Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A TETTES A FEKETE HÚS

Havasréti József: Űrérzékeny lelkek
2014. jún. 16.
Megmagyarázhatatlan dolgok, kémek, álmok, drog és hatalom beoltva egy több szálon futó detektívregénybe: ezeket is nyújtja Havasréti József Űrérzékeny lelkek című könyve. FEKETE I. ALFONZ KRITIKÁJA.
Felbukkannak többek között az ellen-irodalom és ellen-kultúra alakjai; a szereplők életét egy titkos kísérlet alakítja, illetőleg mindent áthat a bizonytalanság és a gyanakvás. A két utóbb említettnek remek hátteret biztosítanak az időpontok és a földrajzi helyek. Helyszínek tekintetében a Szovjetunióból kiindulva az Amerikai Egyesült Államokon át Magyarországig vezet az út. A regény kezdete a huszadik század elejére datálódik, s felöleli a teljes évszázadot. Az elbeszélés középpontjában a fekete hús nevű drog áll. Minden kimondott és kimondatlan probléma, megoldatlan kérdés mögött megtalálható.
A történet egy Szovjetunióban élő zsidó fiú elvándorlásával kezdődik, majd a pszichedelikus irodalom két meghatározó alakja, Aldous Huxley és William S. Burroughs beszélgetésével folytatódik. A jelen és a múlt találkozásai, azok váltakozásai életre hívják a műfaj megoldásait, azonban ezúttal nem gyilkost kereshet az olvasó, hanem a miértre érkező válasz után kajtathat. A primitív törzsi hiedelemvilágban gyökerező elképzeléseket és kérdést viszi a narrátor a magát egyenlőnek hirdető, ám azt gyakorlatba át nem ültető társadalmak felé.
A könyvet áthatja a keményvonalas (jelen esetben az űrre gondolok) és a társadalmi irányultságú science fiction irodalom kelléktárából való kölcsönzés, megbolondítja a szocialista Magyarország atmoszférája és a magyar neoavantgárd irodalom, elsősorban Hajas Tibor munkássága. A popkulturális oldal hangsúlyozása, mi több, sulykolása arcpirító, felesleges és rosszul megoldott. Ugyanakkor az erő és a hatalom megszerzésére irányuló kísérletek mint mozgatórugók jól megállják a helyüket. A szereplők közt szétszórt nyomok felgöngyölítéséhez a véletlenek egybeesése is szükséges, amelyek viszont nem illeszkednek mindig hihetően, ahogy néhány karakter motivációs rendszere sem mindig meggyőző.  
Az Űrérzékeny lelkek gazdagon, már-már túláradóan nagyvonalúan kezeli a kulturális és irodalmi elődökre való utalást. A menetrendszerűen visszatérő űrmotívum fontos állomás, ahová a főbb karakterek újra és újra visszatérnek, hogy akár látomás, akár álom formájában tovább tudják lendíteni a történetet. A könyv végén olvasható hivatkozáshalmazon túl tiszteletét teszi itt valamilyen formában, a teljesség igénye nélkül: Hajas Tibor, Sinkó Ervin, Rothbart Irma, Kun Béla és Truman Capote. Az eklektikusság súlyosan levon a mű élvezeti értékéből; az idegen anyag nem csupán regénybeli fogyasztóira hat, de egyúttal az olvasókra is. 
Ez a mesterséges hályog akkor fed be mindent, amikor az író az űrről, az űrből érkezett drogról kezd értekezni, és a science fiction szakzsargonját, toposzait kellene működtetnie. Az addigi (szépirodalmi) regiszter helyét egy tájékozatlanságról tanúskodó hangnem veszi át. Miután ez lecseng, visszatér a szépirodalmi megszólalás, de a homály marad: sok elvarratlan szál fut ki a semmibe, a őszereplőket elnyeli a könyv végtelensége.
Havasréti József könyve tengernyi tudást próbál egy kötetbe sűríteni. A science fiction, a szépirodalom, az irodalomelmélet azonban megüli a gyomrot, s hiába vetül a Sztrugackij-testvérek maró társadalmi szatírájának (A hétfő szombaton kezdődik) árnyéka és a Stalker zónája az Űrérzékeny lelkekre, azok örökérvényűségét nem tudja megközelíteni. A detektívregény műfaját ismerőolvasó várhatna egy összegzést vagy választ a kérdésre, ez azonban elmarad.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek