Sharon Brauner koncertje / Zsidó Nyári Fesztivál
2013.09.01.

Az életvidám énekesnő, Sharon Brauner és együttese Jewels című produkcióját a Zsidó Nyári Fesztiválon mutatta be. A program lényege a jiddis nyelvű slágerhagyomány feltámasztása volt. A tetszhalott feltámadt, mindenki jól érezte magát. ZIPERNOVSZKY KORNÉL CIKKE.

Sharon Brauner átütő, megnyerő, kedves és természetes színpadi személyiséggel rendelkezik, amit elmélyített sokoldalú színházi pályáján. Szinte csak mellékes nála az éneklés, bármennyire is furcsának tűnik ez, hiszen énekesnőként nemzetközi karriert futott be. A Zsidó Nyári Fesztivál nem is kereshetett volna jobban ideillő programot, viszont a helyszín, a Budapest Music Center koncertterme kicsit magasra lőtte be az elvárásokat. Talán szerencsésebb, bár biztos túl szűk lett volna az új budapesti zeneházon belül egy másik terem: az Opus Jazzclub, amely inkább hasonlít arra a berlini lokálra, ahol ez a program kialakult és elindult a siker útján. A Bar Jeder Vernunft volt ugyanis az a hely, ahol Brauner először tíz évvel ezelőtt bemutatta és azóta is sokszor sikerrel énekli jiddis nyelvű dalait. Ezt a műfajt németül Kleinkunstnak mondják, amelyben a „kicsi” csakis a terem méretére vonatkozik, amúgy ez a „magyar” revü vagy kabaré kifejezésnél sokkal tágabb fogalom.

A 43 éves Brauner Nyugat-Berlinben született, apja filmrestaurátor, anyja jelmeztervező. így nem csoda, hogy már három évesen szerepelt filmben. Először Berlinben tanult musical-színésznek, majd a New York-i Lee Strasberg Theatre Institute-ban képezte tovább magát, a rendezést is kitanulta. Berlinbe visszatérve jazz örökzöldeket énekelt azokban a klubokban és bárokban, ahol azelőtt a személyzeti ajtón lépett be, mert akkor még pincérkedéssel és alkalmi munkákkal finanszírozta tanulmányait. A német színészvizsgát 1994-ben tette le. Ebben az időben lehetett, hogy apja hetvenedik születésnapjára elénekelt egy dalt az ünnepeltnek: ez az Ikh Hob Dikh Tsufil Lib volt, de akkor még ennek nem volt folytatása. Viszont az azóta is jó egészségnek örvendő apa a pesti koncerten is itt volt, meg is hajolt büszkén, amikor ezt a dalt lánya újfent neki dedikálta. Brauner TV- és filmszerepei között volt utcalány, hercegnő, drogfüggő, sztriptíztáncosnő, titkárnő, zsebtolvaj, rendőrfelügyelő, pakisztáni menekült, északnémet népzenész, török takarítónő, szerelmes pszichopata és így tovább – akik mintha csak saját rendezésű, díjnyertes dokumentumfilmjéből (Leben und Leben lassen 2002; a művésznő honlapján végignézhető) léptek volna elő, amelyet Brauner a multikulturális Berlinről és a berliniekről forgatott.

