Konferencia - 125 éves a Burgtheater, 1. rész.
2013.10.13.

„Das Haus am Ring”, a körúti épület, a bécsi Burgtheater Universitätsringen lévő palotája 125 éves. Nem a Burgtheater ünnepli tehát 2013-ban a születésnapját, hanem a körúti épület. A Burgtheater, amely nevét a Burgról, a várról, a Habsburgok rezidenciájáról kapta, jóval régebbi. MUSZATICS PÉTER BESZÁMOLÓJA.

A régi K und K Hoftheater az egyik legrégebbi európai színház, majdnem háromszáz éves, a Hofburg mellett, a Michaelerplatzon állt, 1888. október 12-én tartották benne az utolsó előadást, majd lebontották. Két nappal később, 1888. október 14-én nyílt meg a körúton az új, Gottfried Semper és Karl Hasenauer által tervezett pompás neoreneszánsz palota. A színház ennek az évfordulóját ünnepelte a háromnapos konferenciával.

A Burgtheater
A Burgtheater

„Von welchem Theater träumen wir?”, azaz: Milyen színházról álmodunk? – szólt a konferencia címe. A szervezők nem csak a dicső múltra koncentráltak, hanem a jövőre is – többek között a „nemzeti” színjátszás jövőjére. A felvetés, éppen itt, indokolt: hiszen a Burgtheater, története miatt, nem „nemzeti” színház. Legalábbis olyan értelemben, mint sok társa Európa nyugati, de főleg keleti részén. Hiszen a Burgtheater kezdetben a Német-Római Birodalom, majd az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodóinak, arisztokráciájának, később polgárságának volt a reprezentatív (reprezentatív, de nem nemzeti) színháza. Dinasztiák jártak ebbe a színházba és színészdinasztiák játszottak itt, „Burgschauspielernek” lenni évszázadok óta rang. Bécsben talán a nemesi rangnál is többet ér: a Wessely, a Hörbiger, az Albach-Retty, a Schneider, a Schell, a Bleibtreu, a Von Borsody, a Thimig és más családok négy-öt generáció óta határozzák meg e színház játékstílusát – és nyelvét: a „Burgtheaterdeutsch” a tökéletes német beszéd egyik szinonimája. Ezekből a dinasztiákból olyan színésznagyságok származnak, akik a XX. század folyamán a filmvásznon lettek világhírűek: többek között Romy Schneider, Maximilian Schell, Moritz Bleibtreu, Christoph Waltz. Oskar Werner, a Jules és Jim című Truffaut-film egyik főszereplője szintén e színház színésze volt, a Szabó István Mephistójával nemzetközi sztárrá vált Klaus Maria Brandauer pedig azóta is a Burgtheater egyik legnagyobb sztárja – ő is részt vett a konferencián, de erről később.

Bécs, a barokk Európa egyik legfőbb örököse, folyamatosan prezentál és reprezentál. Egyszerre régi és modern. Szinte minden megváltozott ebben a vátrosban az utóbbi száz-kétszáz évben, és néha mégis úgy tűnik, hogy minden változatlan. A színház a per excellence bécsi művészeti kifejezési eszköz. A Burgtheater pedig a bécsi színház. Mint Heinz Fischer, Ausztria elnöke köszöntőjében elmondta: a Burgtheater afféle szeizmográf. A hasonlat már csak azért is találó, mert a „Burg” (a helyiek csak így nevezik) nemcsak jelzi a társadalmi változásokat és a korszellem folyamatos alakulását, hanem ez a patinás intézmény látta és leképezte a közép-európai történelem földrengéseit és földcsuszamlásait is – az utóbbi 125 év krónikáját a konferecia elején Oliver Rathkolb foglalta össze. A Burgtheater előbb a Habsburgok, majd az első Osztrák Köztársaság, aztán a nácik, végül – különösen az 1955-ös ünnepélyes megnyitó után – a jelen Ausztriájának a szimbóluma. Annak az országnak, amely imád ünnepelni: Achim Benning, aki 1976-tól 1986-ig volt a színház igazgatója, hozzászólásában éppen ezt az – abszurditás határát súroló – permanens ünneplésvágyat figurázta ki, ugyanakkor, bécsi módra, maga is beállt a sorba, az ünnepi szónokok közé, hogy tovább éltesse a legendát.

