Már régen nem csak a végtelen amerikai utak mentén fekvő neonfényes bisztrókban pultot támasztó alakokról süt a csontmagány, de újabban a body buildinges, kigyúrt srácokról is, akiknek egyetlen vigaszuk a felpumpált izomköteg. Ami ugyan abszolút testi teljesítmény, mégsem vonzza magával automatikusan két ember testközelségét.

Szép az izmos test, a görög atlétakultusz óta nem keletkezett a maihoz fogható ázsiója, a két testeredmény közötti különbség azonban óriási, ami nem a bicepsz körméretével írható le, hanem a két kor társadalmilag elvárt, különböző célú indokaival. Az antik korban a testi kondíció fejlesztése az elme működésének záloga volt (Platón szerint), ma viszont a kettő összekapcsolásáról tömeges méretekben szó sincs, az „atlétatermet” kialakítását gyakran csupán az elérni kívánt dekórum mozgatja – amihez elegendő egy edzőtermi bérlet. Az „ép testben ép lélek” harmóniája tehát elhalványult, a mérleg nyelve határozottan az előbbi felé billen, ám közben a lélek és a szellem folyamatosan gyötrődik a leplek alatt. Ez az egyik impulzus, ami Fürjesi Csaba műveiről leolvasható. A másik: hogy mindennek az egyik lehetséges, de inkább fő okként valószínűsíthető  melegágya a virtuális világ finom, mindent átszövő hálója, ami a valós emberi léptéket, a normális kapcsolatokat és a spontán érzelmeket egyre labilisabbá teszi.

Egyfajta kozmo-magány árad Fürjesi Csaba Raiffeisen Galériában kiállított festményeiből, pedig nem nagy az anyag, csupán nyolc kép, s ennek az aprócska kollekciónak a Biodíszlet címet adta a művész. A kifejezést régebb óta használja a színházi szakma, akkor, amikor tömeg (kórus vagy statisztéria) tölti be a hiányzó díszlet helyét (hogy a kevésbé epés változatot említsem), a lényeg, hogy e szellemes szóösszetétel ebben az esetben kesernyésebb jelentésű, jól hangzik, de túl tág, s ha helyesen értelmezem, a kegyetlenebbül hangzó „bio dísz” hosszabb és kíméletesebb változata. Ha tényleg így van, akkor az az értelme, hogy az ember csupán, mint egy mutatós, szerves dekoráció fityeg a világon.

Fürjesi Csaba képeinek alapja egy rezgéshullámokat idéző felület, vagyis az okostelefonok, az iPadok, a Facebook digitális közlekedéscsatornáit leképező faktúra, s ebben a megjelenített virtuális térben beszélnek el egymás mellett képei jelen lévő vagy a képtéren kívül tartózkodó szereplői. Például a Próbamagány című művön nincs alak, csak a hiánya tátong a végtelen horizontra helyezett üres ágy mellett, de ugyanígy, a borostyánnal befuttatott, „arctalan”, fekete sziluettként tornyosuló gyárépület is néptelen (Borostyán művek). A nemlét ellenére mégis érezni az emberi aktivitás lenyomatát, de csak a felszívódott, önálló akarat emlékeként. Amikor viszont megjelenik a figura, mint az Epizód és az Örvény című vásznakon, akkor a reménytelenség szele fújja át a humán szférát, mert a két-két atlétatermetű fiú találkozása (egymással és bármivel) meglehetősen reménytelennek látszik. A képeken nincs belakható tér, nincs gravitáció, nincs előtte és mögötte, pedig minden konkrét, összességében mégis elvont. S bár minden (és mindenki) mozdulatlan, a történet felgöngyölíthető és elmesélhető.

Az Akadémia utcában található Raiffeisen Galéria nívós programot visz hosszú évek óta, működését jeles alkotók és elszánt nézők kísérik a furcsa helyszín ellenére. Mert annak, aki a tárlatokra kíváncsi, a mindennapjait élő bank ügyintézői területén kell átkelnie a galériáig, amely az egyik legszerencsésebb kiállító teret tudhatta a magáénak. De csak eddig, mivel a két, egymással szembenéző, alacsony, de jól kihasználható termecske ma már banki terrénum, helyettük a vendégfallal elkülönített, kisebb s egyébként is hátrányosabb helyzetű előtér vette át a galéria funkcióját.

Ha jól hallottam és értem, e tény korántsem a bank(ok) kultúraellenes önkényének a következménye (hiszen a Raiffeisen élenjáró mecénás), hanem kényszer, amit néhány kisebb fiók bezárása eredményezett, a területszűkítés tehát a kultúramentés tiszteletreméltó stratégiája. Persze, vannak veszteségek. Például az, hogy az alkalmi tárlatokon így feleannyi alkotás fér ki, s az sem mellékes, hogy a Raiffeisen jelentős műgyűjteményének közszemlére tett darabjai közül a paravánok takarása miatt a külső vendégek számára már szinte semmi sem látható.

Fürjesi Csaba egyik képén három zománcozott, gyári pucérságú üres fürdőkád áll. Belül semmi, kívül semmi, a címe: Szabadság – Egyenlőség – Testvériség. Nincs más hátra, képzeljük bele!