Byzantium
2013.07.31.

A Byzantium misztikus vámpírfilm, amiben keserédes zongoraszólamra szívják a vért a szomorú szemű halhatatlanok. Neil Jordan az Interjú a vámpírral után újabb érzéki vérszopódrámát vezényelt. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Hogy vámpírnak lenni szívás, azt talán Drakula lánya érezhette először pergamenvékony, kiszikkadt bőrén – a ’36-os trendteremtő opuszban Marya Zeleska nem élvezi a vérszopó élet nyújtotta hatalom és az éjszakai élet előnyeit, így egyenesen doktorral kúráltatná ki magát a vámpírlét betegségéből. Az öröklét magányossága és az emberi társadalomból kirekesztett vámpírérzület végül Werner Herzog Nosferatujában nyerte el legmagasabb fokú művészi kidolgozottságát – hogy legnépszerűbb formájába végül az Anne Rice forgatókönyvéből dolgozó Neil Jordan öntse a gondolatot. 

Az Interjú a vámpírral fővérszívója, Louis egyenesen szenved attól, hogy ki kell szipolyoznia embertársait azért, hogy ő életben maradhasson. Az „ölve lelhetek csak békét” tragédiája üli meg Brad Pitt nemes vállait, miközben a vámpírontológia alapkérdéseit feszegeti: honnan jönnek a vérszívók, mi a vámpírlét értelme és hogyan lehet elviselni a sorozatosan elkövetett ősbűnt, a gyilkosságot.

A halálon túli lét rejtelmeivel sáfárkodó kosztümös vámpírfilm túláradó érzelmessége, elmélkedő hangütése és gótikus romantikája azonban nem talált követőkre – a nehezen értékelhető Kárhozottak királynője után magának Jordannek kellett felvennie az eldobott fonalat ott, ahol 1994-ben elejtette. Ha úgy tetszik, a Byzantium egy „Interjú a női vámpírral”, ahol a meditatív Louis viktoriánus neveltetésű iskolás lánnyá (Eleanor), míg a gyilkos hajlamú Lestat a férfinemen bosszút álló prostituálttá (Clara) változott. Kapcsolatuk is hasonló, Eleanor a szelíd, érzelmes teremtés, Clara pedig a kegyetlen, de túlélésüket biztosító anyafigura, aki az útjukba kerülő tengerparti kisvárosban egy édesanyját gyászoló, gyenge akaratú hoteltulajdonost csábít el, hogy az elhagyatott házból bordélyt csináljon.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
De a Byzantium nem csak a karakterkészletet kölcsönzi Jordan első vérszívó-filmjéből: Eleanor ugyanúgy XVIII. századi nyelven regéli a történetét, mint Louis – mintha Mary Shelley és Poe gyermeke ragadna pennát, jellemzi tanára –, és a mű hangvétele is hasonlóan poétikus, álmodozó. Vagyis a vásznat legalább annyiszor nyaldossák a tenger hullámai és borítják be az utcákig nyújtózó köd melankolikus felhői, mint az embervér lassan csordogáló patakjai; és a horrorszcénák csak keretezik, de nem töltik ki az amúgy szereplői benső konfliktusával bíbelődő művet.

Ám a Byzantium nem is azért vérzik el, mert csínján adagolja a horrort, hanem mert Eleanor és Clara lelki vívódásait sekélyesen és repetitíven bontja ki. Elég csak egy pillantást vájni Eleanor motivációjába: a tinédzsertestbe szorult 200 éves vámpír egyetlen kívánsága, hogy megoszthassa valakivel történetét, hogy végre kimondhassa magáról az igazságot. Ami persze passzol az erkölcsiséget apácáktól tanuló Eleanor karakteréhez, de ezáltal nem feszeget olyan véresen komoly kérdéseket, mint Louis, az egzisztencialista vámpírfilozófus. A csak a halálra felkészült öregembereket ölő Eleanornak szintén társat kell találnia, ám nem a vámpírlét borzalmait megértő lélekpartnert, hiszen a leukémiában szenvedő Franknek csak annyi a dolga, hogy elhiggye Eleanor meséjét. A vámpírlány és a tinédzserfiú kapcsolata ennek ellenére nem az Alkonyat giccsromantikájával, hanem az Engedj be! kisrealista miliőfestéssel vázolt románc- és szenvedéstörténetéhez közelít, csak épp a Byzantiumban kevesebb fordulat után, kifejezetten kiszámíthatóan bomlik ki ez a viszony.

Hasonlóan alulfejlett Eleanor és Clara kapcsolata: amit csak tudni kell róla, az kiderül az amúgy roppant eltalált első fél órában. A lányát a prostitúció kényes üzelmeitől óvó Clara nem csak megvédi, hanem el is hanyagolja lányát, aki mindenáron igyekszik kiszakadni az anya által rákényszerített játékszabályok és hazugságok hatálya alól. Ám a Byzantium nem használja ki a vámpírlét nyújtotta lehetőségeket a vérszívódráma elmélyítésére, családképe nem olyan rétegzett, mint az árulással és szerelemmel terhelt Louis-Lestat-Claudia vámpírháromszöge: az anya-lány viszony megreked egy olyan banális szinten, aminek igazából semmi köze nincs ahhoz, hogy Eleanorék történetesen vérszívók.

A képek forrása: PORT.hu
A képek forrása: PORT.hu
A Byzantiumnak egyszerűen nincsen két órára elegendő drámája, és ezt az időbontásos flashback-szerkezettel próbálja ellensúlyozni: visszaemlékezésekben bomlik ki Clara múltja, amelyekben azt meséli el, hogyan vált vámpírrá. A kosztümös epizódok kínálnák a jelenben évődő dráma kalandos ellenpontját, ám a menthetetlenül soviniszta Vámpírtestvériség meglehetősen egysíkú antagonistának bizonyul, mivel Moira Buffini írónő nem fektetett különösebb energiát abba, hogy részletezze „az igazság hegyes körmeiként” tevékenykedő hivatásos nőgyűlölők életét. A filmnek mindenesetre enyhén feminista felhangot kölcsönöz a viktoriánus kori viszonyokat őrző Testvériség, amit viszont a cicifixben parádézó Gemma Arterton prostituált-alakítása ellensúlyoz (igaz, Clara a férfinem áldozata, akire rákényszerítették a mesterséget, amitől több száz évvel később sem tud szabadulni – nem mintha akarna). Ám a férfiakat manipuláló, vérbeli vampot adó Artertonnál is emlékezetesebb az egyik legjobb feltörekvő színésznőnek számító Saoirse Ronan alakítása: a régiesen beszélő, antik értékrenddel bíró Eleanort véresen komoly naivitással és törékenységgel adó Ronan tökéletesen játssza a korából kilógó vámpírt.

A vászonra elhagyatott szigeteket, üres sikátorokat és szomorkás hotelszobákat pakoló Neil Jordan viszont mindent bevet, hogy vizuálisan lenyűgözze nézőjét. A delejező látványvilágot hasonlóan érzéki zene kíséri, ám az túl gyakran zongorázza át magát a giccs fenségterületére. Ami viszont menti a Byzantiumot, az masszív, emlékezetes atmoszférája mellett a vámpírmitológia terén végzett korrekciója. Eleanoréknak nincs vámpírfoguk, helyette éles hüvelykujj-körmükkel csapolják a vacsorát, és nappal is nyugodtan flangálhatnak az utcán. Misztikus a Byzantium által bemutatott, lakatlan szigettel, Névtelen Szenttel és vérvörös vízeséssel dúsított teremtésmítosz is. Ám a vérszegény dráma és suta üldözés-finálé miatt beváltatlan ígéret marad Jordan atmoszférikus horrordrámája: nem elég húsbavágó, nehézkesen gördül előre és csak képei, hangulata, nem pedig a története eszi be magát a bőrünk alá.
Szerző: Soós Tamás
Cím:  Byzantium
Rendező:  Neil Jordan
Forgatókönyvíró:  Moira Buffini
Zeneszerző:  Javier Navarrete
Operatőr:  Sean Bobbitt
Vágó:  Tony Lawson
Szereplők:  Gemma Arterton, Saoirse Ronan, Caleb Landry Jones, Sam Riley