Milánói Világkiállítás építészeti látvány-ötlet pályázat
2014.01.19.

Eredményt hirdettek a Milánói Világkiállítás építészeti látvány-ötlet pályázatán. A nyertes egy óriási vízimalom, amelynek kereke egykedvűen őrli az egészséges magyar jövőt. Határozottan jobban jártunk, mintha egy invenciózus elme a Dantétól kölcsönzött mottót szó szerint értelmezte volna. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Malom
Malom
A magyar találékonyságot Rubik-kockába préselni szándékozó terv sikere pedig előrevetítette egy koronát, esetleg koronázódombot ábrázoló pályamű lehetőségét. Annál is inkább, mivel a pályázat kiírásában az archaikus magyar világkép tükrözése alapkövetelményként szerepel, mint „a világot ’betonmonstrumokba’ fullasztó építészeti dogmákra és szabványokra” adott kackiás válasz. Az épület, melynek jellegzetességei a kiírás szerint a „hagyományos és organikus formák, az élet körforgásáról, a folytonos fejlődésről és megújulásról szól. Így a növényi ábrázolások az emberi lét és a világegyetem összekapcsolódásával jelenítik majd meg a bolygónkat alkotó mikro- és makroszintű elemek egységét.”

Nem volt tehát könnyű helyzetben az a negyvenöt versenyző, aki beadta pályaművét a nyilvános ötletpályázatra, amely hangsúlyozottan nem az épület konkrét terveire, hanem a látogatókat rabul ejtő látványra vonatkozott. Pedig további kötöttségek is nehezítették a dolgukat, hisz a magyar részvételnek a 2015-ös Milánói Világkiállítás jelmondatához - „Táplálni a Földet, energiát adni az Életnek” – kapcsolódó koncepciója is van, és az épületnek, valamint a kiállításnak természetesen ezt is tükröznie kellett. A magyar kiállítás mottója a címben szereplő Dante-idézet: „Koronája ama földnek, amelyet a Duna szel át...” Magyarország három kiemelt témakörrel kíván jelen lenni: mint a víz országa, az egészséges hagyományok földje és az agrárkutatás hazája – ezen belül az őshonos állat- és növényfajok génmegőrzése, valamint annak demonstrálása lesz hangsúlyos, hogy Magyarországon a „GMO- mentes zöldségek, gabonafélék és egyéb növények termesztése  kiemelt cél, azért, mert mi gondolunk a gyermekeink és unokáink egészségére is.”

A Malom belső tere
A Malom belső tere
Bizonyítandó a nemzetközi szereplés súlyának demokratikus elosztását, az ötletpályázaton bárki indulhatott, nem volt feltétel az építész diploma – akit tehát a fenti sorok megihlettek, bátran ötletelhetett. Sőt, a tervlap.hu híradása szerint a mindössze 33 napos határidővel meghirdetett pályázatról a nagy építészeti portálok nem kaptak értesítést (még az állami e-építés.hu sem), csak a kormany.hu oldalán volt olvasható, onnan vették át a legszemfülesebb szakmai szervezetek, jelesül a Magyar Építőművész Szövetség. Ennek ellenére a negyvenöt pályamunkát az illetékesek szép eredményként könyvelték el. A meghirdetés után kijelölt, és egy idős és tiszteletben álló tájépítész kivételével hazai és határon túli építészekből álló zsűri választotta ki azt a tizenöt munkát, amire az expo honlapján két héten át szavazni lehetett.  

 
Sárkány Sándor és Ertsey Attila munkája
Sárkány Sándor és Ertsey Attila munkája
Ezek után kész csoda, hogy a díjazott művek között csupán egy sámándob alakú épület szerepel, és az is csak második díjat kapott. (Sárkány Sándor és Ertsey Attila munkája, ALAKOR jeligével). Ha valaki nem tudná kapásból, az Alakor egy ősi búzafajta neve. A győztes munka, a MALOM (Getto Tamás, dr. Hutter Ákos) a kortárs építészet visszafogott formajegyeivel és anyaghasználatával ötvözi a búzamezőket, mint a lokális magyar gazdaság, a helyi erőforrások kifejezője. A bemutatott munkák közt valóban ez az egyetlen, amely az építészet eszközeivel igyekszik felfejteni azt az ideológiai gombolyagot, amit a kiírás a pályázók lába elé gurított. Az épület működő malom, teteje esővízgyűjtő, a víz energiája malomkereket hajt meg, és a „malomárokban” jut el a napszivattyúhoz. A napszivattyút napelemek működtetik és arra hivatott, hogy visszaemelje a vizet a tetőre. Az épület üzenete a tervezők szerint a körforgást biztosító és megújuló energia élményszerű megjelenítése, valamint a fenntartható fejlődés gazdasági modelljének, a Kék Gazdaságnak a jelképe. Az ízléses épületet a közönség is díjazta, a tájépítész zsűritag azonban kiemelte: az Expo éghajlati körülményei között tartós esőben reménykedni átgondolatlannak tűnik. 