A Burgtheater igazgatójának lenni – Bécsben (majdnem) mindenki erre vágyik. Bár lehet, hogy inkább arra, hogy elmondja a véleményét arról, miért elégedetlen az igazgatóval. Az intrikáknak se vége, se hossza. Claus Peymann, aki 13 évig, 1986 és 99 között vezette a színházat (azóta a Berliner Ensemble igazgatója) fergeteges one-man-show-t rögtönzött: vicces volt, patetikus, provokatív, kihívó. Közölte, hogy elődei, a már említett Benning és az ő elődje, Gerhard Klingenberg is puccs áldozata lett, ezért kellett távozniuk – egy egész ország árgus és kárörvendő szemei előtt – az intézmény éléről. Az egyik páholyból valaki megszólalt: „Nem igaz. Hazudsz.” Peymann harciasan visszakérdezett: „Ki beszél?” „Klingenberg.” A korábbi igazgató Peymann kérésére lejött a színpadra, majd a két igazgató barátian átölelte egymást. A színpadias gesztusok, az ugratások művészete és megrendezett, keretek között tartott dráma Bécs lényege – ennek a rögtönzött megnyilvánulását láthatták a nézők. Az okos ugratás egyik legnagyobb művésze Thomas Bernhard volt, darabjainak ősbemutatói közül számosat pedig Claus Peymann rendezett itt, így a legendás Heldenplatzot 1988-ban; a premier után a közönség egy része ünnepelte a szezrőt és a rendezőt, másik része pedig majdnem meglincselte. A Heldenplatz óriási vitákat váltott ki akkor, és nagy szerepe volt abban, hogy Ausztriában másfajta történelemfelfogás alakuljon ki.

A Heldenplatz a Burgtheaterben:
A Heldenplatz a Burgtheaterben: Wolfgang Gasser, Kirsten Dene és Elisabeth Rath

Az előadás dramaturgja Hermann Beil volt, akit Bernhard (Peymannal együtt) néhány dramolettben is megörökített. Ő a konferencián Klaus Maria Brandauerrel beszélgetett. Peymann show-jához képest a színész előadása most halványabb volt. Mint elmondta, gyermekkori álma volt, hogy itt játsszon, hogy ő is Burgschauspieler legyen. „Amit mi csinálunk, teljesen fölösleges”, tette hozzá ugyanakkor, szavait nevetés és kétkedés kísérte. Rövid szünet után így folytatta: „Mégis azt akarjuk, hogy a lehető legkomolyabban vegyék a munkánkat.” A színháznak folyamatosan meg kell újulnia, hangsúlyozta a 70 éves, Lear király szerepére készülő Brandauer: „A legkorszerűbb színház híve vagyok, és mégis tökéletesen régimódi.”

A Burgtheater a legkorszerűbb európai színházak egyike és mégis tökéletesen régimódi. Matthias Hartmann, aki 2009 óta vezeti az intézményt, szintén Bochumból érkezett, mint a nagy előd, Peymann. Az elődök modorában végzi klasszikusan felforgató, mindent újraértelmező munkáját, melyet Bécsben, természetesen, folyamatos támadások érnek. Elfriede Jelinek zárszavai (üzenetét három színésznő olvasa föl) többek között szintén a folyamatos újraértelmezés fontosságára figyelmeztettek. A Nobel-díjas Jelinek számos darabjának szintén itt volt az ősbemutatója, Bernhardhoz hasonlóan ő is a „Publikumsbeschimpfung”, a közönség provokálásának és felrázásának mestere. És, mint a konferencián bebizonyosodott, valamiképpen az egész örök és mai Burgtheater is ennek a letéteményese: mert mindig felnő egy új generáció, amely a politika és a közönség elvárásai, a folyamatosan változó társadalmi szerepek, a folyamatosan változó nézői szokások, a hagyomány óriási terhe és a modern színház kihívásának koordinátarendszerében képes a kényes egyensúlyi helyzet kialakítására – és évadról évadra, estéről estére újrateremti a legendát. Mindez inkább bécsi, mint nemzeti, és valóban, mint Ausztria elnöke mondta, pontos és megbízható szeizmográfként működik. Érdemes lenne megtanulni, hogyan működik pontosan.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak fesztiválrészvétele és utazása a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0031 „Az SZFE Doktori Iskola fejlesztése és aktív integrálása az európai mesterképzési programokba” című pályázat támogatásával valósul meg.