Fodor Tamás – Szeredás András: „Mélyen tisztelt K!” / Stúdió K
2013.10.24.

Az előadás szinte semmiben sem hasonlít Fodor Tamás huszonnégy év előtti szolnoki rendezésére. Az 1989-re volt kihegyezve, Josef K. ügye ott a 19–89-es aktaszámot viselte. Azóta évszázadokat állt a rohanó idő. Kérdés, a mai Franz Kafka-adaptáció mire van kihegyezve. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Persze a mostani dramatizálás is egészen más, mint az egykori. Legfeljebb motívumtöredékeket őriz. Fodor Tamás és ezúttal már nem először vele dolgozó szerzőtársa, Szeredás András a szöveg-látomás kialakításakor az író naplóit, leveleit, elbeszéléseit is figyelembe vette. Az alapul szolgáló regény, A kastély epikai formátuma ezeket a toldásokat ugyanúgy magába olvasztotta, mint a különféle egyéb kiegészítéseket. S az alkotópáros többet látott bele a sok jelenetre snittelt forgatókönyv-drámába, mint amennyit a Stúdió K produkciója közvetít belőle.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Az abszurditás villanásai épp csak megspriccelik a két rövid felvonást. Szakmai állásajánlattal a táskájában földmérő érkezik a távoli kis településre, de a meghívás ellenére munkájára egyáltalán nem tartanak igényt, mesterségét kétségbe vonják, úgynevezett főmérnökként vagy fölmérőként is semmibe veszik, puszta léte is kérdésessé válik, egzisztenciája végzetesen meginog. A képtelenül valóságos szituációt Fodor néhány epizodikus telitalálattal, ám jobbára fenyegető mélység nélkül, alkalmanként szinte kedélyesen meséli el. 

Pedig a színpada igen jó. Szegő György ide-oda akasztható térosztó táblái mindig ugyanazt a meglehetősen alantas katasztrófa-helyszínt mutatják mindig másként tagolva. A fényforrások a pontfénytől a hangulatvilágításon át a vallatólámpáig sokféle módon képesek jelezni önmaguk ellenkezőjét, a létezés felderíthetetlen, átjárhatatlan sötétjét (a színeket elválasztó fény-kihunyások épp csak ráhullnak az előző képre, s nyitják a következőt). A térben elszórva az idő önmagával való ütközését fejezik ki a rendező által mindig is kedvelt ódon tárgyak, azaz ebben az esetben masinák: műköröm készítésére és fényezésére átállított öreg ipari kisgépek, Kafka korát idéző gramofon, vénséges gyorsfőző. E nevetségessé kornyadt-cifrázott közeg a letűntség ironikus elégiája. Inkább belefeledkezni lehet mosolyogtató, lomha időszerűtlenségébe, mint észlelni benne az időszerű szorongatottságot. Németh Ilona jelmezei a felöltöztetéssel is vetkőztetik – jellemzik – az emberkertet.

Gyabronka József
Gyabronka József
A szürrealitást, groteszkumot majdhogynem kerülő megjelenítésből nem egy elcsépelt bemondás, lapos nyelvi poén is kivonja a maróbb, igazabb hatásokat (mint például az „eleven ember comb” ezerszer hallott anglo-magyar szójátéka). Az egyenetlen színészi játékból (többen több szerepet is megformálnak) Gyabronka József rí ki előnyösen: Polgármesterként – a feleségét játszó, remekül kontrázó Molnár Erikával az oldalán – és a másik „főpolgár”, beszélő nevű Bürgelként is a politikai hajlékonyság és önös céltudat által lenullázódott karakter jovialitásba csomagolt stupid érzéketlenségét célozza be. A lusta meghunyászkodás és az önelégült tespedés szólamainak két eltérő hangfekvése az egyén helyére saját silány árnyát vetíti. Spilák Lajos (A tanító) a hinni már a saját szemének sem akaró és merő kisember. A nyomorultsága elleni elhibázott önvédelem báva amoralitását tömöszköli a bábfigurába: monológszerű, önhergelő tirádája izgága fakóságával az est leghitelesebben kafkai megszólalása.

Lovas Dániel (Jeremiás) és Sütő András Miklós (Artur) gyakornoknak mondott kis besúgói nem válnak becketti clownként sürgölődő, Rosencrantz és Guildenstern-jellegű kíberekké, Sipos György (Schwarzer, Momus) szerepei érdektelenségbe fulladnak. A Josef K-t segítő-akadályozó hölgykoszorú tagjai közül az átszellemülten realista Galathea alakítója, Nyakó Júlia kellően markáns asszonyhivatalnok, akit emlékei és érzéki fantomjai nem munkaidőben ragadnak el. Fridaként Homonnai Katalin lassított titokzatosságának sokszor bizonytalan a tétje (ez a szerzők vétke is), Hay Anna vázlatos külsőt kölcsönöz Olgának, Máté Anett mint Amália alig feltűnő suhanás.

Homonnai Katalin és Nagypál Gábor. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Homonnai Katalin és Nagypál Gábor. Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
A felsoroltak együttesen sem rajzolják ki a kastély körül élő, szolgáló, elámított és önámító népet. A dráma mozgatója egy bizonyos Klamm, a település fölé magasodó, megközelíthetetlen épület teljhatalmú „géniusza” lenne – azzal, hogy sosem lehet vele találkozni, színről színre való látása is majdhogynem képtelenség, és ha (nevének megfelelően) egy hasadékon (periszkópon) bekukucskálva valaki (Josef K.) őt véli felismerni, nem bizonyos, hogy igaza van. Nagypál Gábornak e Godot-i Klammhoz való viszonyt teremtve kellene működnie a Josef K.-funkcióban. Kontúrosat, de ennél jóval kevesebbet hoz: egy – józan eszét elveszteni nem óhajtó, a „megoldásban”, a „kiútban”, az „igazságban” majdnem az utolsó pillanatig bízó – középkorú férfit prezentál, akinek jobb-rosszabb döntései nem azért nem követhetők szolidáris érdeklődéssel, mert a szituáció abszurditása – a Klamm-i totalitarizmus folytán – nélkülözi a tényleges döntések lehetőségét, hanem mert a porózus kafkai adaptációba egy porózus figura keveredett. 

Nem is porózus: por. Amiként az utolsó mozzanat tanúsítja. Az kitűnő, még a kísérő nyelvi lelemény sem rontja el. Ám Josef K-ra hiába várunk, ebbe az előadásba nem érkezett meg, a Stúdió K Kafka-adaptációja nincs kihegyezve.
Cím:  \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\,  Író:  Fodor Tamás, Szeredás András,  Rendező:  Fodor Tamás,  Tervező:  Szegő György, Németh Ilona,  Zene:  Kurtág György,  Fény:  Fodor Gergely,  Szereplők:  Nagypál Gábor, Gyabronka József, Spilák Lajos, Sipos György, Lovas Dániel, Sütő András Miklós, Nyakó Júlia, Homonnai Katalin, Molnár Erika, Hay Anna. Máté Anett