Ganymed Goes Europe / Szépművészeti Múzeum
2013.10.06.

Aki valaha félt már múzeumos nénitől, tudhatja, nincs csodásabb, mint szabadon kóborolni egy tárlat termeiben. Hát még, ha a csellengve értelmező sétába beszáll néhány remek író, pár színész, és közös játékba kezd a publikummal. A Szépművészetiben tizenkét rendhagyó képértelmezés csábít csütörtök esti portyára. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Bíró Kriszta
Bíró Kriszta
Egy festményt nézegetve, miközben azon töprengünk, vajon miről is szól egy kép, eszünkbe juthat, milyen jó lenne, ha a vászon beszélni tudna. Pedig az igazán érdekes nem az, amit maga az alkotás mond, sokkal inkább az, ami később az emberek eszébe jut róla. Kutathatjuk időtlen időkig, ki lehetett Mona Lisa, és mit jelent az arcán a titokzatos mosoly, vagy hogy egyáltalán titokzatos-e az a mosoly, vagy inkább feszült, elkalandozó, netán érdektelen? A választ sosem leljük meg, és lássuk be, nem is túl fontos. Ami sokkal izgalmasabb, hogy ha egy remek elme szembekerül a kérdéses művel, mi születhet a találkozásból. A Ganymed Goes Europe projekt szervezőit nagyon érdekelte a kérdés, így nem is egy, de két érdekes embert, egy szerzőt és egy színészt szembesítenek a művészettörténet egy-egy jeles munkájával. 

Ganymed utazása Bécsből indult, ahol elsőként próbálták ki, mi történik, ha egy szerzőt felkérnek arra, írjon szöveget egy őt inspiráló festményhez, amit aztán egy színész a kép előtt előad a múzeumlátogató publikumnak. A kísérlet meglehetősen jól sikerült, így a bécsi képinterpretáció után Wroclawban, majd Budapesten is képértésbe kezdett az irodalom és a színművészet.

Fátyol Hermina
Fátyol Hermina
Tizenkét írót kértek fel a szervezők, hogy írjanak szöveget a Szépművészeti Múzeum gyűjteményének tizenkét darabjához, amelyet aztán tizenkét színész ad elő. A szervezők nem aprózták el a felkéréseket, a kortárs irodalmi élet nagyágyúi közül válogattak, miért is érdemelne Goya Esterházynál vagy Darvasinál kevesebbet. A színészek terén sincs kevésbé elkényeztetve a látogató, így igazán megtisztelve érezhetjük magunkat, amikor csütörtök este besétálunk a Szépművészetibe.

Az élményt már az megalapozza, hogy este, zárás után a múzeumban lehetünk. Persze, jártunk már itt Múzeumok Éjszakáján, vagy más, alternatív múzeumi programon, ez esetben azonban a látogatónak senki nem fogja a kezét, szabadon járhatunk-kelhetünk, mintha tényleg tárlatot látogatnánk. Épp csak néhány teremben színészek tartanak rendhagyó tárlatvezetést. A séta kötetlen és szabad, hogy milyen sorrendben nézzük meg az előadásokat, hogy megnézzük-e mindet, félbehagyjuk, vagy belecsöppenünk, mindegy, minden a látogatóra van bízva. A színészek az este folyamán többször is előadják a szövegeket, persze mindig egy kicsit másképp, így nem gond, ha véletlenül kétszer tévedünk ugyanabba a terembe és kétszer hallgatjuk végig valamelyik előadást. 

Hegedűs D. Géza
Hegedűs D. Géza
A helyzet különlegességét, intimitását fokozza, hogy a színészek köztünk, nézők közt sétálnak, mintha az előadás épp akkor, ott születne meg, egy közös értelmezés során. Szó sincs elkülönülésről, ők itt ugyanúgy a publikum része: együtt nézzük, próbáljuk megérteni a festményeket, történeteket kreálni a portrék alakjai mögé, megtapasztalni a keretek közé zárt hangulatot. Az értelmezések pedig egészen eltérőek úgy nézőpont, mint hangulat és nyelvezet terén. Goya José António Marqués de Caballero képmása című képéhez Esterházy Péter cizellált, nyelvi finomságokban gazdag szöveget komponált, míg az azonos teremben helyet kapó Korsós lány Darvasi Lászlóból inkább személyes, egyszerű, ám annál több eseményt és tragédiát magába sűrítő szöveget hívott elő. 

Stílus tekintetében a legmeghökkentőbb Erdős Virág Téli táj korcsolyázókkal című képhez írt verse. Fátyol Hermina a nézők körül zokniban csúszkálva kelti életre a jelenetet, ám a XVII. századi miliő helyett napjainkban, a Hősök terén találjuk magunkat. A jégpályán szórakozó lány, a nyelv, a hangulat, mind mai, élő. Megtudjuk például, hogy hősünknek tetszik a Belmondo együttes, de nem valami nagy fan, meg hogy nem túl szerencsés kiírni a Műcsarnokra, hogy „Bukta”, rögtön a kiállítás megnyitójakor. A hétköznapi szituáció egyrészt kontrasztot alkot a képpel, másrészt átjárót nyit Avercamp festményének világába.

Gryllus Dorka
Gryllus Dorka
A legtöbb színész eleven képként, a festmény alakjainak a bőrébe bújik, onnan beszél, akár saját haláláról is beszámolva. Dióssi Gábor Szécsi Noémi A szent bőrtelen című szövege szerint például maga lesz a megnyúzott Bertalan apostol, aki halála értelme fölött töpreng. Udvaros Dorottya Terézia Mora szövegének segítségével idézi meg Van Dyck idős házaspárját, emlékezve férjére, halott gyermekeire, meg persze mára szintén holt saját magára. 

Szikszai Rémusz Herkules bőrébe bújik Dragomán György segítségével. Ám Tintoretto képének hősiessége helyett inkább a manierista, darabokra hulló, hajdan ideális férfitestet kapjuk. Az egykori testépítő faunok helyett már csak ölebeket dobál ki az ágyából, és a tükörben pózolva igyekszik elfelejteni, hogy fél éve nem nyúlt egyébként roppant idegesítő nőjéhez.

Dióssi Gábor
Dióssi Gábor. Fotók: Helmut Wimmer. Forrás: Szépművészeti Múzeum.
A saját portréjukat magyarázó alakoknál érdekesebbek azok, akik tudatosan tekintenek magukra mint műalkotásra. Thomas Glavinic Mezítelenül című szövege már a wroclavi kiállításon is szerepelt, és Budapesten is az egyik legerősebb előadásként jelenik meg. Hay Anna a meztelen Éva alakját ölti magára, aki esetünkben nem annyira Éva, mint inkább meztelen. A színésznő ruhátlansága nem véletlen, maga a szöveg is kizárólag ekörül forog. A publikumnak apró részletességgel kell vizslatnia a nő testrészeit, és mindezt zavar nélkül kell tenni, hiszen a test fürkészése esetünkben legális, ő egy műalkotás, páratlan, gyönyörű és nézendő művészi objektum. A tekintet fogságba esik, a néző pedig zavarba jön a túlzottan is élő alkotás láttán, amely híján van a vászon élettelen, vissza nem néző biztonságának.

Grecsó Krisztián Francisco de Herrera Szent József a gyermek Jézussal című képét szintén nem szereplőként, inkább kisjézus-értelmezésként éli meg. Takátsy Péter kétkedő szerzetesként töpreng arról, hogy hihetünk ilyen kerekded, jól táplált, pirospozsgás és kocsmatöltelékesen hullámos frizurájú gyermek Jézusban, amely kizárt, hogy a mindenkinek megfelelő „Közjézus” adekvát ábrázolása lenne.

Az értelmezés módja teremről teremre változik. Szabad a séta, szabad az asszociáció, szabad a földre ülve nézni a színészeket, szabad melléjük ülni és együtt bámulni a festményeket. De ami a legfontosabb, szabad továbbgondolni, tovább értelmezni az értelmezéseket, létrehozni még egy alkotást, így fűzve tovább az egymásra épülő asszociációk láncát.
Szerző: Fürth Eszter