Verdi: Nabucco / Miskolci Nemzeti Színház
2013.03.14.

Kesselyák Gergelyt vélhetően egyetlen kérdés foglalkoztatta, amikor belefogott Verdi művének megrendezésébe: milyen jegyben született Nabucco? A darab végére sem tudjuk meg a helyes választ. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Jóllehet, a miskolci Nabucco-előadás e kérdés körüljárása, próbálkozások, találgatások sorozata.

Nem olvastam elég Komoróczy Gézát ahhoz, hogy pontosan tudjam, milyen kapcsolat is van az asztrológia és az újbabilóniai birodalom - melynek jeles, a Bibliában is megörökített uralkodója volt II. Nabú-kudurri-uszur (aka Nabucco) - között. Arra viszont emlékszem, hogy a neves tanár egy előadásában említette, hogy Tudelai Benjámin 1165 körül járt az uralkodó városában, de nem merte betenni oda a lábát, az ott nyüzsgő skorpiók miatt. A kutatást tehát nem csak az eltelt majd kétezer év veszélyeztetette.

Mindenesetre az első csillagjegyi állat, melyet feltűnni láttam a Kesselyák Gergely felvezette előadásban, egy skorpió volt. A csillagtávlatból, a ködből, az egymást fedő naprendszerekből kibontakozó fehér ruhás kórus, a messzeséget kitűnően érzékeltető díszletből kilépő énekesek között skorpiós fejdíszében járt Abigél. Varázslónőt sejtető kosztümjét (a nem mindig funkcionális, de látványos jelmezeket Pap Janó tervezte) mérhetetlen eleganciával vonszolta maga után. Ez az elegancia, ez a kivagyiságot sugalló pozíció jellemezte mindvégig Abigélt. Amivel csak egy baj van: Abigél a darab végén összeroskad. És tulajdonképpen nem is kell megölnie magát: saját önhittsége és gőgje emészti el. Ez a megtöretés alig látszott ki ebből az előadásból, melyben a díszletek szinte minden érzelmet, minden emberi megnyilvánulást eltakartak.

Cseh Antal
Cseh Antal

Elfedték tulajdonképpen még azt is, hogy Nabucco megőrül: lesújtott ugyan rá a tüzes istennyila, de utána úgy esett össze, akár egy focista, akit enyhén vádlin rúgtak. A sebesülés színlelésében egyébként mások sem emelkedtek e szerep formálója fölé: Fenéna (Busa Gabriella) megszabadítása egyenesen komikus elemmé vált. A zsidóvá lett uralkodósarj nyakához Zakariás (Gábor Géza) kurta szablyát szorít. A kissé suta Izmael (Alessandro Codeluppi) odarohan, és mint egy gyenge filmben, odébb taszajtja a főpapot. Olyan hatású volt e jelenet, mint egy akciófilm szcénája - komikussá lassítva.

A Nabucco az érzelmek ábrázolását tekintve alatta marad a későbbi Verdi-műveknek, sok még benne a nagyoperás manír, elég statikus és kevés epizód dolgozik a játszók szokásos-operás ágálása ellen. Vagyis ezen opera esetén azért érdemes megrendezni a viszonyokat, az érzelmeket, a tragikus fordulópontokat, hogy az énekesek ne merevedjenek bele a szerepükbe. Mert ha belemerevednek, Nabucco hasonlatos lesz, mint most, egy fogatlan oroszlánhoz: és bár tisztában vagyunk azzal, hogy az oroszlán is egy csillagjegy, maga Verdi, mintha nem ilyen oroszlánt akart volna e darabba.

Herczenik Anna
Herczenik Anna

Az érzelmek és csúcspontok helyett, mintegy azok megrendezésének hiányát takargatva, applikált Kesselyák Gergely asztrológiai üzeneteket ebbe az operába. Kesselyák ügyességéhez kétség nem fér: a mozgó gömbben kunsztokat bemutató ikerpár, a bikás pajzsok, a főpap mögött a kőtáblákat mérlegként ingató famulus, az élő kost simogató édes kislány, a belengetett bikafej is említésre érdemes, hiszen mind látványos díszletelem (még ha hasznossága meg is kérdőjelezhető), de ami ki nem hagyható, az a vízöntő plasztikus megjelenítése. A Szabadság-kórus alatt ugyanis a zsidók fehér ruhás hada (mely egyébként a nézőtér mellett előtolulva jelent meg először, igen hatásosan) olyan korsókat tartott, kissé ferdén, melyekből gőz ömlött ki. A műsorfüzetet és a teret elborító ezotéria alól még úgy sem volt könnyű kiásni a történetet, hogy nem rég láttam éppen ebben a színházban, a Miskolci Operafesztiválon, a darabot, kiváló orosz előadókkal.

