Miről? Mindenről. Kivált arról, ami az előadások kapcsán fölmerül: milyen a színház, a színházművészet, a kultúra és az ország helyzete. Persze, sok mindent tudnak is rólunk, hiszen olvasnak is, nemcsak néznek, és sokan közülük nem először járnak mifelénk. Számos alkotót és színházat jól ismernek, vagyis nem most jöttek le a falvédőről…
Sokszor nehéz válaszolni a kérdésekre, mert komplex, rétegzett ügyekről van szó. Ha tudják is, hogy a Nemzeti Színház igazgatóváltása hogyan zajlik, további magyarázat szükséges a helyzet megértéséhez, hiszen nálunk semmi nem áll önmagában, ugye. Szóval nincsen könnyű dolga sem a szervezőknek, sem a készségesen magyarázó önkénteseknek, mert minden bonyolult.
Mindazonáltal nehéz válaszolni a kérdésekre, vagyis jól jön a segítség, a nem várt is. Nagyban megkönnyíti dolgunkat a jelenlegi színházi helyzet magyarázatában az EMMI színházi tanácsadó testületének, a Vidéki Színigazgatók Egyesületének, a Magyar Teátrumi Társaságnak a nyilatkozata – még ha a három szervezet nagyjából-egészéből ugyanaz is, de három nyilatkozatot is kiadtak –, valamint az a honlap, amelyen e nyilatkozatokat közzéteszik.
Azt nehezményezik, hogy a showcase programsorozatában nincsen vidéki előadás – és tényleg nincsen. Hogy ez fáj nekik, érthető – bizonyára a válogatóknak is fájt. Ahogy az is, hogy a minisztériumtól – éppen a jeles és tiltakozó tanácsadó testület javaslatára – egyetlen fillért sem kapott a showcase, amelynek a büdzséjébe éppen ezért aligha fért volna bele a vidéki előadások utaztatása.
Arra gondolni sem merünk, hogy a honi színházművészet élvonalát a nemzetközi terepre kijuttató rendezvény holmi partikuláris magánsérelmek miatt nem kapott pénzt a minisztériumtól, hiszen elképzelhetetlen, hogy valakik ennyire kisstílűek legyenek, ha hazánk kultúrájáról van szó.
Ha van pénz, bizonyára lehetett volna a programban egy-két vidéki előadás – ha annyi és azok nem is, amennyit és amelyeket ez az alternatív honlap a külföldiek figyelmébe ajánl (sajnos-sajnos, magyar kísérőszöveggel). Mert – és ez a lényeg – a showcase nem a magyar színházi keresztmetszet bemutatására szolgál, ahogy ezt a panaszkodók állítják. A showcase sehol a világon nem körképet, hanem a körkép legfölső szeletét kínálja a nemzetközi publikumnak. A showcase a művészi élvonal fesztiválja. (Halkan jegyzem meg, hogy a színházi jobboldal által megszállt POSZT eredetileg ugyancsak nem a libikóka és kiegyensúlyozás, hanem a művészi élvonal terepe volt, vagyis nem a pártállás és párthűség, hanem a nívó számított…)
A művészi élvonalat bemutató programot ebben az esetben a kritikuscéh válogatói állították össze. Olyan színházi emberek, akikről a színházi jobb furtonfurt lekezelően nyilatkozik, akiket igyekszik kifúrni a POSZT-ról, akiknek a véleményét nyíltan és hangosan lesajnálja, semmibe veszi.
Akkor most mi a probléma? Hogy ezek a „politikailag motivált”, színházhoz nem értő dilettánsok nem tartják megmutatandónak az ő produkcióikat? Hogy az Egyszer élünk helyett nem a Tündérlaki lányokat mutogatják a külföldieknek? Mert tévedés ne essék, nem a vidéki előadások hiánya fáj a színházi jobboldalnak, hanem a színházi jobboldal előadásainak a hiánya. A vidéki előadások hiánya ugyanis nekünk, színháziaknak, kritikusoknak fáj.
Az ő – kispályás és elég ciki – felszólamlásuk viszont tényleg sokat könnyít a helyzetünkön, amikor azt kell megmagyarázni, milyen is ez a mi színházi világunk ebben a nagy, mindenre kiterjedő unortodoxiában. Kösz.