Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NE ÍGY, HA KÉRHETEM…

Tizenötmillió magyar Nemzeti Színháza?
2013. jan. 24.
Tizenötmillió magyar színházát fogja igazgatni, ha betartja a szavát Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban. Ne tegye. PARÁSZKA BORÓKA ÍRÁSA.

A Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Kolozsvári Állami Magyar Színház és Opera

A magyar politika minden oldalán súlyos betegség a számokkal való dobálózás, a nemzet aritmetikai kiterjesztése, vagy éppen szűkítése. Annak a számontartása, hogy hány fő a nemzet, és ki az, aki már nem fér bele a tíz-, tizenöt-, vagy ki tudja, hány milliós keretbe. (Stratégiai kérdés, hogy ki a magyar és ki a nem magyar ma Magyarországon. Látható ez a törekvés Erdélyből, csak nem érthető, és nem élhető.) A számháborút, amit megengedhet magának egy politikailag korlátolt miniszterelnök vagy egy alulművelt pártpolitikus, mégsem engedheti meg magának egy kulturális teljesítménnyel kecsegtető (nemzeti) színházigazgató. Már csak azért sem, mert a nemzeti kultúra, a színházi kultúra, a nemzeti-színházi kultúra nem így működik. Határai sokkal képlékenyebbek, lehetőségei sokkal tágabbak. Éppen elég teljesítmény lenne, ha olyan színház lenne Magyarország vezető színháza, amely sok-sok millió közép-kelet-európai számára jelentené a (magyar) kultúrát. Amiért Bukarestből és Pozsonyból is érdemes lenne Budapestre figyelni. Ez már egy olyan siker, amire a magyar diplomácia évek óta képtelen. Micsoda eszköz, micsoda lehetőség!

A marosvásárhelyi színház
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

Vonzó elképzelés, amit Vidnyánszky korábban vázolt, hogy a Nemzeti Színházban majd minden harmadik előadás „vidéki vagy határon túli” előadás lesz. De innen, a határon túl vidékéről hozzá kell tenni: sem a vidék, sem a határ nem önérték. Sértő alanyi jogon a kvóta részévé lenni, alibivé válni. Mi az, amit a „határon túli” színházi életből lát, láttatni akar, és hogyan? Egyáltalán, látja-e, hol vannak a magyar színház határai és kapcsolódásai? Ezek azok a kérdések, amelyekről Vidnyánszky véleményét – bármennyit beszél és hivatkozik is a határon túlra – eddig nem tudni. Erdélyben a színház évek óta keresi a határokat és a határátlépéseket, ebből él. Hogy fér bele a tizenötmillió magyar színházának a koncepciójába az az erdélyi magyar kortárs kultúra, amelyik nem feledkezik – mert nem feledkezhet – meg sok millió román kultúrájáról?

A magyar színházi élet, Vidnyánszky ne tudná, sokkal jobban összefonódott annál, mintsem hogy így, számtani alapon lehessen szét- és elválasztani, gettóba lehessen zárni. Jönnek-mennek a színészeink, rendezőink. Inkább jönnek (ide, Romániába), mint mennek (oda, Magyarországra), egyre több a kulturális-szakmai menekült. Már sokkal elérhetőbbek-megfizethetőbbek Romániában a budapesti alkotók, mint a bukarestiek. Ott tartunk, hogy a magyarországi színház költözik át (kényszerből) Romániába, és nem a romániai magyart kell vendéglátni Budapestre vinni. Ez a helyzet például olyasmi, amiről Vidnyánszkynak immár feltétlen mondania kell valamit. Mitől menekülnek, ki(k)től menekülnek, akik menekülnek? És mit kínál Vidnyánszky és a magyar színházi szakma a megtartásukért, a lemorzsolódás és elszivárgás megakadályozásáért, egy új, életképes közép-kelet-európai színházi infrastruktúra kiépítéséért?

A nagyváradi színház
A Nagyváradi Állami Színház

Ami eddig átjött a határon a Vidnyánszky-programból, elképzelésekből, az se nem vonzó, se nem hiteles. A Nemzeti Színház igazgatói posztjáról úgy született döntés, úgy kapott Vidnyánszky kinevezést, hogy – sokszoros, nyomatékos idézőjel – a határon túli szakma véleményét figyelmen kívül hagyták. Úgy ígér az új direktor vidéki és határon túli produkciókkal gazdagított műsorváltást, hogy szembement az érintettekkel és megszólítottakkal. Pedig, nem véletlen, hogy Erdélyből többen Alföldi mögé sorakoztak fel: az a fajta kortárs kultúra, ami itt működik, ami stratégiailag is fontos a magyar színház megmaradásához, a távozó direktor szemléletéhez áll közel. Itt már tudjuk, másként is lehet, de nem biztos, hogy érdemes.

 A nemzeti összefogás jegyében ezt a fajta (mindenféle határon túli) tudást ma Magyarországon mellőzik. Mellőzhetik, ez a hatalom logikája. De illene, legalább kulturális téren, elszámolni a miértekkel. Jelét adni, hogy Vidnyánszky tudomásul vette az állásfoglalásokat, megértette az érveket, és azokra figyelmezve alakítja további stratégiáját. Nyit és nem zár. Már csak azért is, hogy ne mondjon ellent önmagának, amikor kinevezését a határon túli színjátszás sikereként magyarázza.

A sepsiszentgyörgyi színház
A Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház

Ha minden úgy folytatódik, ahogy eddig, akkor a távolságok tovább nőnek, a konfliktusok tovább mélyülnek, a magyarországi színházi szakma nemzetközi leszakadása tovább folytatódik. (Kívülről, Erdélyből nézve ez a provincializálódás nagyon szembeszökő és elkeserítő.) Akkor hiába lesznek budapesti vendégjátékok, hiába utaznak majd a Nemzeti produkciói, nem várható más, mint – a tizenötmillió ide vagy oda – nemzeti köldöknézés.  A „határontúliság” nem lesz több, mint sokunk számára kínos, bosszantó bélyeg, amit a jelenlegi igazgató kihasznál, és amivel visszaél.

És ha ez így folytatódik tovább, akkor az is megtörténik, hogy különben dühbe jövünk. Kármentésként lehet a magyar kultúrának egy alternatív Nemzeti Színháza Magyarország határain kívül. És majd itt elvégzik mindazokat a feladatokat, amelyeknek az elvégzéséhez Budapesten nem volt sem elegendő akarat, sem elegendő tudás, sem elegendő szakmai tisztesség.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek