Melyikünknek van igaza? Csak az univerzum adhat választ, ha majd őt is megkérdezik. 

E könyv arra vállalkozik, hogy a tágan értett hazai prózaírói közép-korosztály kilenc jeles férfi tagját faggassa műveikben ábrázolt nőalakjaikról. Koncepciózusan kizárólag férfiakat, a nőfigurák megformálásáról. A kilencek általános véleménye szerint a mai magyar irodalom nem bővelkedik ikonikus (a nagy olvasmányélményként említett művek hősnőihez, elsősorban Anna Kareninához és Bovarynéhoz mérhető) hősnőkben. 

Érdekes módon bár Scherter Judit eltökélten csak férfiakat kérdez, elfogadja válaszként, ha a kortársak közül Rakovszky Zsuzsa, a régebbiek sorából Kaffka Margit, Szabó Magda, Galgóczi Erzsébet teremtményeit emlegetik nagy mintaként: nők írta emlékezetes nőket (ami tehát a kérdezői optika szerint szinte inadekvát). Persze a másik (erősebb vagy gyengébb?) nem írói közül nem marad ki például Závada Pál (Jadvigájának köszönhetően), Bodor Ádám (több nő-szereplőjével), meglepetésre (és egyébként elmarasztalva) Kertész Ákos (a Makra Valijáért), valamint természetesen még néhányan. Nem sokan. A klasszikusokat alkalmanként, majdnem a választ adó író ízlésének véletlene folytán, ímmel-ámmal Móricz Zsigmond, Németh László, a világirodalomból Thomas Mann képviseli. Inkább ámmal, mint ímmel.

A kérdések, amelyeket Scherter Judit feltesz, problematikus – leggyakrabban az anyára, a feleségre, a szerelmesre, a szeretőre vonatkozó – kérdések. Közvetlen kapcsolatot tételeznek fel élet és irodalom között, akarva-akaratlanul a „valakit/valamit megírás” tévképzetébe kövesednek, életrajzi ösvényeken indulnak. Nem kis hányadukra csupán kitérően, elhallgatva, tétován, meaculpázva, ráhagyóan lehet felelni. Vagy poénosan, blikkfangosan. Épp a „férfi ír nőfigurát” alapkérdés sokszor megválaszolatlanul marad. „Az ember az esetek többségében egy életen át be van zárva a saját nemébe – olvassuk az egyik megszólítottól –, de szenzuális és felfogásbeli lehetőségei nem korlátozottak. Olyan lehetőségekkel éltem, amelyeknek munka közben volt egyfajta fizikai visszahatásuk. Erről részletesen nem fogok beszámolni neked”. Arról sem innen értesülünk, hogy például az egyik író egyik nőalakja kapcsán a magát megírtnak vélő érintett miféle kifogásokkal, ellenszegüléssel élt – ugyancsak szépirodalmi műben. Sok minden egyéb tény, ismeret, benyomás kapcsán – amit a kilenc író alkotásaiból tudni vélünk, esztétikai élményként őrzünk – inkább félrevezet, mint vezet a kötet. 

A feminista irodalomtudomány, a nőirodalom-kérdéskör (a nőíró-, írónő-kifejezés, különbségtevés vitatott szükségessége), a genderkutatás, a társadalmi nem egyre fontosabb szerepe idején e könyvnek mégis el kellett készülnie, és kikezdhető összetevői ellenére: igen jó könyv, érzelmileg fogadva pedig roppant rokonszenves alkotás. (Noha az is vitatható, hogy az okkal jelen levő Darvasi László, Forgách András, Grecsó Krisztián, Háy János, Kukorelly Endre, Márton László, Nádas Péter, Parti Nagy Lajos, Spiró György mellett X. vagy Y. miért nincs jelen. Erről az Akik kimaradtak utószava tájékoztat – de nem név szerint tudatva, kit nem sikerült szóra vagy nyilatkozata közzétételének engedélyezésére bírni. Kivéve Rubin Szilárdot, aki azonban a tervezett beszélgetés előtt, nyolcvanhárom éves korában elhunyt. Nevének feltűnése jelzi: a kötet a látszat ellenére nem csak [közép]nemzedéki szerveződésű volt kiindulásában.) A magas színvonalat a kérdező újságíró, Scherter Judit műveltsége, felkészültsége, empátiája, a dialógus szövegformálásának esszé-finomsága, a beszélgetések egyéni hangvétele és meghittsége, a mindenkori két diskuráló karakter plasztikussága és színes összjátéka, a tárgyalásmód komolysága, méltósága biztosítja. Továbbá az írók más írók és a nő-kérdéskörök elemzésénél termékenyebb önelemzése, saját műveik mérlegelése, a vallomásosság, mellyel akár egy majdani monográfus is számolhat.

Ki segítőkészebb, ki tüskésebb, ki fontoskodóbb, ki derűre hajló válaszadó. A Magvető Kiadó nem csupán hazabeszélt a kötet megjelentetésével, hiszen az interjúalanyoknak csak mintegy fele a háziszerzője. A beszélgetéseket követő műrészletek kis szemelvénygyűjteménye tovább emeli a vitathatóságában is üdvözlendő kötet értékét. 

A címül választott mondat Kukorelly szó szerinti szellemi tulajdona. Érteni vélem őt, de ő is érthet engem: persze hogy fociznak a nők is. Az olimpián is. És bárhogy fáj, a legtöbbszörös (százegyszeres) magyar válogatott labdarúgó nem a legendás Bozsik Cucu, hanem a ma is aktív Pádár Anita, aki a legfrissebb kimutatás szerint eddig száznégyszer öltötte magára a címeres mezt.