Pályáján jellemző epizód, hogy első saját forgatókönyvét egy olyan producer vette meg, akinek hangstúdiója is volt, és azzal fizetett, hogy Brauner ott nyugodtan elkészíthette legelső lemezét. A Jewels, mely harmadik előadói albuma, borítóján ugyan felsorol producereket is, de az énekesnő nyilvánvalóan nem kényszerült semmilyen kompromisszumra. Brauner nem attól profi, hogy minden könnyűzenei marketingtrükk a kisujjában van, hanem attól, hogy az előadóművészet minden elemében tökéletesen kiművelt és otthonos. Nem a zenés kocsmákkal meg éttermi főnökökkel kellett alkudozzon, hanem ebben a „kis” szegmensben a klubok-lokálok-revük közönségéhez talált el; a pop-ipartól való távolságtartás is bizonyára hozzájárul kicsattanó, természetes vidámságához. A Jewels első formájában már tíz éve összeállt önálló, zenekari kíséretes estjeit Brauner Berlinben és máshol már sokszor előadta. Bár azt hihetnénk, hogy a jiddis nyelvű repertoár elég szűk, bizonyos szempontból valóban az is, de Brauner több estre elég dalt készletezett be belőle magának (bámulatos színpadi mozgással). Így a lemez, meg persze Braunerék pesti premierje szinte tényleg csak belső, saját céljainak kellett megfeleljen. Ez mindössze annyi, hogy Brauner egyszerűen magát az életet ünnepli a jiddis szövegű dalokkal. Az Apunak szóló dedikáció jelentősége is ez volt. Nem felejti, de nem is hozza szóba, hogy a pokoli náci rendszer szinte az egész zsidóságot a koncentrációs táborba küldte, kultúrájukat is halálra ítélte. Az online olvasó is könnyen ráérezhet az ünneplés egy aspesktusára, a Bay Mir Bistu Sheyn videójából, amelyet a downtempo videóváltozatban Brauner szüleinek amatőr fotóival illusztrált. A képek a turizmus ártatlanságának és a német gazdasági csodának a levegőjét árasztják és egyebek között a nyugat-berliniek szabadságvágyáról és a háború utáni nemzedék optimizmusáról árulkodnak.

 

Sharon Brauner
Sharon Brauner

A Bay Mir Bistu Sheyn már a Comedian Harmonists (1928-34) és az Andrews Sisters (1925-től megszakítással 1967-ig) műsorán is szerepelt, a nosztalgikus hullámok mindkét vokált többször újra divatba hozták. Brauner repertoárjának többi része nem mondható világslágernek, feltámasztani inkább ezeket kellett, mert ugyan a Die Mame is gegangen címűt sem Braunertől hallottam először, de a többi igazán hangulatos dallal együtt képes volt egy ismerősnek tűnő kisvilágot megjeleníteni. A budapesti közönségben jelezték néhányan, hogy értik a jiddis szöveget. Sőt, egy-két vendég dúdolgatott is néha halkan, felismerve a régi dalokat. mások viszont a jiddis szavak ismerős idegenségén álmélkodtak. Persze ezeket a dalokat nem a kompozíciós erényeikért lehet szeretni, ritmusuk kifejezetten monoton, hanem azért, amit jelentenek, amilyen szerteágazó és sok értékre utaló kulturális vonatkozásrendszerük van. Elhangzott a Cabaret című film – ami éppen az ilyen vonatkozások felmutatásával tűnt ki – leghíresebb dala is.

Brauner és zenésztársai adaptációjába szinte minden belefért, például a My Way, meg a Raindrops keep falling...,  vagy a Tango Apassionata is, ami az est címébe csakis félrevezetés céljából került. A kavalkáddal persze nem volt semmi baj, hiszen ahogy a jiddis nyelv, az askenáziak urbánus népzenéje is keverék, afféle world music. Csakhogy ami jót tett a revival-nek, az integratív és nyitott alapállás, egy ponton túl már inkább levett a művészi értékből. A művésznő az egyik ráadásban megszólaltatott egy orosz dalt, nem is merem elárulni melyiket (nem a Kalinka volt), és ez már sajnos túllépett az ízléstelenség határán. 

A cél végül így is teljesült, mert a jiddis dalhagyomány vonalát a történelem megszaggatta, a Kleinkunsté azonban éppen Berlinben folyamatos maradt, és Brauner erre támaszkodott. A feldolgozások zeneisége hibátlan volt, olykor bravúros, hála a kiváló és összeszokott kvintettnek, amelynek hangszerelője Harry Ermer zongorista. Főleg a dél-, és közép-amerikai ritmusok behozása volt eredeti. A végig odaadóan és technikásan éneklő Brauner, akit az egész koncerten talán egyszer lehetett egy nehéz gitár duettben alulintonáláson rajtakapni, ennél kevésbé tartalmas „szerepet” is sikerre tudna vinni. Az ízléstelenségnek az a néhány cseppje pedig nem tudta megkeseríteni a multikulti koktélt.

Helyszín:  Budapest Music Center,  Időpont:  2013. szeptember 27.