Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

FONCSOR

Kovács Gerzson Péter – TranzDanz: Diverzity / MU Színház
2013. okt. 14.
Huszonöt éves a TranzDanz: Kovács Gerzson Péter műhelyében a magyar táncművészet színe-virága megfordult az elmúlt negyed században. A társulatvezető, aki kipróbált művésztársak, fiatal ígéretek sorát emelte és emeli munkáiba, e választásaiban ritkán nyúl mellé, vagy inkább soha. HALÁSZ TAMÁS KRITIKÁJA.
Tókos Attila, Bora Gábor
Tókos Attila, Bora Gábor
Kovács Gerzson Péter (KGP) az egyik legjellegzetesebb eszköztárral dolgozó hazai koreográfusunk: gyakorlott néző néhány pillanat alatt azonosítani képes egy-egy művét. Az ilyen munkásságra szokás azt mondani: egy tömbből faragott. Mindez nem jelenti azt, hogy alkotásaiban önismétlésre volna hajlamos: már csak azért sem, mert koreográfiáit újabb és újabb testekre, társakra írja, akik beleereszkednek világába, mint fürdőző a tó vizébe. A markáns stílus, karakteres jegyeivel immár negyed százada érik, formálódik, csiszolódik alkotó- és előadótársakban, alakul újabb és újabb társulásokban. 
Jellegzetes jegyekről beszélek, melyek sorával találkozhattunk a jubileumi évben most bemutatott Diverzityben is. A mágikus körforma, a kilépő láb és vele kaszálva lendülő kar, a derékszögben megtört, erős lendülettel mozduló, majd bábok porcikájaként hanyatló-összecsukló végtagok, az archaikus frontalitásban, írásjelként megmeredő testek, a keringés, a színpad végpontjaiban szimultán zajló jelenetek teszik KGP munkáit gyorsan azonosíthatóvá, akárcsak a váratlan, a meglepő, a szokatlanságban megszokott.
E váratlanságok részei az újszerű társulások, kapcsolódások, meglelések is. A Diverzity négy táncosából Bora Gábor az egyetlen, aki a TranzDanz honlapján, a „társulat” menüpont táncosokat soroló széles, harmincfős listáján megtalálható, s aki KGP táncműveinek gyakori szereplője. Blaskó Borbála a Forte Társulat kiváló, sokat bizonyított, sokoldalú művésze, Fehér Laura a Szegedi Kortárs Balett, Tókos Attila a Honvéd Táncszínház társulatának fiatal tagja. Különböző hátterű négyesük a színen mély összecsiszoltság képét mutatja.
Tókos Attila, Blaskó Borbála, Bora Gábor, Fehér Laura
Tókos Attila, Blaskó Borbála, Bora Gábor, Fehér Laura
A Diverzity KGP jelenkép-sorozatának (melybe olyan, az elmúlt években keletkezett művek sorolhatók, mint az Örök élet termékek, a Bankett) szívszorító darabja. A játék helyszíne a színlapon megjelölt DiverZity (a diversity jelentése: különbözőség, sokféleség), a város, melyet „hiszterizált és agymosott, gyűlölködő és féltékeny, reális és irracionális félelmektől rettegő, a vezérért rajongó vagy neki csupán meghunyászkodó” lakók népesítenek be. Közérzeti mű ez, keserves és fanyar, belőle csak a vetített ég bizony egyre szűkülő, távolodó sávja jelent egyfajta kijáratot – felfelé. A darabhoz Wondawulf készített sokrétű, izgalmas, mozgalmas zenei anyagot, a videómunka Horváth Boldit dicséri. A két, nagyon fiatal alkotó munkája önmagában is kiváló.
A Diverzity négy táncosa némiképp a Bankett alakjait idézi: fekete-fehér-grafit (avagy foncsor)szürke jelmezeik, a két táncosnő csillogó smukkjai jóval visszafogottabbak, mint a 2006-os produkcióban látottak, ám mégis helyi napjaink túlcsorduló, a polgári visszafogottságot nélkülöző, harsányságot eleganciának gondoló dresscode-jára emlékeztetnek. A négyek szeme alatt monokliszerű foltok. A lilás plezúrok a „viselet” részei: az élettől újabb és újabb öklösöket kapó helybéliek teljes természetességgel hordják őket. Pontosítunk: a négyből három táncos visel ilyesféle nyomokat. A negyedik, Tókos Attila rendkívüli mimikájú arcán nem verés nyomát látjuk: a sminkjével egy Jokerrel keresztezett Hendrik Höfgenre emlékeztető táncosnak villogó tekintetét keretezi e folt. Az ördögi hatású szemkontúrt viselő Tókosra – játékát figyelve – olykor a gyanú árnyéka vetülhet: talán ő dekorálta ki ilyen alaposan társait. 