Holott az előadás magyar nyelven zajlott. Anger Ferenc rendkívüli teljesítménye a magyarítás: nem archaizál, nem modernizál túlságosan. Érthető a szöveg – már ha énekeseink világosan énekelnek. Kérdés persze, van-e értelme a magyar változat előadásának. Véleményem szerint éppen egy olyan előadás esetén lenne helye magyar szövegnek, amikor az énekesek játéka nem az ágálásra korlátozódik, amikor a szöveget is játsszák. Amikor emberi viszonyok, és nem csak égi jegyek vannak felfestve.

Mindez, hogy egy rendező a Nabucco esetén a látványra hajt, nem lenne annyira nagy baj, ha egyébként az előadás zenei megvalósítása okot adna a felesleges látványelemek negligálásra. De sajnos ez az előadás becsukott szemmel sem volt jelentős. Az általam hallott előadáson Cser Ádám túl erőteljes fúvóshangzást kért. Nem voltak rendben a hangzásarányok (a timpano, a hárfa teljesen elveszett a zenekarban, mintha ott sem lettek volna). Az énekeseket olykor nem egyszerűen elnyomták, hanem két vállra fektették. Az előadás nem állt össze egésszé, nem lehetett érteni, hova is tart egy-egy jelenet, mert többségük ugyanarra a hangzáscsúcspontra ért fel – nem kis küszködéssel.

Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
A tömbökre széteső felvonásokban persze az énekesek is lemaradtak. Különösen az olasz vendégénekes, aki láthatóan nem is értette, nem is fogta föl, ki hol tart. Hangja egyébként is jelentéktelen, nagy erőfeszítésébe került egyes hangok megképzése, és nem egyszer hiába is szurkolt a telt ház. Herczenik Anna vokalitása kissé sérülékeny volt, a magas hangokhoz olyan erőteljesen kellett vibrálnia, hogy eltakarta előlem a tisztább hangokat is. Busa Gabriella érzékeny ám erőtlen éneklését a vendégénekessel közös epizódjai árnyékolták be. A Nabuccot alakító Cseh Antalt olykor a zenekar nyomta el, olykor azért nem lehetett hallani, mert a rendező rossz helyre állította be – különösen a Mio furore-áriában (nem emlékszem Anger pontos fordítására) nem tudott eléggé érzékletes lenni: mintha nem megőrült, csak kifáradt volna. Az előadás fénypontja volt Zakariás szerepében Gábor Géza, aki derekasan ment szembe a rendezéssel – és négy áriáját rendkívül feszítetten, feszültséget generálva adta elő. A négy igen nehéz ária – ahol a fisztől le az f-ig kell produkálni (Vieni, o Levita) – mély hangjai is megvoltak, igaz, nem annyira tisztán, nem olyan erőteljesen, mint a magasak.
Helyszín:  Miskolci Nemzeti Színház,  Időpont:  2013. február 23.,  Karmester:  Kesselyák Gergely, Cser Ádám, Philippe de Chalendar ,  Rendező:  Kesselyák Gergely,  Fordító:  Anger Ferenc,  Szereplők:  Cseh Antal, Massányi Viktor, Balczó Péter, Horváth István, Tóbisz Titusz, Gábor Géza, Szvétek László, Rálik Szilvia, Herczenik Anna, Kincses Károly, Hircsu Angelika, Busa Gabriella, Jancsó Dóra, Kovács Barna,  Díszlet:  Zeke Edit,  Jelmez:  Papp Janó,  Korrepetítor:  Bundzik Tímea, Tímár Tóth Mária,  Koregráfus:  Kozma Attila,  A rendező asszisztense:  Radnai Erika