Békeffy-Szenes-Fényes: Szerencsés flótás / Városmajori Szabadtéri Színpad
2013.08.12.

A főnyeremény megcsípésével csakis egy kispolgár kerülhet komoly erkölcsi válságba. De hogy még a saját Gyanújával is vitázzon? Komcsi operettben nem lehetetlen. SZ. DEME LÁSZLÓ KRITIKÁJA.

Már tavaly debütált, de ami ennyire Szerencsés flótás, megérdemli, hogy idén továbbjátszásra kerüljön a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Pláne, hogy idén viszont új színészek debütáltak több stratégiai ponton. Ami maradt, az a harmatos alapanyag, híján a drámai izgalmaknak, ám Fényes Szabolcs slágereivel és Szenes Iván verseivel támogatva az irodalmi tinglitanglit. Meg Sebők Bori és Fekete Ádám dramaturgok serény beavatkozásaival, akik fárasztóan sok faviccel, túláradó nyelvi gegekkel és váratlan obszcenitások szapora tőrszúrásaival csiklandozzák fel a mélabús mamlasz történetét. 

Molnár Gusztáv
Molnár Gusztáv
Nevezetesen Kiss Péter elvtársét, aki az 1960-as évek lanyha szocializmusának fodrászkollektívájában teng-leng. És szerelembe esik Ilonkával, ám a pedikűröslány vonzalmát a született buszlekéső  kispolgár/erkölcsös elvtárs szemérmével hárítja magától, mígnem mégiscsak elcsattan egy csók. Már az esti randevú is készül a Csalogányban a kollektíva hathatós támogatásával. És akkor a (kisspolgári!) katasztrófa: Kiss estére már lottónyertes, s a Gyanú addig rágja a fülét, míg az ifjú elfordul szeretett társaitól, sandán feltételezvén, hogy azok csak a nyeremény miatt kedveskednek vele. Itt mégiscsak van egy kicsike dráma, ahogy Kiss küzd önmagával, és a Gyanú színre lép, hogy gyötörje a derék  fodrászlegényt az „itten nyereményem, ott barátaim, főnököm, s Ilonkám“ bánkbáni tusájában. 

A műfaja szerint kortárs operett többféle igénynek is megfelel. A közönség soraiban ott sorakozik a nyári operettkedvelő publikum, összeolvadva a Táp Színház kaján anarchizmusának szakavatott fogyasztóival. Bravúr, ahogy a zenei szerkezet gonoszul csupán töredékcsalikat dob operettből a gyanútlan operettrajongók elé a vájtfülű dekonstrukció-mániások örömére. Például pár taktus erejéig felcsendül a Hajmási Péter, Hajmási Pál, s már éppen készülne a vastaps, mikor az idézet brutálisan félbeszakad. Máskor viszont teljes váratlansággal (ha nem is maradéktalanul, de azért) kielégülhet a giccsbe hajló nótákhoz való, jóleső vonzódás, mint amikor a Szeretni bolondulásig felfrissített változata olyan nosztalgikus húrokat pendít, hogy az előttem ülő, korosabb pár szeme összevillan, karjaik összefonódnak, és talán egy hajdani emlék is újra pezsdül ereikben... Így hát ki ezért, ki azért, de sokan hálásak lehetünk, hogy Vajdai Vilmosék előásták a Szerencsés flótást. És gratulálhatunk a Szabad Tér Színház vezetőségének is a rizikós merészségért, hogy a nyári repertoárra nem a New York-London-Párizs-Berlin-Bécs tengely zenés kínálatának megvásárolható tömegterméke érkezett, és nem is a honi kőszínházakat makacs vírusként végigzarándokló dalmű ütötte fel itt is vidám sátracskáját, hanem visszanyúltak egy elfeledett ismerőshöz. Sőt még azt a kockázatot is bevállalták, hogy a habos-babos, kisrealista kiállítás helyett pokoli víziók és sátáni koreográfiák söpörjenek végig jótékony tisztító szándékkal a kommunista szerelmi limonádén.

