Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ANNAK SZÍVE VÁGY

Sajó László: A futball ábécéje
2014. júl. 15.
Igazat mond a teljes könyvcím: a futball ábécéje és más történetek kaptak helyet a kötetben. A focianekdoták is mind „más történetek”, és ami nem futball, csak mindennap, azt is gólra játsszák. A labda gömbölyű, az élet nem. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Sajó László az egyszerre adomázó és lírai mikronovellák, valóságdarab-esszék, sorstöredék-vallomások sorát folytatja. Az Öt és felesből (2008) ismert kispróza „második félideje” az újabb gyűjtemény, mely után „hosszabbítás” még nagyon is elképzelhető. Régi igazság, hogy a futball nem csupán sport, játék, hanem közös nyelv, még azok is értik, akik nem beszélik. Erre az alapra manapság is építkeznek nem kevesen a mai magyar rövidtörténet és elbeszélés jeles művelői közül. Nulla nézőszámú alsóbb osztályú meccsek tudósítójaként Szálinger Balázs szerzi be rendszeresen a remélhetőleg írói munkásságában is kamatozó élményeket, mesterfokra főleg Kőrösi Zoltán emelte az e matériához rendelhető beszédmódok egyikét. Persze nem szabad megfeledkezni a veteránokról sem: Mándy Iván, Karinthy Ferenc, Ferdinandy György, Moldova György, Módos Péter, újabb hullámban Esterházy, Kukorelly, Darvasi and others, részint gombfocira méretezve Tandori. De mindegyiküknek más színű a meze.
Milyen Sajóé? Amilyen egy értelmiségi vándorlegényé, magát jó- vagy rosszkedvében hontalannak láttató deresedő garabonciásé lehet, az évszakhoz illően. A nyolc ciklusból álló kétszázhatvan oldal sokszor nem a futballpályákon, hanem a pályák büféiben s más korcsmákban, restikben, pincékben, ivókban, ét- és ittermekben érzi otthon magát. Megbízható információkat kapunk egy regiment italmérés sörárairól (vigyázat, a megírás és a megjelenés között történhetett emelkedő irányú árváltozás), a kiszolgálás nívójáról, a talponállók, padonülők unikális adottságairól (lásd például a Borfeusz az alvilágban és a Belső utak című fejezeteket), s mindenekelőtt a társadalmi miliőről, az egyén kallódásáról. Buboréknyit kosztolányisan, krúdysan, tersánszkysan – ám a nagy árnyakról csak bizalmasan szólhatunk, nem mint mesterekről, követett példákról. 
A pályák és csárdák közti örökös vándorlás pikarója a K. Dezső (vagy esetleg például K.övesi Dezső – a tartalék) névvel illetett önéletrajzi-sajózati alakmás, aki természetesen a maga esendőségével a régi nagyság(ok) előtt is tiszteleg, amikor ekként neveztetik. Kell-e mondani, hogy K. Dezső legközelebbi társasága elképzelhetetlen E. Kornél nélkül? Körülöttük valahogy rendre összeverődik az örökké szomjas és futballtörténetek élettanulságaival mindig feltöltekezett, mesélő kedvű baráti banda, a sikert és csődöt egymás közelségében feloldani igyekvő csapat.