FAFŰ
FAFŰ
A megosztott harmadik díj egyik győztese a Cantata Profana (Alkér Katalin, Bartha András Márk, Gyulovics István és Kovács Zsófia) Bartók művének, illetve az alapjául szolgáló kolindának a térbeli megjelenítésére vállalkozott. Egy viszonylag kis alapterületű bejárati épületen átjutva, a teljes területén nemezzel lefedett parcellán álló, ragasztott fatartókból imitált erdőn át közelíthetik meg a látogatók a forrást - zokniban. A másik harmadik díjas, a FAFŰ jeligéjű terv (Bártfai-Szabó Gábor, Nagy Mariann és Molt Klára) érte el a közönségszavazáson a legmagasabb pontszámot. A három méter magas fűzfavesszők kötegei közt mint óriás fűerdőben juthatunk el a három – a képek tanúsága szerint szalmabálákból épített – toronyig, ahol a víz, a búza és a gyümölcsöskert édeni illúziója hivatott meggyőzni a látogatókat arról, hogy a Kárpát-medence maga a földi Paradicsom. A szavazókat nyilván ez győzte meg és nem a bejárati pavilon kemény, piros-fekete minimál-építészete. A zsűri döntése után tartott sajtótájékoztatón elhangzott kevés szilárd kijelentés közt szerepelt, hogy a nyilvános szavazás Szőcs Géza kormánybiztos személyes kezdeményezésére valósult meg, és az ötletgazda nagy megkönnyebbülésére a laikusok véleménye feltűnő párhuzamosságot mutatott a zsűri döntésével. 

Cantata profana
Cantata Profana
Ezt a döntést viszonylag nehézkesen sikerült kommunikálni a sajtótájékoztató közönségével, a nevek, pályaművek és sorszámok egyeztetése láthatóan nehézséget okozott. Szőcs Géza utalt arra, hogy a jeligés pályáztatás amúgy is csak formalitás, hiszen a kollégák felismerik egymás munkáját, bármelyik felén üljenek is az asztalnak, bár a nevek körüli bizonytalankodás épp az ellenkezőjét látszott bizonyítani. Ez egyébként az építészeti tervpályázatoknak valóban születési rendellenessége, mégis disszonánsan hangzott egy pályázat eredményhirdetésén, a demokrácia fellegvárában. Végül azonban összeállt a mátrix, és kiderült, melyek a győztes munkák, és kik jegyzik őket. A zsűri egy 3 millió forintos első, egy 2 millió forintos  második és két  1 millió forintos megosztott harmadik díjat adott ki, valamint a zsűri elnökének különdíját fél millió forint értékben. A különdíjas terv, a KUTAK HÁZA jeligéjű (Nagyné Iván Katalin, Páger László, Mindák Gergely és Bodóczky Antal) meglepő módon nem szerepelt a szavazólistán: újságírói kérdésre az illetékesek elmondták, a megvalósíthatóságát a zsűri kérdésesnek ítélte. A röpke pillanatokig felvillanó képek alapján róla többet sajnos egyelőre nem tudunk, de a kormánybiztos ígérete szerint az eredményhirdetés után hamarosan az összes terv felkerül az expo honlapjára. 

A kormánybiztos elmondása szerint a korlátozások nélküli felhasználási és módosítási feltételekkel a birtokába került pályaművek alapján a kormány egy tervezési programot készít, és ez lesz a közbeszerzési pályázat alapja. A leendő épületről a mostani eredmény azonban nem sokat árul el – azt ugyanis Szőcs Géza a sok bizonytalan adat között meglepő határozottsággal kiemelte: ha az építész szakmai szervezetek által kiharcolt pályázat alapján első díjas terv túllépné a 2,5 milliárd forintos költségvetési keretet, vagy nem illeszthető a magyar részvétel koncepciójához, a kormány szabadon élhet a módosítás jogával. Koncepcióban pedig nincs hiány – ezt a bemutatott munkák igazolták.

El lehet azon gondolkodni, vajon érdemes-e ennyi laikus figyelmet szentelni a magyar pavilon küllemének akkor, amikor az elmúlt évtizedek magyar világkiállítási szereplései számtalan egyéb tisztázatlan körülménnyel írták bele magukat a köztudatba. Az expo maga is kérdéses műfaj – névlegesen kulturális esemény, valójában azonban a gazdasági kapcsolatok elmélyítését szolgálja –, és akkor még finoman fogalmaztunk. Az üzlet tárgya és hordozója azonban valójában többszörös értelemben is az épület – a magyar pavilonok legalábbis ezt bizonyítják. 

A sevillai héttornyú palota 1992-ben, a hannoveri hajó 2000-ben valóban építészeti szenzációt jelentettek az adott világkiállításon, és Magyarország hőn áhított nemzetközi imidzsét jótékonyan befolyásolták. Makovecz Imre és Vadász György mindketten jelentős életművet tudnak maguk mögött, kiválasztásuk tehát nem történt érdemek híján, még ha a körülmények olykor sajátosak voltak is – Sevillában történt meg először, hogy nem a pályázati győztes terv, vagyis Janáky István lepkeháza épült fel. A 2010-es Sanghaji Expo-n szereplő Gömböc a körülötte álló erdővel minden egyéb körülmény ellenére Magyarország egyedülálló szellemi termékének állított nagyon is erős emléket a kortárs vizualitás eszközeivel. Tervezője, Lévai Tamás számtalan nemzetközi pályázat nyertese. A pavilon tehát maga az üzenet – és ezt semmiféle politikai és gazdasági botrány nem tudja felülírni. A 2015-ös részvétel a jelen pillanatban még nem bír határozott körvonalakkal - az archaikus magyar világkép sajátosan egyedi vonásainak kibontása egyelőre várat magára.
Szerző: Zöldi Anna