Jó hasznát vesszük a látcsőnek, fülhallgatónak, hiszen a sokszor zárt üvegtáblák elidegenítő módon szigetelik azt, ami valójában elég közelről, ámde nem egykönnyen látható és hallható.

A rendező, Boross Martin ötletén, Máthé Zsolt szövegén alapuló fikció szerint a házban elkerülhetetlenné vált a csótányirtás. Az őrmesteri stílusú házfelügyelőnővel az élen a szomszédok lakógyűlésen meg is szavazzák a műveletet, ám azután valamennyien igyekeznek keresztbe tenni az irtást három fokozatban elvégző szakembernek. Nem feltétlenül azért, mert mindnyájan a csótányszaporodáshoz roppant kedvező tevékenységet és életmódot folytatnak (például titkosnak gondolt nagyszabású szemétkidobálásokkal), vagy az állatvédelem körébe beleértik a rovarok óvását. A csótányoknak falaznak, amikor elmismásolják, aláaknázzák, ürügyül használják, tudatuk dugáiba száműzik a bogárirtást. Meg is lesz a következménye, ám hogy mi, azt bizonyos pokoli tűzfények ellenére fedje apokaliptikus homály

 


Maga a mese nem sokat tartogat, sokat nem is sikerül kihozni belőle, hiába kedvelt szereplője az abszurd dráma által is dominált modern – lassacskán évszázados – drámatermésnek a csótány (a büdösbogár, a pók, a lótetű, továbbá az egér és patkány társaságában, azaz a természet nagy állatkertjének mindazon faját számítva, amely belefér a tágan értett abszurd irodalom úgynevezett féreg-motívumába). Feldereng ugyan az ember–csótány párhuzam, sőt azonosítás, az embercsótány-, csótányember-problematika, de félelmetes vagy tanulságos példázattá nem válik. A szöveg jobbára zsengén poénos miniatűr jelenetek egymásutánját futtatja, jó megfigyelésekből levont nem újszerű tanulságokkal (a házmesternek sem illendő ellopkodnia, elolvasnia mások leveleit stb.), némi sikamlóssággal, pajzán rímekkel, szójátékokkal, áthallásokkal (faromon/feromon; oldó dildó; spriccelhetek? – mármint a csótányirtó a fecskendőjével stb.).

Bach Kata, Szabó Zoltán. Fotók: Dömölky Dániel
Bach Kata, Szabó Zoltán. Fotók: Dömölky Dániel

Kár lenne ebben a hetven percben mélyebb tartalmakat keresni. A kérdés az, van-e a szokatlan koncepciónak, szcenírozásnak, három emelet magasságnak mélyebb formája? Részben van, részben lehetne az egész radikálisabb, sodróbb. Messze túl jár a kísérleti stádiumon, de meglehetőst innen attól az érzettől, hogy valami merőben új tövében üldögélünk nyakunk nyújtogatva, szem- és fülhosszabbítóval felszerelve.

A két fal síkja mint uralkodó térelem, mint a sajátos „kint” és „bent”, „ott” és „itt” szabályozó válaszfala egyben monumentális vetítőfelület is. Az összkép akváriumi jellege megkövetelte a fény- és hangeffektusok, vizuális és akusztikai impulzusok felerősítését, bőséges alkalmazását. Boross Martin jó ritmikával zongorázik az ablak- és falsáv-billentyűkön, igazi csapat-összefogás jellemzi Keresztes Gábor (zene, hang), Karcis Gábor (video), Ásmány Zoltán, Mózes Anna (animáció), Balogh Zsolt (technika), Hegymegi Máté (mozgás), Keresztesová Veronika (jelmez, kellék), Schnábel Zita és Szabó-Székely Ármin (alkotó munkatárs) törekvéseit. Mint óriási, mozgó graffiti, hang táplálta fal-fényfestmény ámít el néha szatirikus színházi komplexitásával a Leselkedők. A pontosan instruált és összhang-érzékeny színészek – Bach Kata, Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké, Pető Kata, Rainer-Micsinyei Nóra, Szabó Zoltán – a kissé pantomimikus játékmód egyéni variációit, artikulációs hatásokat és hangeffektust keltő mozdulatokat bevetve még azzal is megpróbálkoznak, hogy az (akartan is, de túlságosan) egyesével játszatott figurákból diszpergált lakóközösséget, alkalmi emberi társulásokat hozzanak létre, feltűnve és eltűnve az ablak-fényfoltok gyér hátterű kirakatában. Meglehet, a valóhűség fenntartása – „igazi” nagyvárosi házat látunk, „igazi” cselekvéseket (a kisszerűség, sunyiság, mellébeszélés mintaeseteit) – és a groteszkum megcélzása („Fény kisasszony” hallucinatív csótánypártisága, váratlanul áriázott parodikus dalmű-betétek stb.) nem érlelte össze a jószerivel előzmények nélküli és igencsak összetett művészi labormunka során a maga bátrabb, képben-hangban – nem lesz véletlen a jelző – kigyúlóbb megvalósulását, mely az ötletsokaságot fókuszálta volna. Az ablakokban jobbára csak derékig megpillantható, ”félbe vágott” alakokhoz merészebb, félbevágottabb képző-, tér- és színházművészeti kidolgozást is lehetne társítani.

Tandori Dezső egyébként Az interjú című, hangzó-játékokra vetített versében („Egy alszínház? Egy álszínház? Egy balszínház? Egy bálszínház? Egy belszínház?...”) már feltalálta a falszínház szót. Ha a Jurányiban látott érdekes, üdítő előadás hagy is kétségeket, az idézet későbbi részéből elhagyjuk a kérdőjeleket: „Egy élszínház, egy elszínház, egy falszínház…”
Cím:  Leselkedők,  Szöveg:  Máthé Zsolt,  Dramaturg:  Szabó-Székely Ármin,  Rendező:  Boross Martin,  Jelmez:  Keresztesová Veronika,  Videó:  Karcis Gábor,  Animáció:  Ásmány Zoltán, Mózes Anna,  Zene:  Keresztes Gábor,  Szereplők:  Bach Kata,  Hajduk Károly,  Jankovics Péter,  Kárpáti Pál,  Király Dániel,  Kurta Niké,  Pető Kata,  Rainer-Micsinyei Nóra,  Szabó Zoltán