Váratlan segítség a Hungarian Showcase-nek
2013.03.07.

Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA.

Miről? Mindenről. Kivált arról, ami az előadások kapcsán fölmerül: milyen a színház, a színházművészet, a kultúra és az ország helyzete. Persze, sok mindent tudnak is rólunk, hiszen olvasnak is, nemcsak néznek, és sokan közülük nem először járnak mifelénk. Számos alkotót és színházat jól ismernek, vagyis nem most jöttek le a falvédőről… 
 
 
Sokszor nehéz válaszolni a kérdésekre, mert komplex, rétegzett ügyekről van szó. Ha tudják is, hogy a Nemzeti Színház igazgatóváltása hogyan zajlik, további magyarázat szükséges a helyzet megértéséhez, hiszen nálunk semmi nem áll önmagában, ugye. Szóval nincsen könnyű dolga sem a szervezőknek, sem a készségesen magyarázó önkénteseknek, mert minden bonyolult.
 

Jól jön tehát minden segítség – elsőként is a fővárosé, amely némi pénzzel és melléállással támogatja a showcase-t. Mint Csomós Miklós főpolgármester-helyettes a vendégek üdvözlésekor elmondta: fontos számukra, hogy hazánk fővárosában ilyen jelentős nemzetközi esemény zajlik, amelyen a hazai színház élvonalának egy része megmutathatja magát a külföldieknek; fontos számukra, hogy színházi kultúránk legjavának a hírét vigyék, hogy ott legyünk a nemzetközi vérkeringésben. Nekünk pedig, színháziaknak az a fontos, hogy a főváros vezetői eszerint tudják, hogy a kultúra, és benne a színház létszükséglet. Csomós beszédéből ráadásul az is kitűnt, hogy a showcase kínálatát nem aszerint mérlegelik, hogy ki tartja fenn az adott intézményt, hanem egy és osztatlan kultúrában gondolkodnak, méghozzá a színház vonatkozásában olyanban, amelybe a függetlenek is beletartoznak. Nota bene: a rendezvénysorozat egyik helyszínét, a Jurányit, a függetlenek új otthonát, ezzel a színházi innováció nélkülözhetetlen terepét is támogatja a főváros…
 
  

Mindazonáltal nehéz válaszolni a kérdésekre, vagyis jól jön a segítség, a nem várt is. Nagyban megkönnyíti dolgunkat a jelenlegi színházi helyzet magyarázatában az EMMI színházi tanácsadó testületének, a Vidéki Színigazgatók Egyesületének, a Magyar Teátrumi Társaságnak a nyilatkozata – még ha a három szervezet nagyjából-egészéből ugyanaz is, de három nyilatkozatot is kiadtak –, valamint az a honlap, amelyen e nyilatkozatokat közzéteszik.
 

Azt nehezményezik, hogy a showcase programsorozatában nincsen vidéki előadás – és tényleg nincsen. Hogy ez fáj nekik, érthető – bizonyára a válogatóknak is fájt. Ahogy az is, hogy a minisztériumtól – éppen a jeles és tiltakozó tanácsadó testület javaslatára – egyetlen fillért sem kapott a showcase, amelynek a büdzséjébe éppen ezért aligha fért volna bele a vidéki előadások utaztatása.

Arra gondolni sem merünk, hogy a honi színházművészet élvonalát a nemzetközi terepre kijuttató rendezvény holmi partikuláris magánsérelmek miatt nem kapott pénzt a minisztériumtól, hiszen elképzelhetetlen, hogy valakik ennyire kisstílűek legyenek, ha hazánk kultúrájáról van szó. 
 

Ha van pénz, bizonyára lehetett volna a programban egy-két vidéki előadás – ha annyi és azok nem is, amennyit és amelyeket ez az alternatív honlap a külföldiek figyelmébe ajánl (sajnos-sajnos, magyar kísérőszöveggel). Mert – és ez a lényeg – a showcase nem a magyar színházi keresztmetszet bemutatására szolgál, ahogy ezt a panaszkodók állítják. A showcase sehol a világon nem körképet, hanem a körkép legfölső szeletét kínálja a nemzetközi publikumnak. A showcase a művészi élvonal fesztiválja. (Halkan jegyzem meg, hogy a színházi jobboldal által megszállt POSZT eredetileg ugyancsak nem a libikóka és kiegyensúlyozás, hanem a művészi élvonal terepe volt, vagyis nem a pártállás és párthűség, hanem a nívó számított…)
 

A művészi élvonalat bemutató programot ebben az esetben a kritikuscéh válogatói állították össze. Olyan színházi emberek, akikről a színházi jobb furtonfurt lekezelően nyilatkozik, akiket igyekszik kifúrni a POSZT-ról, akiknek a véleményét nyíltan és hangosan lesajnálja, semmibe veszi.

Akkor most mi a probléma? Hogy ezek a „politikailag motivált”, színházhoz nem értő dilettánsok nem tartják megmutatandónak az ő produkcióikat? Hogy az Egyszer élünk helyett nem a Tündérlaki lányokat mutogatják a külföldieknek? Mert tévedés ne essék, nem a vidéki előadások hiánya fáj a színházi jobboldalnak, hanem a színházi jobboldal előadásainak a hiánya. A vidéki előadások hiánya ugyanis nekünk, színháziaknak, kritikusoknak fáj.

Az ő – kispályás és elég ciki – felszólamlásuk viszont tényleg sokat könnyít a helyzetünkön, amikor azt kell megmagyarázni, milyen is ez a mi színházi világunk ebben a nagy, mindenre kiterjedő unortodoxiában. Kösz.

Szerző: Csáki Judit