Budapest Pride megnyitó a Toldi Moziban
2013.07.02.

A szabadság jó, és ezért ki kell állni érte. Ez volt a fő mondanivalója a 18. Budapest Pride, a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer (LMBTQ) büszkeségfesztivál hivatalos megnyitójának június 30-án vasárnap este a zsúfolásig telt Toldi moziban. Bán Zsófia író “Add az arcod, add a neved!” címmel indított mozgalmat. GERLÓCZY FERENC BESZÁMOLÓJA.

A műsorvezető, Veiszer Alinda elmondhatta: azóta, hogy húsz éve éppen a Toldi moziban megtartották az első magyar meleg és leszbikus filmfesztivált, vagy amikor 1997-ben, a Capella bárból elindult az első Meleg Büszkeség menet, az LMBTQ közösség, ha megosztja is a magyar társadalmat, mindenképpen tényező lett. Vasárnap a Toldiban talán nem volt ott mindenki, aki Magyarországon számít, de sokan jöttek el azok közül, akiknek számítanak a melegek jogai, s némely esetekben akkor már a voksai is. Mondjuk, az igaz, hogy a kormány képviselői nem jöttek el, ám legalább udvariasan lemondták részvételüket. Ott volt azonban például Bajnai Gordon, Jávor Benedek, Schiffer András, Szél Bernadett, ott voltak több nagy cég, illetve lap, köztük a Prezi és az atlatszo.hu képviselői, s ott volt az a rengeteg léggömb, amelyeknek a felfújására előzőleg külön eseményt szerveztek. Jelen volt a svéd, a finn, a holland, a lengyel és a belga nagykövet. Azt, hogy “és még sokan mások”, csak azért tesszük hozzá, hogy senkit se hagyjunk ki.

Bán Zsófia
Bán Zsófia

Az első megnyitó beszédben Bán Zsófia üdvözölte az amerikai legfelső bíróság két új döntését. Az egyikkel eltörölték azt a korábbi törvényt, amelynek értelmében házasságot az Egyesült Államokban csak férfi és nő köthetett egymással, a másikkal a melegházasságot tiltó kaliforniai törvényt helyezték hatályon kívül. Egyúttal megemlékezett az előző napi szentpétervári felvonulásról is, amelyet a homoszexuális propaganda elleni új törvényt alkalmazva betiltottak, mégis megtartottak, s hatvan aktivisájukat tartóztatták le a rendőrök. Itthon “nemcsak a Pride Fesztivál létezik az idén húsz éve - mondta beszédében Bán Zsófia -, hanem a barátnőmmel is épp húsz éve vagyunk együtt”.

Magyarországon, ahol a tíz éve elhunyt Balassa Péter a nyolcvanas években szellemi Bejrútot látott, Bán szemébe az erkölcsi Bejrút ötlik. Ilyen erkölcsi Bejrútban lehetséges csupán, hogy a hatalmat gyakorló buzizók azt várják az új, a “nemzeti” Nemzeti Színháztól, hogy az majd “nem a buzikról, hanem a szerelemről, a barátságról, meg a hűségről” fog szólni. Mintha bizony a “buzik” és ezek az értékek összeférhetetlenek volnának.

A beszédének végén meghirdetett  “Add a neved, add az arcod!” mozgalomba Bán olyan embereket vár, akiknek mondanak valamit Tennessee Wiliams szavai (és akik az azokban leírt extázis lehetőségét nemcsak a heteroszexuális párkapcsolatban élőknek vindikálják): “Az emberek közti nagy választóvonal nem a gazdagok és a szegények között húzódik, hanem akiknek megadatott a szerelem extázisa, és azok között, akiknek nem adatott meg”. Add az arcod, add a neved! - fejezte be végül Bán Zsófi, és akkora tapsot kapott, hogy Veiszer Alinda megkérdezte, elmond-e, közkívánatra, még egy beszédet?

“Úgy neveltek bennünket, hogy nagyobb szükségünk legyen a félelemre, mint a beszédre és önmegtartóztatásra - mondta a fekete feminista leszbikus költő Audre Lorde, A hallgatás átformálása szavakká és tettekké című, Chicagóban 1977. decemberében elmondott beszédében, amelyet Péterfy Bori énekes, színész olvasott fel a Toldi közönségének. “Nem a különbség, hanem a hallgatás tesz tehetetlenné - mondta Lorde, olvasta Bori -, és annyi hallgatást, annyi csendet kell megtörni még!”

Fischer Iván
Fischer Iván

“Nem lehet véletlen, valami oka kell, hogy legyen annak, hogy annyi csodálatos meleg művész van” - mondta a másik megnyitó beszédben Fischer Iván karmester, aki ennek egyetlen okát tudta felfedezni: “hogy ezek a csodálatos emberek végigmentek azon a nehéz döntési folyamaton, amikor megismerték magukat”. Szerinte a felszabadító forradalmak előtt minden másképpen volt, akkor az embereket szigorúan nevelték. Egy Mozart korabeli zenésznek például azt tanították: írjon határozott, magabiztos, férfias témákat, és alkalmazkodó, kedves, odaadó, nőies témákat. S akkor jött a csodálatos romantikus generáció, a francia forradalom utáni egy-két évszázadban, amikor az emberek felfedeztek mélyebb és differenciáltabb, igazabb érzéseket magukban. A zeneszerzők között Csajkovszkij nem tudta vállalni, hogy meleg. Száz évvel később Leonard Bernstein már tudta vállalni, hogy biszexuális. “Azért fejlődik valami, nem?” Nincs velünk, heterókkal semmi baj - egészen addig, amíg nem akarják rékényszeríteni saját életmódjukat másokra. Végezetül Fischer Iván azt kérte hallgatóságától, ne csak saját másságát vállalja s legyen büszke rá. “Fogjunk össze, álljunk ki valóban a melegekért, leszbikusokért, biszexuálisokért, és mellesleg álljunk ki a cigányokért, zsidókért, minden társadalmi csoportért, amit a többség elnyom.”.


Gergye Krisztián táncos katonaruhában és vörös maszkban, Hajas Tibor szövegekre kezdte, (“a nemiség az ember számára nem természetes, és nem is lehet természetes”) és levetkőzve, szivárványszín sárba burkolózva, Sickratman Buzi-e vagy című számára fejezte be a produkcióját. Ezután ismét Péterfy Bori olvasott:  El Kazovszkij, az öt éve elhunyt transznemű festő és költő Levél Aphroditének című versét. Nagy Szilvia, a Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke, “az Élharcos” ezután elmondta: szorongását és lámpalázát végül az az igény győzte le, hogy megmutassa magát, és álljon a fesztvál fő szervezőjeként a színpadra. Az ENSZ emberi jogi főbiztosságának videóüzenetében a munkatárs Jan Jarab arra szólította föl a magyar rendőröket, ne csak a Budapest Pride idején védje az LMBTQ közösséget a most is bizonnyal várható atrocitásoktól, hanem utána is, mert a tapasztalatok szerint a melegeket érő támadások nem szoktak befejeződni a fesztivál végén.

A Háttér Társaság a Melegekért idei díját Takács Judit szociológus kapta az életművéért, aki évtizedek óta az LMBTQ társadalomal kapcsolatos vizsgálatokat folytat, az ő életüket elemzi. Maga a díj, amelyet hazavihetett, a MOME-n most végzett Ábel Tamás üvegtervező diplomamunkája: egy prizma, amely a fehér fényt szívárvány színeire bontja, ahogy illik - de ha a végén nézünk bele, kaleidoszkópként működik, s gyönyörködhetünk a mintázatok színes sokféleségében.