Meg is lep, hogy a Vajdai-rendezések védjegyének számító, füstös budoárokból lélegző, groteszk és szarkasztikus formai megoldások,  hangütés és humor működik a Városmajor budai szentélyének úri közönsége számára is. Örömteli ez a melegszívű fogadtatás,  annál is inkább, mivel a színi társaság tagjai a felütés után meglehetősen álmatagon kezdenek, mintha a focisták egy meccs 90 percéből az első három utáni huszonötöt csupán alibi-passzolgatással töltenék. Idő telik a bemelegedéssel, sok a színészi pontatlanság és renyheség. A rendezés is meglehetős nagyvonalúsággal hagyja csordogálni az első fodrászüzletes jeleneteket. Csupán néhány ötlet kerül terítékre, mint az önálló életre kelt, Kádárt loopoló  tranzisztoros rádió. De a csoportos jelenetek szereplői egymástól elszigetelt figurák maradnak, beszélnek és mozognak, ám nincs organikus kapcsolat köztük, nincs atmoszféra, zsizsegő fodrászat sok-sok apró, élő megfigyeléssel. Máris mindent stilizált, és mielőtt életre kelne a kispolgári rémálom, csak elnagyolt keresztmetszetet kapunk a nyársvilág miliőjéből.

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Aztán minden életre kel. Megsűrűsödnek az abszurd őrületek, Farkas Róbert prímás OTP urának beköszönése egyre érthetetlenebbé, egyszersmind szürrealisztikusabbá és vészjóslóbbá válik. A tánckar (Asztalos Dóri, Barabás Anita, Freledi János és Ruzsom Mátyás) egyre szélsőségesebb mozgásokba kezd, ahogy Gergye Krisztián koreográfiái egyre merészebben kezdik ki a hagyományos operett táncfunkcióit, és hol zombiként, hol infantilisan szökellve festik alá a derék elvtársak felbolydult világát. Sorjáznak is elő a látomásos és pszichedelikus víziók, egyre rikítóbb neonfényekbe és Bujdosó Nóra op art mintás dzsörzéruháiba bújtatva (milyen jó, hogy Szilágyi Kata Blankája egyszer  zsebre vágja a kezét, onnan látszik, hogy még a zsebek is milyen zaklatott eklektikával vannak felvarrva a pedikűrös-ruhákra), és minden fortyogni, kavarogni kezd, ahogyan a lottónyertes Kiss Péterben is felkavarodik a szerelem, majd az üldözési mánia.

Vajdai  Vilmos rendezése az előadást zenei alapanyagként kezeli. Nem véletlen, hogy egyik formai találmánya is a hangcsévélésből fakadó lassítás, gyorsítás, előre-hátra tekerés megvalósítása az élő színészekkel az élő jelenetekben. És az ember szívesen időzik annál, ahogy Vajdai egy dj szabadságával tekeri ide-oda a klipszerűvé varázsolt jeleneteket, facsarja a kispolgári  elvtársakat, önkényesen alakítja az operettet. S ahogy keveri a  kavalkádot, új operett-minőség születik, vagy legalább egy nagy poén. A felszabadult zenei szerkesztésben egyébként nyakig benne van a Budapest Bár is. Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc zenészek a történetnek is részesei, miközben izgalmasan jazzes hangszerelésben szólaltatják  meg a dalokat. Persze a szalonzene marad mélység nélkül, de nem is cél itt nagyobb igazságok feltárása, ahogy Horgas Péter díszlete is képregényszerűen csupán  felskicceli a tárgyakat, de nem ad nekik mélységet és kiterjedést. Vagy ahogyan Balogh Balázs és Taskovics Éva díszletvilágítása is trendin pulzál, és feliratokkal viccelődik, vicces lábjegyzetszerű utalgatásokat nyújtva a történet mellé egy kiegészítő platformon.

Szilágyi Katalin és Németh Juci. A képek forrása: Budapesti Nyári Fesztivál
Szilágyi Katalin és Németh Juci. Fotók: Vermes Kata. A képek forrása: Budapesti Nyári Fesztivál
A színészek a kezdeti bágyadtság után élvezettel játszanak. Ujlaki Dénes már az elején is erőteljes a nagylelkű Ede főnökúr szerepében, majd remek telefonos makogással és kagylóba énekelt vallomással hódítja el a hölgynézők szívét srégen előttem. Ének szempontjából egyébként Kiss Diána Magdolna és Szilágyi Kata viszi a prímet, de jól zárkózik Molnár Gusztáv és Tasnádi Bence is. Egymás után bomlik ki előttünk a derék elvtársak kispolgári lelke. Kiss Dia törékeny Ilonkát játszik, aki lángra kapott a mamlasz iránt, de  cseppet sem lobogó Carmen, bevallottan szívesen unatkozna már egy férjecske mellett. Szép, ahogy ez a kispolgári világ nincs eltaszítva, ahogy a szerelem is olyan praktikus: Szilágyi Kata felvillanyozott Blankája ki is mondja, hogy most megkérik a kezét, ő meg odaadja, mert  az igazi küzdelem életecskéjében nem is ez, hanem a nagy ollókkal való mérkőzés  az ügyfelek kegyéért a szalonban. Molnár Gusztáv Kiss Péterként fürdőzik a nyárspolgárságban: ő dadog, ő csak egy harmadik, őt lenézik a nők, és nem is küzd, nem fut a busz után, és nem bontja ki a szerelmes levelet. Egy antihős, akire még a főnyereményt is rá kell tukmálnia a Rikkancsnak, és Kollár-Klemencz László égőszeműen élősködő Gyanújának is komolyan meg kell dolgoznia, hogy legyen valami dráma. De még a Kiss-kitörés is egy nagy dadogás, ahogy a kisemberek viszontsértődése is nagy gesztusok nélküli. Karcsit, Péter barátját Janklovics Péter játssza dohogós, de jólelkű alaknak, aki még a rögeszméjét is feladja, Blanka mamája hozzájuk költözhet. Detreként Tasnádi Bence pont annyira főúri megjelenésű, mint egy szolgálatkész pincér. Németh Juci dizőze zugivó, de azért kár, hogy karaktere annyira elázik, hogy nem halljuk a Csalogányban igazán énekelni. A Vidám Lányok és a hajserkentő génekkel megáldott Vendég hármasa (Gergely Katalin, Gera Marina és Barabás Richárd) egész kórust pótolva szöszmötöl, sündörög és pajkoskodik, végül Jankovics Péter az Ideges vendég ziccerszerepét oldja meg  kitűnő fizikai gyakorlatokkal és belső vibrálással a közönség nagy örömére. Természetesen a Konferanszot sem  feledhetjük, hiszen Fekete Ádám pompás időhúzásaival éppen a céltalan időtöltés magasiskoláját mutatja be, ami egészen pontosan ilik ebbe kispolgári világba,  ahol minden csak langyos, és ahogy igazán konfliktus sem volt, úgy meg is oldódik a bonyodalom: elvtársaink, kispolgáraink kibékülnek, és minden csorog tovább a maga medrében.
Szerzők:  Békeffy István - Szenes Iván - Fényes Szabolcs,  Cím:  Szerencsés flótás,  Rendező:  Vajdai Vilmos,  Zene:  Farkas Róbert,  Koreográfus:  Gergye Krisztián,  Díszlet:  Horgas Péter, Keresztes Tamás,  Videó:  Balogh Balázs, Taskovics Éva,  Szcenika:  Fábián Gábor Zoltán,  Fény:  Szirtes Attila,  Jelmez:  Bujdosó Nóra,  Dramaturg:  Sebők Bori, Fekete Ádám,  Budapest Bár:  Farkas Róbert, Farkas Mihály, Ökrös Károly, Farkas Richárd, Kisvári Ferenc ,  Táncosok:  Asztalos Dóri, Barabás Anita, Feledi János, Ruzsom Mátyás,  Szereplők:  Molnár Gusztáv, Kiss Diána Magdolna, Janklovics Péter, Szilágyi Katalin, Újlaki Dénes, Németh Juci, Tasnádi Bence, Kollár-Klemencz László, Jankovics Péter, Barabás Richárd, Gergely Katalin, Gera Marina, Fekete Ádám