Alulról építkezik nosztalgia, rezignáció, szkepszis, illúzió, éleslátás, rajongás, emlékezés (futball)epikája: az alig megvonalazott, kikopott gyepű pályák, a széthulló sokadosztályú vidéki bajnokságok felől, fel, fel. Oda, ahol. A történetek magasa is talán csak egy régi Zete–Fradi táján karcolja az eget (1–0, gólszerző: Szimacsek, már a 25. másodpercben. 1973. május 6-án történt mindez Zalaegerszegen. Nagy Béla FTC-krónikás 1969–1974-es klubnaplója is tanúság rá. De Sajót nem kell ellenőrizni adatilag). Alulról építkezik és rombolkozik K. Dezső is. A legtöbb, amit elmondhat magáról, hogy – épp a Péterfy Sándor utcai presszó a tárgy – a Péterfy Sándor utcai kórházban is „az alagsorban járt K. Dezső, nem a proszektúrán, cétén. És a vécén – K. Dezső emléket idéz, nem kellemes…”
K. Dezső emlékei többségükben nem kellemesek, de a művészslepp, éjszakai vagány, korhadt értelmiségi baráti kör és az irodalom – a hajdani nagyok szellemsuhanása: Pilinszky például –, az irodalmi idézetek sokasága, a menekvésnek hinni-hitetni próbált nagybetűs Művészet mégis átszépíti, amit tudat, memória, fantázia, bódulat és tárgyilagos látás összevegyít. A futball és az irodalom szakszavai egymással elegyedve – olykor a közhelyességtől sem visszahőkölve – képezik a masszív, noha lenge minimáliák jellegzetes stílusát. „Idegenben jó az iksz. Élet–Halál 0–0” – a kórházfolyosón, megalázó klozetkrimi közben és után. Ám elég egyet-kettőt lapozni, hogy ezer és egy applikált versidézetre, intarziázott vendégszövegre, aki-tudja,-tudja műcímre bukkanjunk (A női partőrség szeme láttára – mondja K. Dezső, és ezzel a darabcímmel a szerző, Békés Pál emlékét is mondja, hiszen éppen a Csikágóban járunk. Az erzsébetvárosi Alpár utca hajléktalanokkal zsúfolt egyik borozójában. A könyvbeli emlék-Békés, a Budapest-kóbor Sajó: a két bölcsész és velük együtt még egy sereg filosz ne tudná: Németh László Bűn (1936) című regénye lapjain egy másik, előkelő Alpár utcában épül az a villa, amelyet a tulajdonosa, az íróra olyannyira hasonlító dr. Horváth Endre mélyen megvet, restell, nap mint nap a saját házuk majdnem-hajléktalanjával, a mindenes szolgáló, vidékről ide szakadt, tenyeres-talpas Lajossal szembesülve? Hasonló szó-, szöveg-, mondatzene-, utalás- és egyéb impulzusok tömkelege, összjátéka is élteti a könyvet).
Burger Barna, mint az Öt és feles esetében ugyancsak, balladás fotókkal kíséri a könyvet. A monumentalitás szomorúságát kifejező felvételei (főleg a Népstadion-képek: a tribüntörzs, az óriásszobrok, valamint a sínháló-rajzolatok) ugyanúgy egybeforrnak a Sajó-hangulattal, mint a részletekre (cégérre, graffitire) fókuszáló kattintásai. Magányos, létbe vetett egyént ugyanolyan mondandósan jelenít meg, mint néhány fős csoportozatot, illetve ember nélküli futballpálya-, kocsma-, vasút-, stég- és más tájakat. 
A rövidtörténetek egymás variánsai, ellentettjei, kiegészítői, színváltozatai. Kissé regényes – novellafüzéres? – folyamukban valamennyi java írás: prototípus. Például az Erdőbényei, amelyben a jelen recenzió címét tápláló – s önmagában is már máshonnan táplált – „Ki itt a bort itta, annak szíve vágy” felirat, hiányos mondat, citátummaradék olvasható. Meg az is, hogy K. Dezső egyik bonmot-ja (a jó tokaji borhoz egymással azonos két dolog kell: a pinceboltozaton a nemespenész – meg az ember, „aki nemes penész”), bölcselkedéseinek egyike „nem arat nagy sikert”. Nem ritka az erőltetettebb (nyelvi) szellemeskedés, az ismétlő jelleg A futball ábécéjében. Mégis „világbajnok” szöveg(forma) ez; elbírja, hogy több tucat szereplőjéből a legjobb tizenhat között kiesik, amelyik kiesik. Ami marad, úgy cseles, hogy az már színtiszta költészetpróza.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek