Szabadaz Á / Kaposvári Csiky Gergely Színház - POSZT 2008
2008.06.12.

Legelsősorban is nagyon szabad előadás a Szabadazá. És nemcsak azért, mert voltaképpen a legújabb kori szabadság kitöréséről szól – bár a kohézióját ez adja -, hanem azért is, mert változatos kifejezésbeli és formai eszköztárát is a szabadság szervezi. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org
Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org

Lehettem volna a határáttörők egyike. Mármint nem a valóságban, hanem a kaposvári Csiky Gergely Színház Réthly Attila rendezte stúdióelőadásában. Akkor pedig beözönölhettem volna a játéktérre, lendíthettem volna az égnek a kezem a „határőrök” tétova, bizonytalan, éppen ezért agresszivitással és hangoskodással megfejelt fegyver-hadonászására; ha nagyon igyekszem, akár a földre is hasalhattam volna, mielőtt elfoglalom nézői helyemet a játéktér oldalán. De inkább fentről, a passzív nézők közül figyeltem az egészet…

A filmszínházmuzsikát – merthogy ez az előadás alcíme. Az egyetlen szóvá gyúrt három – miközben egy régóta kimúlt, valaha közkedvelt hetilapra utal, amely egyébként politikától függetlenül, vagyis politikamentesen az ordas kapitalista piacnak esett áldozatául – műfaji, pontosabban eszközbeli egyvelegre utal, de nem kavalkádról van itt szó. Valóban egy lett a három, sőt több eszköz, mert van itt projektor, trükkös fényeffekt, de megkomponált mozgás is; s ha mégis lelni domináns alkotóelemet, hát a filmet látom annak.

Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org
Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org
Egy el nem készült film helyett született ez a színházi este, melynek kerete is egy film forgatása: a Tipli, olaj, léc című mozi elkészítésén serénykednek a szereplők, jobbára a kaposvári végzős színészek. Kézenfekvő lenne most azzal folytatni, hogy nemigen tudjuk, milyen lett volna a mozi, ha Réthly Attila forgatókönyvének megvalósítására mégis sikerült összeszedni elegendő pénzt – de hát hiszen látjuk, nagyjából milyen lett volna. A rendszerváltás körüli életérzés szület(het)ett volna meg benne, valóságtöredékekből, jelentős politikai és társadalmi eseményekből, és az azt kísérő hétköznapi sávból, az (akkori) fiatalok feldobott-euforikus élethabzsolásából kikeverve. Az előadás alapján úgy sejtem, összeállhatott volna az az alapélmény, amely például Gothár Péter mozijából, a Megáll az időből süt, néhány évtizeddel korábbi korszakból kibeszélve.

A forgatás mint színházi alaphelyzet hálás: a sürgés-forgás és csetlés-botlás természetes kísérője az előadásnak. Ráadásul ez oldja meg azt, ami a filmben nyilván vágás lett volna: átköt és összetart. A történetnek van főhőse – Kéthly Anti névre hallgat, kissé forszírozottan utalva egyrészt a rendező személyes „érintettségére”, másrészt a figura „antihős” jellegére -, de mégis a Fodor Viola minimáldíszletében és jellemző jelmezeiben hullámzó, felbukkanó és eltűnő mellékszereplők, vagyis a tervezett filmet összekínlódó és összeszerepelő emberek a fontosak. Az a valamikori ifjúság, amely a Páneurópai Piknikben és a berlini Fal leomlásában tényleg a szabadság – és a "szabad az á(tjárás)" – beköszöntét látta, miközben élt, szeretett, csalt, tombolt, hajtotta a sárga Trabantot, hallgatta a Kispál és a borzot, és voltak illúziói.

Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org
Jelenet az előadásból. Forrás: csiky.org

Az előadás flott, hatásos és jól szervezett. Ironikus és őszinte. Érzelmes és vicces. Réthly jól vezényli a főiskolásokat és a "felnőtt" színészeket – jobban, mint a darabbeli Anti az ő örökké széthullással fenyegető stábját -, a gyerekek ügyesek és lelkesek; és nem pusztán szakmailag abszolválják jól a feladatot, hanem valóban részt kérnek az „ügyből”. Ezért aztán az összteljesítmény jobb, mint az egyéni.

Mert hát ez a színielőadás ügy – ilyenformán a színház egyik elementáris dolgát végzi. Mostanában egyre-másra látni, hogy a fiatalok (és a középkorúak is) szükségét érzik annak, hogy a még történelminek nem nevezhető múltról, saját – vagy szüleik – korábbi önmagáról beszéljenek a kor távolról sem kanonizált formai kelléktárának segítségével. Réthly forgatókönyve – nem hinném, hogy dráma lett belőle, de az előadás alapján ennek szükségét sem érzem – a maga képlékeny módján előhívja az eszközök képlékenységét. Ebből még kijöhet valami…

Korhű kellékek, szövegek és zenék – még nem oly nagy az időbeli távolság, hogy nosztalgiát ébreszthetnének; amúgysem erre megy itt ki a játék. Több benne a kesernyés utóíz – mire is mentünk? -, az elgondolkodó, kissé rezignált kicsengés. Ezt is értjük – még tán egyet is értünk vele.

Kapcsolódó cikkünk:
POSZT 2008

Szerző: Csáki Judit
Díszlet-jelmez:  Fodor Viola mv.,  Dramaturg:  Ari-Nagy Barbara,  Zene:  Kispál és a borz,  Videó:  Sárai Borbála Luca,  Sioós Károly,  Koreográfus:  Kadal Petra mv.,  Zenei felelős:  Sebesi Tamás,  Zenekar:  Barabás Edit,  Sebesi Tamás,  Somogyi Zoltán,  Tolnai Rudolf,  Hang:  Kele György,  Projektor:  Schlichter Ádám,  Világítástervező:  Memlaur Imre,  Fény:  Kehi Richárd,  Gérnyi Róbert,  Író-rendező:  Réthly Attila,  Szereplők:  Hornung Gábor,  Pásztor Pál fh.,  Fándly Csaba fh.,  Molnár Gusztáv fh.,  Poroszlay Kristóf fh.,  Takács Géza fh.,  Vékes Csaba,  Lugosi György,  Lecső Péter,  Szvath Tamás,  Német Mónika,  Urbanovits Krisztina,  Rácz Panni fh.,  Csányi Dávid fh.,  Czene Zsófia fh.,  Nagy Zsófia,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a POSZT 2008 gyűjtőlapján
Megítélt támogatás: 400 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás továbbjátszására (2008)