Tókos Attila
Tókos Attila
A nyitó képben harsány, izgága revü: a karban bevonuló négy táncos harsány népzenei csinnadrattára parádézik elénk oda s vissza. A tempós zenére rátesznek még egy lapáttal: a sűrű taktusok közé még és még pakolnak egy-egy mozgásütemet, vadul rázzák magukat, mosolyuk villogó, táncuk bazári. A vitriolos paródia megörökítette, cintányéros hacacáré mélyen ismerős, már csak a műpálmák vagy műgémeskutak, a gála csúcspontján bevonuló hatalmasságok, a lapos, taszító beszédek, a semmit pingáló lézerfény-orgia hiányzik. De ezt könnyűszerrel oda tudjuk képzelni. Sírva röhögünk, s a vigyor pillanatonként fagy az arcunkra, ahogy a kifejező tekintetekbe pillantunk. Nem csak össztársadalmi látlelet ez, de megjelennek előttünk a vacak hakniba kényszerülő, egykori ambícióval művésznek tanult táncosok tömegei is, akik hónuk alatt számlatömbbel, esténként néhány ezer forintért igyekeznek biodíszletnek éktelen vacakságokba, ha az itthonmaradásban gondolkodnak.
A hopszassza elül, hőseink magukra maradnak a még tágas ég alatt. Fent, felhők és ágak között a telihold világol. Finom fényekben mozognak most e titkos lelkek, a zugokban, melyek még megmaradtak nekik. Befelé figyelnek, de egy vadállat éberségével. Csoportos önarcképet látunk, keserű látomást, villanásig tartó józanodás és újabb csapások képeinek gyors tempójú egymásutánját. A képek izgalmasak és erősek, némelyik kissé terjedelmesre sikerült, de a látvány, a tömör és fojtogató, riasztóan ismert atmoszféra, a karakterek ereje mindezt feledteti. Wondawulf zenéjében népdal és mozgalmi dal (Marosszéli kerekerdő és Itt van május elseje), népies dallamok és operettes öblögetés foszlányai, apróra zúzott törmelékei ismétlődnek. A zenei anyagban, a koreográfiában merész játékosság és a mélységes nyomasztás. A vázról kagylóhéjszerűen leváló, lepattanó rétegek, a hámlás alól pillanatra feltűnő nyomok. KGP izgalmas eszközökkel ábrázolja a kollektív társadalmi deformitás jeleit. A lefelé taposás, felfelé nyalás jelenségét, a rémült összekapaszkodást, az egykori NDK-revük flitteres világát, melyben a vigalom hajszálvékony rózsaszín lakkrétegként vonta be a valódit.
Fotók: Kővágó Nagy Imre, Jókúti György
Fotók: Kővágó Nagy Imre, Jókúti György
A menettáncokat idéző falanszterek, párhuzamos vonulások a láthatatlan, de minden percet és porcikát átjáró erő és akarat bábszínházának szertartásai. A hatalom természetéről az általa uraltakat, e manipulált sakkfigurákat, marionetteket, usébtiket szemlélve alkothatunk fogalmat. A fogyó és szűkülő, vagy – szép és kifejező ötlettel – zenei taktusok „luggatta” ég, a vonuló, fodrozódó, vastagodó felhők alatt riadt, kényszer és nem választás nyomán összeterelődött sorsközösség létét figyelhetjük. Akárcsak valami terrárium üvegén át.
Felsőbb erő dirigálta önhipnózis, apadó akaraterő képeit látjuk e széles, horizontális képekre építkező, prés alatti létet ábrázoló táncműben. Négy, egyként remek táncos sokrétű játékában, erős karakterében. Blaskó Borbála törődött eleganciája, kétségbeesettséget tartással úgy-ahogy még rejtegető alakja, Fehér Laura ártatlan szépsége, melyet a számítás, a félelem mintha éles késsel, belülről hasogatna föl, Bora Gábornak a hétköznapi agresszió nap mint nap látható, apró jegyeiből összegyúrt, tűpontos gesztusai, Tókos Attila tobzódó játékának szilaj svungja, karakterének túlélésre játszó taposása, a benne rejlő erő és uralom omlásai, falakba ütközése emlékezetes. A játék végén újabb revüs vonulás, melynek zenéje nem akar abbamaradni: a kincstári vigyor csikorgó vicsorrá, a ripacsilag lendülő karok kókadó kolonccá, a csillogó tekintetek tétova, riadt, egymást kereső leskelődéssé válnak. Beakadt a tű? A zene túl hosszú, vagy a türelem fogyóban?
A játék után az éjjeli városba, Nyugat-Európa alsó középosztályának momentán toplistás, kedvenc zabáló, vedelő és hányóhelyébe szabadulva, az éjszaka forgatagában felbukkanó helyiek, honfitársaink infernális sorai közé keveredve, sorra jönnek szembe aztán Diverzity rémtársadalmának hús-vér modelljei.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek