Soltész Márton: Működés
2013.09.23.

Tanulmányok, kritikák, előadások, jegyzetek sorakoznak a könyvben. Gondosak, találóak, egyéni szemszögűek, vitatható mozzanataikban is formátumosak. Alább mégis viszonylag kevés szó esik a szakmai kvalitásokról. TARJÁN TAMÁS ISMERTETÉSE.

Ha egy fiatal irodalmár – kézirattáros, szerkesztő, doktorandusz – második kötetének borítógrafikája a Csalog Zsolt dolgozószobája a Broadway-n címet viseli (Ági Clark munkája), a hátsó borító pedig Kocsis Annamária ajánlóját tartalmazza, az idősebb pályatárs felkapja a fejét. Hiszen e nevet Csalog Zsolt használta egykor szerzői névként, még Soltész Márton születése előtt (amikor az író 1997-ben elhunyt, tisztelője tízéves volt). Mindenesetre „Kocsis Annamária” a lényegre érez rá: „Némileg rendhagyó módon a Működés ¬– e tanulmánykötetnek »álcázott« szakmai és emberi ars poetica – keretei között nem csupán egyes szöveginterpretációs stratégiák (s a nyomukban különféle műalkotások olvasatai) tárulnak föl, de egy-egy pillanatra tapinthatóvá válnak az irodalomtörténész auktor különös élettörténetének nyomai is”.


  
A hat fejezetet nem tartalom, hanem Kereső regisztrálja, Nabokovtól… – …Nabokovig. A szerkezetet az Előszó Nabokov- (illetve szubjektív Ada-) utalásai inkább homályba vonják, mint megvilágítják (az első tanulmány azután A szexustól a textusig. Kísérlet az Ada című Nabokov-regény erotikus olvasatára). A ciklusok – Egy regény; Egy lány; Egy hivatás; Egy sziget – leheletnyi szeszéllyel szippantják fel a különféle műfajú szövegeket. Soltész különösen kedveli a prológus-, epilógus-, margináliaszerű véleménynyilvánítást, a jegyzetet, vázlatot, „emléksorok”-at. Mindez a stilárisan lirizált indítású, de epikusan ugyancsak telt, itt-ott bölcseleti hangütésű esszé, esszévázlat öblébe tart. 

A motívumok, gondolatok, hipotézisek hullámtáncot járnak. Néha szaggatottabbak, tajtékosabbak, mint amilyenné a hagyományos tanulmányírás szélcsendjében simulhatnának. Pilinszky János A tenger című versét elemezve Soltész kicédulázza az életműből a tenger-említések sokaságát, de közvetlenül ez előtt (igaz, fejezethatárral elválasztva) Keresztanyám vallomásainak második kiadása elé alcímmel, Én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy címmel Kiss Judit Ágnes kötetéről meditálva szóba hozza Bíró Gergely őt a lehető legszemélyesebben érinteni látszó Akár Mózes mögött a tenger című novelláját. Még előbb egy kis hetyke fontoskodással úgy indokolja kritikájának elkészítését Potozky Lászlóról, hogy „tengernyi írni- és olvasnivalóm között feltétlenül időt kellett szakítsak könyve üdvözlésére”.

A kritikusi szabályszerűtlenségek az ötletszinttől a lényegszintig mutatkoznak. Soltész „óne zsenír” Benyovszky: Móricz címmel szemlézi Benyovszky Krisztián Móricz Zsigmond-könyvét, fényképeket mellékel több írásához, sűrűn él ajánlásokkal (ami kritikai természetű megnyilvánulások esetében nem mindennapi), az ötödik ciklusban magasra srófolja a lokális és családi érzelmi elköteleződés lángját (óbudai témasorában a legjellemzőbb cím: Enyém–tied). Egy helyütt pedig kinyilvánítja a szövegek által történő én-keresés, én-realizálódás kettős tükröződését: „…az önfeldolgozás, az önmeg-, át- és szétírás után – melyet saját publikációim jelentettek –, valaki végre kívülről, az érdek nélküli tetszés kanti örömével is létrehozott engem: »Soltész Márton«-t”. (Ezt a Kiss Judit Ágnes-könyv kapcsán olvassuk – itt nem részletezhető, mit is jelent pontosan az önmagával párbeszédet folytató mondat.)

Ennyi talán elegendő e szép-szokatlan mű karakterének megérzékítésére. Ne maradjon azonban említetlenül, hogy Soltész számos előadása, szemléje a tradicionális kritikai közelítésnek is magas szinten – és korrekciós javaslatok sokaságával – felel meg, például különféle újabb összefoglaló irodalomtörténeteink, szöveggyűjteményeink apropóján. Szegedy-Maszák Mihály és Nyilasy Balázs törekvései, módszerei iránt mutatja a legerősebb elköteleződést, mégsem tokozódik be egyetlen iskola falai közé sem. Ugyanígy rendelkezik affinitással Gergely Ágnes és Nagy Gáspár, a váratlan mozdulattal egy vezérszó („írói és költői kompetencia”) alatt tárgyalt Csalog Zsolthoz és Turcsány Péterhez, Ughy Szabinához és G. István Lászlóhoz. Vitapartnerként határozottságában is nagyvonalú (Szervác József hagyatékát vizsgálva e sorok írójának álláspontját utasítja el, s lehet, hogy igaza van). 

Alkalmazza is, kerüli is a kritikaírásai technikák kisebb-nagyobb fogásait és kényszereit, szabályait és szabálytöréseit. Még az esszéista sem vetheti fel komolyan, hogy Nagy László Dalok címmel összefogott hét versének  hét címében „az életmű minden misztikuma és tragikuma, egész szimbolikája és szellemi-lelki kérdésfölvetése” benne van, s a folytatás közhelyes nagyotmondása sem örvendetes: „…itt fekszik roppant mázsasúllyal a Nagy László-i heroikus szolgálatvállalás »gyönyörű terhe«”. Ugyanakkor ihletett felismerés a Kortárs 1964. júliusi számában közölt hét vers Soltésznál egymás alá írt címeit „épített emlékműként” láttatni, s tagadhatatlan, hogy a hét cím együttesen vershatást kelt. Ennek meglátásához szem kellett (Én fekszem itt / Én és a fájdalom / Egyedül / Cinóber fényben / Álomi beszédem / Ábránd / Ki viszi át a Szerelmet). Amit kerülendőnek tart (például a pontatlanság), sajnos őt sem kerüli el: úgy jár, ahogy valamennyien járni szoktunk. Joggal rója fel egy ízben (bár nyilvánvaló a sajtóhiba): Erdély Miklós nem 1928 és 1886, hanem 1928 és 1986 között élt. Erre – sajnos más elírások mellett – mit látunk nála a Kiss Judit Ágnes-könyv második kiadásának datálásában? Napvilágot látott „20102”-ben (helyesen: 2010-ben).

Igen jó produktum ez a maga műfajában (műfaj-átlépéseiben). Végezetül írjuk egymás után – a könyv címereként – azokat a neveket, amelyek a mű és a fejezetek mottóit tulajdonolják, fémjelzik: Ady Endre / Németh László / Lengyel Péter / Nyilasy Balázs / Németh G. Béla / Mészöly Miklós / Vladimir Nabokov. A puszta névsor is beindítja a képzeletet.
Szerző:  Soltész Márton,  Cím:  Működés,  Kiadó:  Kráter Műhely Egyesület,  Kiadás éve:  2013,  Terjedelem:  279 oldal,  Ár:  2500 Ft