A sámlik

Több mint 6000 sámli. A berlini Martin Gropius Bau átriumának teljes padlózatát beborítják az észak-kínai falvakból való, Ming- (1368-1644) és Qing-dinasztia (1644-1911) korabeli, alacsony, háromlábú hokedlik. Tökegyformák. A kínai szobrász és konceptművész, Aj Vej-Vej gyűjtötte őket. Újrafestettek. Agyonhasználtak. Sok százezer fenék sok milliószor ereszkedett rájuk. Ettől lenyűgözőek. Természeti törvény-e vagy művészeti: ami sok, az rendszerint szép. Ami nagy, az jelentős. Sok tartalom fér bele. Annyira sok, hogy majdnem bármi.

A triviális jelentéstartalmak, mint az ázsiai társadalmi berendezkedés, a hagyománytisztelet, az antiindividualizmus és a konformizmus mellett nekem például rögtön maga Andy Warhol meg a hengeres paradicsomkonzerv. És mindjárt utána – maradjunk a konzerveknél – az olasz Piero Manzoni. „Minden művészet-e, amit művész hoz létre?” – boncolgatta a hatvanas években, majd egy nap kilencven kakakonzervet dobott a képzőművészeti piacra. A múzeumok és galériák szétmarták egymást a számozott műtárgyakért, egy bulvárlap pedig csak néhány éve leplezte le őket. Meg Manzonit. Egy vakmerő és kíváncsi műkedvelő ugyanis felnyitott egyet a Merda d’artista („a művész szara”) feliratú dobozok közül, és meglátta, hogy abban szar helyett gipsz van.

Mit tesz Aj Vej-Vej? Politikai aktusokat kommentál egyszerű képekben. Majd megmagyarázza őket. Rögtön a berlini Evidence című kiállításának bejáratánál 150 Forever márkájú bicikliből épített egy kupoláig felnyúló oszlopot. Yang Jiának szól a csillogó biciklihenger, annak a pekingi fiatalembernek, akit azért fogtak el, mert egy nem regisztrált kölcsönzött biciklit tekert. Később hat rendőr meggyilkolásával vádolták és halálra ítélték.

A következő terem parkettájára vagy háromezer folyami rák van kiszórva. Itt is megakadnék annál, milyen jól néznek ki porcelánból, vagy elasszociálnék hirtelen a globális felmelegedésig, ha nem sietne segítségemre egy újabb falszöveg. Ami elmagyarázza, hogy a hexie (harmonikus) kifejezést az utóbbi években a kínai kormánypropaganda a kínai társadalom leírására használta. Ám a szó jelentésének állítólag van egy másik rétege is, amely magában foglalja azt a „megkérdőjelezhetetlen konformitást”, amit a kormány minden állampolgártól elvár, hogy stabilitását megtarthassa, akár erőszak árán is. Internetes aktivisták a hexie kifejezést gyorsan a sokféleség és a szólásszabadság veszélyeztetésének szinonimájává tették. A végső csavar a dolgon, hogy a hexie azonos alakú szóként folyami rákot is jelent kínaiul. Ezzel a szójátékkal Aj Vej-Vej a kínai társadalmat vöröses hátú ráktársadalommá teszi, ahol kritikát lehetetlen egyenes úton megfogalmazni, mindent kódolt nyelven kell közvetíteni, nehogy fennakadjon a cenzúra hálóján.

A rákok

A rákos terem falát sok ezernyi díszes adósságlevéllel tapétázta ki a kínai. 2011-ben Aj Vej-Vejt a hazájában letartóztatták és 81 napig fogva tartották egy titkos helyen. Szabadon bocsátása után azzal vádolták, hogy befolyása alatt áll a Beijing Fake Cultural Development Ltd., amely vállalat nagy összegű adót csalt el az államtól. A hatóságok felszólították a céget, hogy 15 napon belül 1,7 millió eurónyi adót és késedelmi pótlékot fizessen be. Ezt az akciót sokan tartották egy Aj Vej-Vej elleni politikai megtorlásnak, szólás- és gondolatszabadsága korlátozásának. Kínában nem szokatlan módja ez a politikai ellenfelek ellehetetlenítésének, és azzal nyilván nem számoltak a szervek, hogy a konceptművész rajongói és követői néhány nap alatt több mint egymillió eurót adnak össze az interneten, hogy kihúzzák őt a csávából, egyúttal jól bemutassanak a kínai hatóságoknak.

Winchesterek, komputerek, floppyk

Valahogy úgy, ahogy Aj Vej-Vej tette Perspektívatanulmány című, szintén kiállított fotósorozatán. A pekingi Tiananmen teret, a washingtoni Fehér Házat, a párizsi Eiffel-tornyot és a berlini Reichstagot éppúgy fényképezi le, mint a barcelonai La Sagrada Familiát, a római Colosseumot vagy Mona Lisát. Kinyújtott középső ujjú bal kezével a kép előterében. A lehetséges interpretációk közül az egyik, hogy ilyen egyszerű nonkonformistává (és egyszerre művészivé) válni. A másik értelmezés megint csak a falon olvasható, megint csak az a fura érzés fogja el tőle az embert, hogy azt nem művészettörténész vagy kurátor írta, hanem egy rajongó. Utóbbi magyarázat szerint ezzel a széles körben ismert és elismert gesztussal (bazd meg, kapd be, húzz a picsába) a művész a perspektívájára és függetlensége mindenkori megőrzésére hívja fel a figyelmet. Egy igazán autonóm művészszemélyiségnek nemhogy a vatikáni Szent Péter-bazilika, de még egy képeslapra illő miamii tengerpart előtt sem szabad térdre borulnia.

A biciklik. Fotó: Bócsi Krisztián

A kultikus helyek és az eredetiség imádata helyett hozzon inkább létre ő eredetit. Dokumentálja például 81 napos fogva tartásának mozzanatait olyan részletességgel, hogy az kitegye a világ eddigi legnagyobb Aj Vej-Vej-kiállításának háromnegyedét. Forgasson belőle heavy metal-videoklipet vagy egyszerűen csak tegye üveglap alá és világítsa meg profin annak a hat darab műanyag vállfának a hiteles mását, amelyet a fogsága alatt kapott az őreitől. Üvegkristályból csiszolt változatuk most ott pihen a Martin Gropius Bauban a jáde kőből kifaragott bilincsmásolatok és az ugyancsak műalkotássá magasztalt tisztálkodó-szeres üvegcsék tőszomszédságában.