Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MINDENNEK ÖRÜLNI

Művészetek Völgye 2014
2014. aug. 11.
A nyári fesztivál pontosan olyan, akár egy futó kaland. Nehéz utólag egyértelműen eldönteni, hogy jó volt-e vagy sem. SIMON BETTINA ÍRÁSA.
Márta István Krizsán Edit, sakknagymesterrel játszik.
Márta István Krizsán Edit, sakknagymesterrel játszika Muharay udvarban.
Persze, amikor valaki nyár közepén Kapolcsra stoppol, akkor a megérkezés örömével száll ki a fuvarból Monostorapátitól Nagyvázsonyig. Elég hosszú ideje – egészen pontosan huszonnegyedik alkalommal – ilyenkor rendezik meg a Művészetek Völgyét. Minden jel arra utal, hogy ennek az a tartós következménye, hogy Kapolcs időközben a fesztivál köznyelvi hivatkozási alapjává vált – a nyári hónapokban legalábbis biztosan, és nem csak a közutak mentén.
Ha valaki elég ügyesen startol neki a nyári fesztiválszezonnak, akkor kisebb pihenőszünetek ellenére jóformán folyton ingázik a főként budapesti éjszakai élet nyári kitelepülései között: Bánk és Kapolcs között pont útba lehet ejteni a Veszprémi Utcazene Fesztivált, és a Völgy után lassan el lehet indulni az Ördögkatlanra. Így könnyedén előáll az a disszonáns helyzet, hogy miközben egy sátorral a hónunk alatt teljes gőzzel ki akarunk vonulni a fővárosból, legalább fél lábbal mintha mégis Budapesten maradnánk. Abban mindenki biztos lehet, hogy Harcsa Veronikát énekelni sehol máshol nem lehet ilyen sokszor hallani, legfeljebb egy külön neki szentelt fesztiválon, egy másikon, mert ez nem az.
Harcsa Veronika.
Harcsa Veronika.
A hangosan beharangozott megújulás ellenére nem okozott valódi meglepetéseket az idei Művészetek Völgye. Kilábalva a néhány évvel ezelőtti gyengélkedésből a fesztivál köszöni, továbbra is életben van. Összesen tíz napig tartott, Kapolcs mellett Vigántpetenden és Taliándörögdön is zajlottak a programok. A korábbi fesztiválélmények nosztalgiájával átitatott környék, Öcs, Pula, Nagyvázsony és Monostorapáti a fesztiválátvonulást követő derűs csendben várta a szálláshelyekre érkezőket – belőlük ugyanis bőven jutott mind a két hétvégére. Az új helyszínektől és programoktól túlcsorduló műsorfüzet dacára az összhatás kicsit egysíkúra sikerült.
Az utolsó előtti napon, egy kiürülő árnyékos udvarban lemondó hangon telefonált mellettem egy családapa. Sehol sem talál szállást az utolsó napra, és a tömegre való tekintettel a várólistára se lett volna érdemes feliratkoznia. A szomszédból áthallatszott a délutáni koncert utáni jammelés, és akkor elkapott a jól ismert záró hétvégés hangulat. Amikor a programfüzetet lelkiismeretes turista módjára kézben tartó, vagy a telefonján völgyes applikációt futtató ember végül megállapítja, hogy hiába a karszalag, a betervezett programok felére úgysem jutott el. Vagy azért, mert kivárta a kezdetben gyors lefolyásúnak tűnő zápor végét, vagy egyéb primer szükségletekkel volt elfoglalva, mint például a másnaposság. Ha pedig éppen akkor kezdődött el valami, amikor ő is időben odaért a helyszínre, kiderült, hogy egy felnőttek számára nem túl izgalmas gyerekprogramról van szó, csak valami okból mégis csupa felnőtt ül a babzsákokon, középen pedig Lackfi János három órán keresztül verset ír.
Stringbike.
Stringbike.
A Design Terminál udvarában – ami azok közé az idén először bemutatkozó udvarok közé tartozik, amelyek új színt hivatottak hozni a hagyományokba – különben meglepően jól lehetett szórakozni nemcsak gyerek fejjel. Budapestiként ismerős volt a hely, de nem igazán tartozom a visszajáró vendégek közé, ezért kellemes meglepetést okozott, hogy ellentétben a legtöbb kézműves standdal, nemcsak vásárolni, hanem játszani is lehet. Például ki lehetett próbálni a néhány éve berobbant találmányt, a Stringbike-ot, amiben az a különleges, hogy nem fogaskerekeken gördülő lánc, hanem egy magyar fejlesztésű hajtószerkezet hajtja. A szakmai beszélgetések témái mindig kapcsolódtak valahogyan a nagyváros-vidék viszonyának különböző megnyilvánulásaihoz, és ebben kulcsszereplőként kerül elő a kreatív ipar szerepe – a beszélgetések a „High-tech pajtában” voltak. Az önreflexió részeként nemcsak a Design Terminál szerepvállalásán lehetett eltöprengeni, hanem a főváros és a kapolcsi települések közti kölcsönhatásokról is. Az egyik boncasztalra tett kérdés az volt, hogy lehet-e a kis falvakban alkalmazni a városi életformát. Mindezek a témák valahogy megtisztulnak távol a csillogó üvegfalú építészirodáktól és zajos tömegközlekedéstől, de emiatt nem kell senkinek rosszul éreznie magát. A Hello Wood alkotótáborban készült építmények és szobrok sikeresen visszavezetik a városból érkezőket mondjuk a csórompusztai kukoricatáblába egy szép rácsozatú, hosszú kifutón.
Úgy tűnt, a délelőtti fröccsöket fogyasztók kellemes időzavarához hasonlót élt meg maga a fesztivál is. A gyakorlatilag már idén negyed évszázados Művészetek Völgye gőzerővel várja a következő jubileumi évet, és ez rányomta a bélyegét az idei hangulatra is – megjegyzem, ez nem feltétlenül volt jó hatással az összbenyomásra. 
Az utóbbi években lehetett Völgybe menni, mégis, amikor valami egyszer már elmaradt, annak minden új alkalommal sokszorosan lehet örülni, mintegy győzelmet aratva az elmúlás felett. Így volt ez most is.  

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek