Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

EGY SZÍV FEJLŐDÉSTÖRTÉNETE

Grecsó Krisztián: Megyek utánad
2014. aug. 17.
Minden regényre, ami egy kicsit is személyesnek tűnik, rásütik, hogy önéletrajzi. Ezt az irodalmi közhelyet nyergeli meg Grecsó Krisztián új, eddigi legmélyebbre ásó regényében. Vajon fontos-e, hogy a főszereplő Daru ő maga, vagy sem? RÁCZ GERGŐ RECENZIÓJA.
Kérem, hogy olvasás előtt terítsük ki a védőborítót magunk elé. Jobbról balra az alábbi képsort láthatjuk: településvég, villanypózna, buszmegálló, benne egy alakkal, még egy villanypózna, fák, majd egy sárga, Ikarusz-szerű jármű, amint halad a következő állomás felé, vagyis ahol az alak áll, ott már járt. Adja magát a jelentés, miszerint ez a kép el lett rontva, a busz a hátsó borítón van, míg a várakozó ember az elsőn.  E tévedés mentén is lehet olvasni a regényt, úgy adekvát lenne a sajnos elég sok helyesírási hiba. Így Daru kapcsolatait lehet hibák sorozataként értelmezni; hogy egyik sem sikerült, hiába a sokszínűség, minden egyes lehetőségét elvétette, ráadásul az utolsó nőnél még el is laposodik a szerelem. Valóban el lett rontva minden?

grecso megyek utanadA régi, sárga Ikaruszt mindenki ismeri, aki vidékről járt be a közeli városba. Tapadt a hátunk a műbőr üléshez, miközben a busz csak erőlködve haladt. Lássuk ezt a buszt az érzelmi relikviáink hordozójaként, amibe fiatal korunktól csak gyűlik a buszmegállókban felvett emlékeink tömege, és a busz egyre jobban küszködik, felvesz mindent, de le nem tesz semmit.

A hátsó védőborítón lévő „Hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?” idézet nem túl szerencsés, kissé hatásvadász, ennél lényegesen erősebb, hitelesebb mondatokkal van tele a könyv. Vegyük le a borítót, felejtsük el a saját emlékeinket, nézzük meg az üres, zöld, kemény kötést, ami a csomagolás nélkül éppolyan puritán, mint mi, az emlékeink nélkül és olvassuk el Daru visszaemlékezéseit. A kötet nyolc egységre bomlik, amelyekből hat női név „jön”, a hős egyszer „marad”, míg az utolsó nő, Juli „van”. Ahogy a legelső, Lili történetét olvassuk, szükségszerű összevetni egy régebbi változattal, ami a Bárka 2011/3-as számában jelent meg. A kettő között éppen a személyesség foka a különbség, a régebbi földhözragadtabb, egyszerűbb struktúrájú, a kötetben levő időtlenebb, lírai, meseszerű, még nincs benne annyira jelen a test, csak az éppen felcseperedő vágy, ami elkezdi átvenni a líraiság helyét a szereplőben, és a szövegben egyaránt. Ebben a mesés birodalomban még előfordulhat, hogy „a területet Daruék gondozzák, még gyerekek. Daru tizenkét éves, Lili évvesztes, szalajtott, ő eggyel több. Úgy mondják maguk között, hogy »uralják a területet«.” (13). A gyermeki világlátás megszűnése a paradicsomból kiűzetéssel ér fel, ami után csak katarzis jöhet, a végtelenség hiányának megtapasztalása: „az öröm fut ki, bugyog, mint a tej, mert ott áll Lili az ajtóban, és eszményien szép, soha ilyen szép nő azelőtt a kapu előtt még nem állt, Istenem, mondja öntudatlanul, mennyire szeretlek! […] De drága vagy, mondja, te, bolond Daru, és elneveti magát. Úgy, ahogy az új Lili nevet, szándékosan és tanultan, közben a hajába túr. Már majdnem komolyan vettem.” (54).

Az első szerelem megélése után, a gyermekkorból kiűzetett Daru először szembesül a testiséggel, megcsalatással, és a halállal egyaránt. Eszter, a kiábrándult felnőtt, kamasz testben, aki annyit mond a kamaszkorra: „csak túl akarom élni” (97). Ő a törésvonal; utána Daru nem tudja kikerülni a sodródást. A plasztikus külső leírások innentől belsővé válnak, megváltozik az olvasó által látott világ, a befelé fordulás, és önkeresés részei jönnek. Némasága a külső jelen megfagyása, nem tudja feldolgozni, ami történt. Hiába jön Gréta először, és szólal meg Daru, mégis úgy tűnik, Esztert és Lilit a legnehezebb feldolgoznia.

Később Petra férfit nevelne belőle, „nem ő a kevés, Petra a sok” (144), Daru pedig nem bírja tovább, és alámerül. Jön Sára és a bűn, a fű és a rengeteg alkohol. „János és Daru barátok. Lea vőlegénye és Sára vőlegénye is barátok. Mindnyájan a tanítóképzőben végeztek, egymást is ismerik, keresztben. János Lea szeretője. Daru Sáráé. És most Sára minden bizonnyal megcsalta Darut a nővére vőlegényével. Körbeért a kör. Kész a leltár. Mindenki meg van alázva.” (175). Sára után jön Adél, aki a személyes drámájával lépett be a megnevezett és meghódított nők körébe, de csak kis időre, mert utána visszatért Gréta másodszor is, de úgy, hogy ettől Daru: „Boldog, de nem izgatott, inkább beérkezett. Mint aki elkezdte járni a csapást, ami ki van számára taposva, mint aki megkapta a lapokat, érti az osztást.” (233). Daru és Gréta összeházasodnak, de ez a házasság a könyv lapjain a válás története, azon keresztül meséli el röviden, hogy vált barátsággá a beérkezettség, hogy válnak el közös megegyezéssel, és hogyan találja meg Daru Julit.

Az ő jelenük („Juli van”) a regény jelene, innen nézve ismerjük meg visszaemlékezésként az összes történetet. A végére derül ki, hogy Daru a legjobb elbeszélők közé emelte a szerzőt, aki így emlékszik vissza a szereplőjére: „jöttem utánam, […] láttam és értettem húsz évre előre mindent, hogy miért és kinek fogok fájdalmat okozni, és miféle lányoktól várom majd, hogy elfelejtsem ezt a sok fájdalmat, amit okoztam. […] De talán, és ezt csak most értettem meg, akkor nem is én voltam Daru. Inkább a későbbi énem, legalább tizenöt évvel öregebb férfi, az a valaki, aki majd akkor kereszteli el valamilyen hülye névre a mostani daruságát.” (199).

A József Attila Ódájából kölcsönzött regénycím így lesz a történet kerete, ebből derül ki, hogy ez egy szerelmi vallomás az utolsó nőnek, ígéret, hogy utána megy, és önmaga után, nem marad le a múltjában. Daru Julival való kapcsolata, még ha nem is a legszebben megfogalmazott történet, az igazi; mivel a kölcsönös, bizalmon alapuló szerelem sokkal problémamentesebb és egyszerűbb, mint bármilyen más érzelmi változat. Minden őt megelőző nőre úgy tekinthetünk, mint egy fejlődési fokra. Daru végre nem sodródik, hanem dönt: „magához szorítja Julit, isten veletek, régi barátok, régi gangok, szervusztok szerelmek, szeretők, elengedlek titeket, menjetek, ti vagytok a gyönyörű, kormos, ragacsos, mézgás múlt.” (303)

Grecsó Krisztián az elbizonytalanítás eszközeivel él: Daru ő, nem ő, és van egy harmadik sík, mely hang a legközelebb áll az íróhoz, aki véleményt alkot Daru daruságáról. A mély, de nem egyéni perspektíva miatt olyan időtlen és univerzális mégis a mű, annak ellenére, hogy olyan plasztikusan mutatja be a fiatal lélek útkereséseit annak minden jó és rossz vonzataival, hogy óhatatlanul is magunkra ismerhetünk bennük olvasóként. Ilyet csak az az ember tud leírni, aki megélte, gondolhatnánk, pedig az, hogy megélte-e, vagy sem, mindegy. A hogyan sem releváns kérdés, és a név sem (A korábban idézett Bárka számban szereplő elbeszélésben Daru még Cerka néven szerepel). A mondatok familiaritása az egyetlen lényeg, hogy egy nagy mesélő könyvét olvashatjuk, aki úgy tudja bemutatni a lelki mélységét a fiatal férfiúságnak, hogy belefájdul a szívünk, akár volt ilyenben részünk, akár nem. Ez a koncentrált ráérzés az érzésre még több-kevesebb idővel a fiatalkor után is keserédes mélabúval tölti el az olvasót. Daru nem egy ember, hanem mi, mindannyian. A Megyek utánad pedig nekünk sajog olyan szépen.

A szív emlékezőtehetségére csak addig van szükségünk, amíg a jelen boldogsága és tettrekészsége ki nem tölti a rendelkezésre álló teret. A kölcsönös bizalom mellett el lehet engedni a régi emlékeket, helyet adva az újnak. Daru elengedi a buszra szállás gyötrődését (visszatehetjük a borítót), mert akarja, hogy az a sárga Ikarusz nélküle haladjon tovább.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek